2024. október 3. csütörtök

okt. 3
0:30
Kényszerházasság Budapesten (Magyar Hírlap)
Vitézy Dávid szerint a Fővárosi Közgyűlés frakciói a működőképességben érdekeltek.
okt. 3
0:30
Kitörhet a nemzetközi botrány Szijjártó rendkívüli bejelentése után (Nyugati Fény)
A kormányülésről bejelentkezve tudatta, hogy ezt nem teheti meg Ukrajna.
okt. 3
0:30
Vállalati hitelezés: közzétette a jegybank az augusztusi adatokat (Üzletem)
2024. augusztusban a nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott forinthitelek átlagos kamatlába az 1 millió euró érték alatti kategóriában lényegében nem változott, míg a magasabb értékkategóriában jelentősen csökkent; az euróhitelek esetén az átlagos kamatláb csökkent az előző hónaphoz képest – tájékoztatott a jegybank.
okt. 3
0:30
Jón Kalman Stefánsson: Követhetjük az Orbánokat és Trumpokat, de akkor embertelenné válunk, mert bezárjuk a szívünket (Telex)
A globális felmelegedés miatt válaszút elé értünk, emberek milliói fognak új otthont keresni, Jón Kalman Stefánsson szerint pedig erre válaszolhatunk a határok lezárásával, vagy választhatunk egy másik utat is: odafordulunk azokhoz, akiknek segítségre van szükségük, és megpróbálunk megoldást találni. A Budapest-nagydíjas izlandi íróval új regényérő
okt. 3
0:30
Megszólalt Gyurcsány Ferenc a női álnéven írt krimijéről, nézzék, mit mondott a politikus (naphire.hu)
Megjelent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Kate Vargha álnéven írt krimije, amelyet a politikus egy beszélgetés keretében mutatott be szerdán egy budapesti kávézóban.
okt. 3
0:30
3Téma – Jankó Erzsébet, Szilágyi Edit (Gyulatelevízió)
A mellrák elleni küzdelem figyelemfelhívó eseményét, a Hídi sétát október 11-én rendezik Gyulán. A  3Témában Jankó Erzsébettel, a Magyar Vöröskereszt területi szervezetének vezetőjével és a program ötletgazdájával, Szilágyi Edittel beszélgettünk.
okt. 3
0:30
Ez a 3 tünet jelzi, hogy torokfájására már antibiotikum kell (EgészségKalauz)
Mi alapján lehet eldönteni, hogy szükség van-e antibiotikumra torokfájás esetén?
okt. 3
0:31
A fogdában írta alá Kiss László polgármester az óbudai alakuló ülésre szóló meghívót (444.hu)
Távollétében ülésezik majd az új testület.
okt. 3
0:31
Grúzia elnöke megtagadta az Lmbtq-ellenes törvényjavaslat aláírását (444.hu)
Az orosz mintára alkotott törvényt a parlament hetekkel ezelőtt megszavazta.
okt. 3
0:34
Rengeteg magyar házban megtalálható ez rákkeltő anyag, évtizedek után fejti ki szörnyű hatásait (Promotions)
Mielőbb meg kell szabadulni tőle, de azt is nagyon körültekintően kell csinálni!
okt. 3
0:34
Ezen a héten sincs telitalálatos a Skandin (Magyar Hírlap)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint október 2-án megtartották a 40. heti Skandináv lottó sorsolást.
okt. 3
0:34
Óriási siker: Győztek a civilek, elkaszálták Lázárék tervét (Nyugati Fény)
Változtak a minisztérium tervei.
okt. 3
0:34
Indul az ingyenes képzés kereskedelmi dolgozók számára (Üzletem)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tagja annak az európai konzorciumnak, amelynek célja az európai kereskedelmi képzés reformja. A képzés korunk követelményei szerint digitális, zöld és rugalmas lesz. A képzések október 7-én kezdődnek. A jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben munkaadóknak és munkavállalóknak is jó lehetőséget nyújt a pá
okt. 3
0:34
Továbbra is élet és halál között lebeg a TV2 sztárja, egy ország fogott össze, hogy segítsen rajta és kisfián (naphire.hu)
Irányított véradásra várják az önkéntes véradókat.
okt. 3
0:34
2024.10.03. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.”
okt. 3
0:34
Emlődaganat: a betegség korai felismerése és a kiújulás megelőzése életeket menthet (EgészségKalauz)
Az emlőrák továbbra is az egyik vezető daganattípus a felnőtt női lakosság körében.
okt. 3
0:35
Lázár Jánosnak olyan Tisza István-idézet előtt sikerült pózolnia a geszti kastélyban, amit mintha egyenesen neki címeztek volna 1905-ből (444.hu)
Az idézet eleve megcsonkítva került fel a kastély falára, de a tágabb szövegkörnyezettel ütős igazán.
okt. 3
0:35
Megvenné a magyar állami MVM a román E.ON-t, a román kormányfő kivizsgáltatná az ügylet kockázatait (444.hu)
Például azt, hogy nem veszélyes-e, hogy a több millió fogyasztót ellátó cég ​az oroszokkal szoros kapcsolatban álló magyar kormány befolyása alá kerül.
okt. 3
0:38
Az EU humanitárius gyorssegélyt küld Damaszkusznak (Magyar Hírlap)
Mintegy 10 ezer matracot és takarót osztanak ki a rászorulók között.
okt. 3
0:38
Rendhagyó kormányinfót jelentettek be Gulyásék csütörtökre, sztárvendég is lesz (Nyugati Fény)
"Meglepetéssel" készülnek a magyar állampolgárok számára.
okt. 3
0:38
Horrorisztikus videó készült egy rollerező lányról Szegeden, néhány centin múlt az élete (naphire.hu)
A balesetveszélyes szituációról rémisztő videófelvétel készült.
okt. 3
0:38
A nő babáknak való plüssöket vásárol 40 éves férjének, mivel elkezdte rágni elalvásnál azokat (EgészségKalauz)
Először azt hitték, hogy a férfi depressziós.
okt. 3
0:39
Katalin hercegnét először láthattuk nyilvános eseményen, amióta befejeződött a kemoterápiás kezelése (Blikk)
Amióta véget ért Katalin hercegné kemoterápiás kezelése, a walesi hercegnő most először mutatkozott a nyilvánosság előtt. Férjével, Vilmos herceggel egy beiktatási ceremónián vettek részt a windsori kastélyban. Az esemény után még a 16 éves Liz Hattonnal is találkozott, miután a fiatal, tehetséges fotós maga is rákkal küzd.
okt. 3
0:39
Súlyos vírusfertőzés gyanúja Hamburgban, két embert szállítottak kórházba (444.hu)
Egyikük Afrikában egy olyan beteget kezelt, akiről kiderült, hogy a magas halálozási arányú Marburg-vírussal fertőződött.
okt. 3
0:42
Kosárlabda: Lengyel csapat elleni sikerrel kezdett a Falco (Magyar Hírlap)
A Bajnokok Ligája 'F' csoportjának 1. fordulójában Perl Zoltánék kilenc ponttal győztek a Wroclaw vendégeként.
okt. 3
0:42
Orbán megőrült? Migránsokat telepítene az EU-ba, de azonnal szétkapták a miniszterelnököt (Nyugati Fény)
Erre nem számított.
okt. 3
0:42
Taylor Swift kisebb vagyont adományozott egy élelmiszerbanknak, rengeteg embert megmentett ezzel (naphire.hu)
Taylor Swift nyáron hatalmas adományt adott egy cardiffi élelmiszerbanknak, amikor a városban koncertezett és ez a segély 925 embernek tette lehetővé, hogy sürgősségi élelmiszercsomagot kaphasson.
okt. 3
0:42
Ezzel a teszttel lehet, hogy megjósolható lesz az, ha egy éven belül meghal (EgészségKalauz)
Ön be merné vállalni?
okt. 3
0:43
Az olasz kormány bevándorlókkal segítene az ápolóhiányon (444.hu)
Több vízumot biztosítanak az ápoló végzettséggel érkező bevándorlóknak.
okt. 3
0:46
Ukrajna továbbra sem tartja magát a volhíniai exhumálásokról szóló megállapodáshoz (Magyar Hírlap)
A lengyelek "nem terveket, hanem döntések meghozatalát" várják el az exhumálások kapcsán.
okt. 3
0:46
Rossz híreket kaptunk a forintról, gyengüléssel zárja a mai napot (naphire.hu)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
okt. 3
0:46
5 tévhit a pszichológushoz járással kapcsolatban (EgészségKalauz)
Sokan nem tudják, pontosan mire is számíthatnak egy ülésen.
okt. 3
0:50
Csaba Gábor: A magyar elnökség prioritása a kultúrához való hozzáférés javítása (Magyar Hírlap)
A kultúra összekötő kapocs, az európai országokra is ráfér, hogy mélyebben megismerjék egymást.
okt. 3
0:50
Döbbenet Mezőtúron: leomlott az iskola homlokzatáról a vakolat, beterítette egy diák autóját (naphire.hu)
Szerencsére senki nem sérült meg.
okt. 3
0:50
Nőgyógyászati daganatok megelőzése: ezek a legfontosabb szűrővizsgálatok (EgészségKalauz)
Megfelelő vizsgálatokkal korai stádiumban is jól felismerhetők a rosszindulatú elváltozások - ilyen panaszokra figyeljen fel!
okt. 3
0:54
Szoboszlai gólpasszal segítette győzelemhez a Liverpoolt (Magyar Hírlap)
A Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában a magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként lépett pályára.
okt. 3
0:54
Izrael brutális megtorlásra készül, lángba borulhat minden a Közel-Keleten (naphire.hu)
Több izraeli tisztviselő is azon az állásponton van, hogy a zsidó állam napokon belül megindítja a válaszcsapást Irán ellen, ám akkor félő, hogy kő kövön nem marad.
okt. 3
0:54
Egyre nagyobb a férfiak pénisze - ám ez nem biztos, hogy jó (EgészségKalauz)
Egy tanulmány szerint az átlagos erekciós péniszhossz jelentősen megnőtt az elmúlt 30 évben.
okt. 3
1:15
Ezt azt autómárkát vedd, Magyarországon ez tartja az árát a legjobban (ProfitLine)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy mekkora átlagárkülönbségek vannak a portálon található használt és új autók között. Melyik az a két autómárka amely a legjobban tartja az árát jelenleg Magyarországon? Mutatjuk.
okt. 3
1:27
Igazi istennő: virághintában ejtőzik Hevesi Kriszta (Blikk)
A nyárba menekült a hideg elől Hevesi Kriszta, aki jelenleg Balin élvezi jól megérdemelt szabadságát.
okt. 3
2:15
A gázzal fűtők járnak ismét rosszul, mindenkinek el kell ezt végeznie (ProfitLine)
Magyarországon a háztartások fűtési szokásai jelentősen befolyásolják az energiafelhasználást és a költségeket, különösen a téli hónapokban. A gázfűtés az egyik leggyakoribb fűtési forma, amely számos magyar háztartásban elterjedt, így nagyon sok embert érintő kérdésről lesz szó cikkünkben.
okt. 3
2:30
Az Enshoruded és a Valheim reszkethet? Itt az év legkeményebb túlélős játéka (InStyle Men)
A nagy kedvenceket hamarosan leválthatja egy olyan cím, amely teljesen ki akar majd csinálni.
okt. 3
2:42
Ki kell javítania múltbéli hibáit az egyik csillagjegynek! (Karrier Trend)
Az Ikrek számára eljön a felismerés ideje, A Skorpió gondolja át kritikus szemmel is az ötletét!  Karrier horoszkóp: 2024.10.03. Kos Amit a legkevésbé tartasz valószínűnek, az nagy eséllyel meg fog történni. A hosszú távú tervek kitűzéskor szem előtt kell tartanod, hogy rengeteg váratlan tényezővel kell számolnod. Maradj rugalmas – különösen a köve
okt. 3
2:57
Ki a leggazdagabb Csehországban? (ProfitLine)
Renáta Kellnerová, a prágai PPF pénzügyi és befektetési alap örököse, tulajdonosa továbbra is a leggazdagabb ember Csehországban: Kellnerová és családja 386 milliárd koronás (6176 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik - olvasható a Forbes magazin cseh kiadásának honlapján. A Forbes már több mint tíz éve október elején rendszeresen megjelenteti a 1
okt. 3
3:15
Pillanatok alatt kialakult a rémálom az M0-son (Infostart)
Az ukrán busz sofőrje később nem akarta elismerni, hogy bármiben is hibázott volna, de a fedélzeti kamera felvétele mást igazolt.
okt. 3
3:30
Ritkább aligha lehetne John Cena gyönyörű Jaguarja - de van egy kis csavar (InStyle Men)
A pankrátorból lett színésznek kiváló az ízlése autók terén, és bizony nem is tucatmodellt választott.
okt. 3
3:45
Magyar Vöröskereszt: Ennyien vettek részt az árvíz elleni védekezésben (ProfitLine)
A Magyar Vöröskereszt mintegy 500 munkatársa és több mint 300 önkéntese vett részt országszerte a védekezési és ellátási feladatokban, több mint 18 000 ember ellátásáról gondoskodtak.
okt. 3
3:48
Bejelentést tett az izraeli hadsereg: meghalt nyolc katona Libanonban (naphire.hu)
Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.
okt. 3
3:54
Túlélt két világháborút és tízezer utódot nemzett a földkerekség legöregebb krokodilja, ezért élhet ilyen sokáig (Promotions)
Különös oka van annak, hogy ilyen sokáig életben maradt, és nem ő az egyetlen.
okt. 3
3:54
Védett növényeink – az adriai sallangvirág (egy.hu)
Ezekben a hetekben még esélyünk van gyönyörködni egy különleges védett növényünk virágzásában: az adriai sallangvirág bíborban fénylő virágaiban. A Bakony útszéleit járva nem árt szemfülesnek lennünk, mert itt-ott előbukkanhatnak a sallangvirágok változatos tövei, amelyek egyedi formájukkal és megtévesztő taktikájukkal is ámulatba ejthetnek bennünk

Keresés