2024-ben is elérhető az Európai Bizottság által életre hívott Kkv-alap (Sme Fund) pályázat: az uniós vállalkozások szabadalmak, védjegy- és formatervezésiminta-oltalmak, illetve közösségi növényfajta oltalmak megszerzésére nyerhetnek támogatást összesen akár 6 ezer euró értékben. Tavaly a magyar vállalkozások összesen közel 155 ezer eurónyi támogat
Spanyolországban egy ismeretlen tettes vasárnapra virradóra 60 ezer liter, csúcsminőségű bort öntött ki szándékosan egy pincészetben, amelynek becsült értéke 2,5 millió euró (csaknem egymilliárd forint) volt.
A körülményekhez képest nagyot alakított tavaly a magyar lízingpiac, hiszen miközben a hitelpiac visszaesett, a lízingfinanszírozásban mérsékelt növekedést hozott a tavalyi év a Magyar Lízingszövetség tagjainál. A gépjármű-kereskedői árengedményeket a lízingcégek kamatkedvezménnyel egészítették ki, így a szélesebb piaci trenddel szembe menve az aut
A KDNP-frakció is kész támogatni a svéd NATO-csatlakozását hétfőn a zárószavazáson, ezt a jó irányú katonai-hadiipari kapcsolatokkal indokolják, megemlítve a Gripen-programot és a Carl Gustav páncéltörő rakétákat. “Ez jó alap a NATO-n belüli együttműködésre" - fogalmaztak a KDNP-frakció részéről.
2023 decemberében 2,4 százalékkal, az év egészében azonban csupán 0,1 százalékkal haladta meg a 2022. évi szintet az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Egy friss felmérés szerint a magyar munkavállalók 43 százaléka idén 5 és 10 százalék közötti béremelésre számíthat. Tizenöt százaléknál nagyobb mértékű béremelésben csak a dolgozók 6 százaléka reménykedhet.
Az Európai Unió 27 tagállamából 26 egy közös nyilatkozatban kérte Izraelt, hogy ne tegyen katonai lépéseket Rafah ellen, az egyetlen ország, ami nem szerepel a közös felszólításban, Magyarország lehet.
Ma három prémium állampapír sorozat is kamatot fizet, a Portfolio becslése szerint közel 145 milliárd forintot várhatnak ma a magyar megtakarítók a számlájukra.
Csökkent a hazai beruházási kedv, a vállalkozások és a háztartások likviditási helyzete jelentősen romlott az utóbbi hónapokban - hangzott el a Magyar Lízingszövetség sajtóeseményén. A szervezet szerint gyakorlatilag az összes szegmensben látható egy vásárlói kivárás, ami a növekedés gátja lehet. A 2023-as adatok szerint hosszú évek után növekedni
Az Aleph és az Amazon közötti együttműködés keretében már a magyar piacon is elérhető támogatás az Amazon Ads használatához. Az új együttműködés 20 országban (köztük Magyarországon, Csehországban és Romániában) fogja támogatni a hirdetőket és az ügynökségeket a hirdetések, képi- és videókampányok kivitelezésében az Amazon Ads termékek segítségével,
Telt ház lesz csütörtökön a Groupama Arénában, ahol a Ferencváros a görög Olimpiakoszt fogadja a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának visszavágóján, a nyolcaddöntőbe jutásért.
A befektetési műsor aktuális évadának 9. adását még leadja az RTL március elején, utána viszont hosszú hetek múlva jön csak a 10. és a többi rész. Közben megérkezik A renitens című új saját gyártású sorozat.
Az MNB 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A mostani eset ráadásul nem az első, a jegybank az elmúlt években már többször is szabott ki bírságot a cégre, valamint több magánszemélyre
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kormányzati szolgálati jogviszony keretében pályázatot hirdet beosztott diplomata munkakörben kulturális intézményigazgató és kulturális attasé pozíciókra - közölte a KIM kedden az MTI-vel.
Az MNB 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A mostani eset ráadásul nem az első, a jegybank az elmúlt években már többször is szabott ki bírságot a cégre, valamint több magánszemélyre
Egymilliárd forintos kampánytámogatást, próbavásárlásokat és emellett drákói szigort ígért az MNB azoknak a biztosítóknak, akik bármilyen eszközzel akadályozni próbálják az alig egy hét múlva induló lakásbiztosító váltási kampányt. A fél évvel ezelőtt még csendesnek ígérkező kampány mára akkorára dagadt, ami veszélybe sodorhatja egyes biztosítók po
Januárban a DataHouse előzetes adatai szerint több mint 74 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 12 százalékkal haladja meg a tavaly januári 66 700-as szintet.
Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború következő fejezete: több ezer Porsche, Bentley és Audi autót foglaltak le az amerikai kikötőkben, miután a Volkswagen anyavállalat egyik beszállítója olyan kínai alkatrészt talált a járművekben, amely megsértette a kényszermunka elleni törvényeket.
A húszi lázadók által okozott Vörös-tengeri válság a mi pénztárcánkat sem fogja kímélni, hiszen az árucikkek szállításának költsége döntően befolyásolja az árképzést:
A 4,5 milliárdos költségvetésű Most vagy soha! producereként adott interjújában az egykori zenetévés beszélt Orbánról, Petőfiről és arról is, hogy nem szereti a Testről és lélekről című filmet.
A Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk címmel március 28-án jelenik meg a mozikban. Az egyik legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozat hatodik része, a korábbi mozifilmekhez hasonlóan, elsősorban a 2-6 éves gyerekeket szólítja meg. Az idén 20 éves sorozatból készült mozifilm ezúttal is 13 részes meseválogatás, 13 új kaland a régi, jól ismert szereplőkkel
Akármennyire is el tudják rontani a fotót a vaku miatt vörösnek látszó tekintetek, valójában jót jelentenek. Azonban a fehérnek, sárgásnak vagy feketének látszó pupillák tünetmentes szembetegségről árulkodhatnak.
Bár hétvégén a 77. BAFTA-gála vitte el a reflektorfényt, magyar idő szerint hétfő hajnalban megtartották a 49. People's Choice Awards díjátadót is, ahol már Greta Gerwig Barbie-ja sem maradt üres kézzel.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) számításai szerint az erdei fülesbaglyok mintegy hárommillió olyan rágcsálót pusztítanak el a mostani téli időszakban, amelyek komoly károkat okozhatnak a mezőgazdaságban.
Március 3-án 19:00-kor kerül képernyőre a Cápák között kilencedik adása, amelyet 20:30-tól A renitens című sorozat első epizódja követ. A Cápák között hetedik évadának 10. epizódját április 28-ától, a további epizódokat újra hetente láthatják a nézők az Rtl-en. Március 3-án, 20:30-kor startol az Rtl Magyarország új, sajátgyártású bűnügyi sorozata
Volt, aki narancsleves dobozból, egy lezuhant vadászgép alkatrészeiből és hurkabőrből készített dialízisgépet. Más elhunyt amerikaifoci-játékosok agyát vizsgálta, vagy a kontinensek vándorlásáról elmélkedett. Nagy gondolkodók, akiknek gyakran tragikus sors jutott: