Az egyik nagy különbséget a választási rendszerben érdemes keresni, hiszen míg itthon vegyes többségi, addig Lengyelországban többmandátumos választókerületekben lebonyolított nyílt listás arányos rendszer működik.
A fokvárosi hatóságok vizsgálatot indítottak, miután undorító bűz terjengett a dél-afrikai városban. A tisztviselők átvizsgálták a szennyvíztisztító létesítményeket a szivárgások után kutatva, ám semmit nem találtak. Ezután derült ki, hogy egy kikötőben rostokoló hajóból árad a szag, amely 19 ezer élő szarvasmarház szállított Brazíliából Irakba. A
Az őszi vetésű szántóföldi kultúrák közül az őszi káposztarepce számára idén már elkezdődött a vegetációs szezon. Megindult a repce növények növekedése és lassacskán időszerű lesz a szárba indulás kezdete is.
A Fővárosi Főügyészség vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő Quaestor-ügyben született új egyesített szakértői vélemény és a szakértői meghallgatások alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.
Nyilvános az ÁSZ-jelentés az ellenzéki kampánypénzekről. A dokumentumból az olvasható ki, hogy ellenzéki pártoknak több tízmillió forintos bírságokat kell fizetniük.
Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor nagyon sok frusztrációt tudnak okozni. Őket összefoglalóan “határfelületi vezetőknek” neveztük el, mert ők azok, akik közvetlen kapcsolatban állnak a dolgozókkal. Ebből adódóan egészen más problémáik vannak,
A munkaerőpiaci tartalékon belül nagyságrendileg 40 ezer fő rövidtávon elhelyezhető álláskereső - szögezte le Czomba Sándor. A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi közleményében kifejtette, milyen átfogó akciótervekkel fogja segíteni a foglalkoztatottság további növelését a kormány.
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az Eunavfor Aspides nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren.
A hosszú téli szünet véget ért, és a bemutatók után végre a pályán is láthatunk majd versenyautókat éles körülmények között. A Forma-1 idei szezon előtti tesztje három napból fog állni, és a szezonnyitó helyszínén, Bahreinben kerül majd megrendezésre. A csapatok a mostani héten szerdától péntekig ismerkedhetnek majd meg az újdonsült konstrukciójukk
"Itt vagyunk a technológiai robbanás közepén, nagyon sok eszköz van a kezünkben, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, de ezzel sokszor távolabb kerülünk egymástól" – mondta Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője a Reggeliben, ahol elmesélte a közelgő koncertjük terveit, és azt is elárulta, hogyan lehet az, hogy valaki 25 év után egyszer csak elfelejti az
Az utóbbi hónapokban még a szokásosnál is több csaló vadászik a Facebook online piacterén, és szinte lehetetlen úgy meghirdetni valamit, hogy ne próbálkozzon egy rakás szélhámos az embernél. A felismerésük és elkerülésük nem túl bonyolult, mégis sokan lesznek áldozatok.
A stagnáló és csökkenő cégszámok mellett az elmúlt öt évben 50 százalékkal nőtt a milliárdos árbevételt realizáló vállalkozások száma. A legnagyobb kihívással a nagykereskedelemnek kellett szembenéznie. Minden második megszűnt milliárdos árbevételű cég 10 évnél idősebb volt.
További félmillió embert akarnak mozgósítani Ukrajnában, de ezzel azt is kockáztatják, hogy összeomlik az ország gazdasága. Ennek elkerülése és egyben a hadsereg finanszírozása érdekében be akarják vezetni az úgynevezett gazdasági felmentés lehetőségét, vagyis azt, hogy a férfiak pénzért vásárolhassanak védettséget. Az ukrán hadsereg létszámának nö
Tél vége felé már ott lebeg a levegőben a tavasz ígérete – a kínaiak szerint a nyár a téli napfordulóval kezdődik, hiszen ekkortól már egyre hosszabbak lesznek a nappalok. Napról napra több a madárdal, simogatóbb a napsütés, és mindig nagyobb vágyat érzek, hogy az örökzöldes és mohás dekorációkat felváltsák a tavaszi virágosok. Íme, néhány ötlet ah
Év elejétől több oldallal, köztük sportportálokkal is bővült az Atmedia digitális portfóliója, ezzel a kereskedőház tudhatja magáénak a legnagyobb elérésű online sportportfóliót a Labdarúgó-Európa-bajnokság, valamint az olimpiai játékok évében. A megállapodások alapján az Atmedia értékesíti ez év januárjától többek között a Final Score Médiához tar
Magyarországon január végéig 5720 megawattra nőtt az ipari naperőművek és háztartási napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye, így a következő évtized elejére korábban kitűzött 6000 megawattos várakozás már idén teljesülhet - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
Az kétségtelen, hogy felnőttként Károly királyt különösen erős kötelék fűzte a néhai Erzsébet királynőhöz. Gyermekként azonban közelebbi kapcsolatot ápolt a dadáival, mint az édesanyjával.
Módosította a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) két energiahatékonysággal kapcsolatos rendeletét, új elemekkel bővül az energiahatékonyság-javító intézkedések elszámolását segítő EKR-katalógus, és egyszerűsödik a nagyfogyasztók által kötelezően telepítendő almérőkkel kapcsolatos szabályozás.
Nincs adatvédelmi tájékoztató, de erre hivatkozva gyűjtene pénzt Karácsony Gergely a honlapján. Úgy tűnik, a polgármester portálja több éve lefagyott, a bukott miniszterelnök-jelölti kampányában ragadt. A botrányos 99 Mozgalom honlapja időközben reklámoldallá alakult át, az adatvédelmi hatóság pedig hiába kereste és szólította fel őket.
Januárban az egy évvel korábbihoz képest 12,1 százalékkal, 851 ezer 690-re emelkedett a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma. Decemberben 3,3 százalékos csökkenést jegyeztek fel, ez volt az első visszaesés 16 hónap folyamatos növekedés után. Fotó: ACEA Az EU valamennyi vezető piacán nőttek a januári eladások: Németországban 19,1 szá
Továbbra is bizonytalanságot okoz a befektetési piacokon a viszonylag rossz múlt heti amerikai inflációs adat. Közben az is iderült, hogyan áll a régiós devizák versenye.
Az Állami Számvevőszék közzétette a 2022. évi országgyűlési képviselő-választási kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzéséről szóló részjelentését.
Az utolsó nindzsaklán a Netflix legújabb keleti szerzeménye. Egy érdekes, már-már anime paródába illő élőszereplős családi akció-dráma. Úgy kell elképzelni, mintha a Hihetetlen családot animébe oltanánk.