A nappali tagozatos hallgatók háromnegyede dolgozik az egyetem mellett - ez derült ki Oktatási Hivatal kutatásából. A felmérés szerint a friss diplomások 78 százaléka már az egyetem alatt is dolgozott. A párhuzamosan folytatott tanulási és munkavégzési tevékenység ugyanakkor főként a nem nappali munkarendben tanulókat jellemzi, náluk csaknem 95 szá
A februári Business Breakfast Talks témája az Open Banking (nyílt bankolás), annak jelene és jövője volt. A beszélgetés során többek között szó volt arról, hogy mit indított be a PSD2 és mit változtat majd meg a PSD3 irányelv, valamint a PSR rendelet. A mostani beszélgetés vendége Décsi Ferenc, a Nyíltbankolás Zrt. alapítója; Danóczy Bálint, a
Tovább csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Az idei év egyik legnagyobb moziszenzációja lehet Kevin Costner vadonatúj rendezése, a négy részből álló, monumentális westernszéria, mely az impozáns, Horizon: An American Saga címet kapta.
Az elektromos autók a vállalkozások körében is egyre népszerűbbek, egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők közel fele cserélné járműflottáját elektromosra három éven belül. Az Ald Automotive | Leaseplan összegyűjtötte azokat a modelleket, amelyeket a legnagyobb figyelem övezi idén hazánkban. Audi Q6 e-tron Az Audi Q6 e-tron 800 V-os rendsze
Bár a világban egyre többen használják munkájuk során a mesterséges intelligenciát (Ai), Magyarországon a felsővezetők közel fele még nem látja tisztán felhasználásának lehetőségeit, igaz, ugyanennyien nyitottak is az alkalmazására. Egyelőre semmi konkrét jel nem utal arra, hogy elveszi a munkánkat a mesterséges intelligencia – bár a hazai vállalat
Egészséges, egyszerű, finom. Ez a recept minden tartalmaz, amire egy tökéletes szombat délelőtthöz szükség van. Nikivel, a hobbicukrásszal sütinyalókát, azaz cake popot készítettünk.
2024-ben február 29-én van a Ritka Betegségek Világnapja. Ennek alkalmából több helyen is programokat szerveznek, illetve a Megyeri híd is speciális díszkivilágítást kap. Ritka Betegségek Világnapja Minden év februárjának utolsó napja a ritka betegségek világnapjának időpontja. Ez az esemény nem csupán egy megemlékezés, hanem egy olyan platform, ah
Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából szervezett turisztikai programsorozat keretében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint két évtizede viszi közel az érdeklődőket a főváros értékeihez és rejtett kincseihez. A cél az idei eseményeken is az volt, hogy kézzelfoghatóvá tegyék a belföldi turizmus lehetőségeit a közel 5 ezer résztvev
Az automatizált hirdetési technológiákra specializálódott Addig és a Kia együttműködésének eredményeként indult el Magyarországon az első, LG televíziókra dedikált connected TV (CTV) kampány. A magyar piacon több mint 1,1 millió LG készülék érhető el, melyek kiváló minőségű kijelzőikkel és smart TV funkcionalitásukkal ideális platformot kínálnak a
A krómozott körmök népszerűsége az egész év során töretlennek bizonyult, idén ősszel viszont új szintre lépett szépségük, ugyanis gyönyörű, meleg színekbe burkolják a leghűvösebb napokat is.
Noha a köztudatban továbbra is él, hogy Magyarország a jarműgyártás tekintetében csupán egy összeszerelő üzem, az ország ágazati teljesítménye mást mutat - tudta meg a Pénzcentrum. A magyarországi foglalkoztatottak közel 3,5 százaléka dolgozik az autógyártásban, ami megegyezik a tradicionálisan nagy járműgyártónak számító Németországéval. Emellett
Téves az az elképzelés, hogy a mai technológiai környezetben – gondoljunk csak a mesterséges intelligencia ugrásszerű fejlődésére – bármilyen vállalati érték biztonságban van az optimális kibervédelmi feltételek megteremtése nélkül. Míg korábban ennek kiépítése vagy elhanyagolása kizárólag a vezetők kezében volt, ez most megváltozik. Négy és fél év
Második alkalommal hirdette meg Magyarországon a partnerei fenntarthatósági törekvéseit és eredményeit elismerő Sustainability Impact Award for Partners (SIAP) pályázatát a Schneider Electric. Az idei díjátadón három vállalkozás vehetett át elismerést,
Idén már március első hétvégéjétől ellátogathatunk Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeumába, ahol a hagyományos március 15-i huszáros nap és a húsvéti szezonnyitás előtt sétálójeggyel barangolhatjuk be hétvégenként a 75 hektáros területet.
Egyre kevesebb a járvány miatt áthúzódó cégmegszűnési eljárások aránya, a gazdaság állapotát már jobban tükrözi a cégtrend. Az alapítási kedv hatéves mélyponton. Az új cégbírósági eljárásokban a végelszámolások a meghatározóak, közel a felét fedik le annak.
A fogyasztók kétharmada tudja, hogy miként állhatna át zöld energiára, csak éppen nem akar több pénzt vagy időt szánni erre – mutat rá az Ey 21 piacon, többek között Spanyolországban, Németországban és Lengyelországban, összesen közel 100 000 lakossági energiafogyasztó bevonásával készült kutatása. A megkérdezettek döntő többsége már egy 10 százalé