Beszámolók szerint az előadások különböző kisebbségi csoportok, köztük az LMBTQ-emberek és az őket támogatók iránti ellenszenv fokozására irányultak: azt célozták, hogy undort és megvetést provokáljanak ki a szinten tartó képzésen jelenlévő mintegy 150 segítő szakemberből. Az előadók között van két neves pszichiáter, mindketten az MTA doktorai, val
Szól az ébresztő – akár a vekkered, akár a telefonodon beállított kellemes vagy éppen idegesítő hang -, te pedig lendületből nyúlsz érte és kinyomod. "Még egy kicsit." Sokan hisszük, hogy a következő, 5-10-15 perc, amit engedményként adunk magunknak, többet érhet, mint az egész éjszakánk. Teljesen jogos érzés. De az egészséged szempontjából a szun
Itt az ideje, hogy beszerezzük a család és a magunk örömére a vetőmagokat, hogy elindíthassuk a szezont a veteményeskertben. Palántákat is bőszen nekiállunk nevelgetni, de egyvalamit tudnunk kell: vannak olyan zöldségfajok, amiket azonnal szabadföldbe, a végleges helyükre kell vetni, nem pedig palántázni.
Felpörgette a szegedi ingatlanpiacot a kínai BYD autógyár építése. A várható áremelkedés miatt már most sokan vannak, akik a gyerekeiknek vennének lakást. A hírverést jelzi, hogy egy új, 28 lakásos társasházat egyben, kulcsrakész állapotban is meghirdettek eladásra. Helyi ingatlanosok szerint a tervezett kínai gyárhoz közeli telkek iránt nőtt meg a
Kamilla királyné a napokban megemlékezést szervezett a néhai II. Konstantin görög király tiszteletére a windsori kastélyban, miközben férje, Károly király továbbra is betegségéből lábadozik, Vilmos herceg pedig Katalint ápolja. Vilmos herceg nem jelent meg a Kamilla királyné által rendezett eseményen. A walesi herceg távolmaradásának oka azonban ne
A Stellantis bejelentette, hogy bővíteni kívánja az elektromos hajtásmodulok (EDM-ek) gyártási kapacitását a szentgotthárdi termelés beindításával, amely várhatóan 2026 végén kezdődik.
Népszerű a végrendelet: tavaly mintegy öt százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2022-ben. Gyakran végrendelkeznek azok a házaspárok, akiknek több kapcsolatból is született gyermekük, ők így tudják egyenlően elosztani közös vagyonukat. A törvényes öröklési rend ugyanis hátrányosan érintheti azt a korábbi kapcsolat
A router általában a nappaliban van, messze, több falnyi vagy épp ajtónyi távolságra a konyhától vagy a fürdőszobától. Biztos, hogy te is tapasztaltad már, hogy minél messzebb kerülsz a routertől, annál gyengébb a wifi. Mutatunk néhány trükköt, amivel felerősítheted az internetet!
Egyre nagyobb irodalma van a digitális transzformáció farvizén kialakult nem lineáris, vagy rugalmas munkavégzésnek. Most épp a chronoworking az új topik. Ennek lényege, hogy a munkavállaló akkor dolgozik, amikor úgy érzi, a teljesítőképessége csúcsán van. A munkaidő így egészen más dimenziókba kerül, de még így is maradnak a munkavégzésének hagyom
Két éve tart már az orosz–ukrán háború, és még korántsem látszik a vége, viszont ha nem kapnak támogatást az ukránok, akkor egy-két hónapnál tovább nem bírnák – vélekedik Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi docense.
A lengyel helyreállítási és ellenállóképességi tervben (RRP) felvázolt 56 beruházásból 43-at fenyeget az a veszély, hogy 2026 augusztusának végéig nem zárul le – derül ki a CRIDO üzleti tanácsadó cég által nemrégiben végzett elemzésből. Ezzel pedig bukják az uniós támogatásokra való jogosultságot is. Magyarország számára ez rossz előjel, mert míg V
Az elektromos autók a vállalkozások körében is egyre népszerűbbek, egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők közel fele cserélné járműflottáját elektromosra három éven belül. Ezek az új típusú járművek számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos benzines vagy dízelüzemű autókkal szemben, a közvetlen gazdasági érvektől kezdve a környezeti fenntar
A tatai útelágazástól a szántók közt vezető úton nyílegyenesen tartunk Bajra. Meglepően hamar el is érjük a szőlőhegyet, ahol kedves pincék várnak, ha megfelelő időben érkezünk. A Nyitott pincék napjain érdemes felkerekedni, mert akkor túránkat kellemes borkóstolással zárhatjuk.
Julia Navalnaja, a meggyilkolt orosz korrupcióellenes aktivista, Alekszej Navalnij özvegye szerdán az Európai Parlamentben szólalt fel. Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola üdvözölve Julia Navalnaját az ülésteremben, azt mondta: "sokak számára Oroszországban és azon kívül Alekszej Navalnij jelentette a reményt. A jobb napok reményét. A sz
Az autórajongók hosszú évek óta fantáziáltak róla, hogyan fog kinézni egy Apple által tervezett autó, végül azonban a nagy okostelefon-gyártók közül nem ők, hanem a Xiaomi volt az, akik elsőként saját autóval léptek a piacra. A gyártó a napokban megrendezett barcelonai Mobil Világkiállításra is elhozta az SU7-et, amibe ugyan beülni nem lehetett, de
Márciusban startol az első lakásbiztosítás felmondási és újrakötési kampány. A Gránit Banknál 15 százalékos kedvezményt kaphatunk, és magunk kalkulálhatjuk ki majd köthetjük meg teljesen online az igényeinknek megfelelő biztosítást néhány perc alatt.
A társadalombiztosítási rendszer keretén belül megállapítható öregségi nyugdíj összegét két tényező határozza meg: az elismert szolgálati idő tartama években, és az öregségi nyugdíj meghatározásának alapját képező átlagkereset, azaz a nyugdíjalap. A gyermeküket ápoló hozzátartozók keresőtevékenységet nem (vagy csak erősen korlátozott mértékben) tud
A kutatások szerint a férfi pszichopaták körülbelül 6:1 arányban vannak többen, mint a női pszichopaták, de egy brit professzor azt állítja, hogy az arány valójában 1,2:1 - vagyis a női pszichopaták száma akár ötször nagyobb is lehet, mint gondolnánk.
Tudod, mit nevezünk ritka betegségeknek? Ismersz ritka betegséggel élő embert? Tedd próbára a tudásod a kvíz kérdéseivel! A ritka betegségek olyan kórképek, melyek előfordulási gyakorisága alacsony, általában kevesebb mint egy embert érint kétezer lakosra vetítve. Bár előfordulásuk ritka, hatásaik közvetve vagy közvetlenül mégis több embert érinten
Hallottál már a szigma férfiakról? A pasik egy része nevetségesnek tartja őket, míg mások keresik a módját, hogy azzá váljanak, egyes nők pedig odáig vannak értük.