Joe Biden hivatalban lévő elnök toronymagas esélyesként vesz részt a Demokrata Párt előválasztásán, ami szombaton Dél-Karolina államban kezdődött, és aminek során államról államra kiválasztják, hogy ki lesz a párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson.
Felháborodott a Közel-Kelet az Egyesült Államok pénteki iraki és szíriai támadásán, amit a Fehér Ház állítása szerint az iráni Forradalmi Gárda és az általa támogatott fegyveres csoportok létesítményei ellen irányultak. Az iraki és a szíriai kormányzat is megszólalt, illetve Irán és a Hamász üzenetet küldött az USA-nak.
A cicás szemhéjtustól a dús szemöldökig sok minden jellemezte Audrey Hepburn szépségét. Természetesen a díjnyertes színésznő sokkal több volt, mint egy bájos, felejthetetlen arc – aktivista, filantróp, humanitárius és a gyermekek jogainak fáradhatatlan szószólója.
Fotók: MÁV Az éjszakai nemzetközi vonatok választása vonzó azoknak, akik 800-1000 kilométeres távot utaznak, hiszen az éjjeli vonatút nagy része alvással telik. Az éjszakai vonatokon az utasok a 4-6 ágyas fekvőhelyes kocsikat, vagy az 1-3 ágyas hálókocsikat is választhatják, melyek egyéni utasoknak, pároknak, családoknak, de akár baráti társaságokn
Ha jobban belegondolunk, még alig vagyunk túl a karácsonyi ajándékozáson, máris itt egy újabb ünnep, amikor azon törhetjük a fejünket, hogy milyen ajándékkal lepjük meg a férfit, akit mindennél jobban szeretünk. Természetesen az az ideális, ha a meglepetés személyre szabott, kifejezi az érzéseinket és persze nem túl drága, mert ez most tényleg nem
Csak kevesen tudjuk, hogy mit teszünk tudat alatt, hogy ilyen boldogtalannak érezzük magunkat. Biztosan van néhány szokásunk, ami tudattalanul is, de boldogtalanságot okoz.
A Booking.com online szállásportált arra kötelezte a holland bíróság legújabb döntésével, hogy csatlakozzon az utazási ágazat nyugdíjalapjához. A vállalat ezt ellenezte, mondván, hogy elsősorban technológiai platformnak tekinti magát, de a…
Idén új ország indított saját Forma-4-es sorozatot, és rögtön az első versenyhétvégén első helyet ünnepelhetett egy női versenyző is, ami különösen pikáns téma egy szaúd-arábiai bajnokság esetében.
Nem akármilyen rozsdás rakétát őrzött egy férfi a garázsában: kiderült ugyanis, hogy egy nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas - írja a BBC a Washington állambeli rendőrség közleménye alapján.
Régóta fent volt a bakancslistáján, és végre eljött a nap, amikor elutazhatott oda. Ám amikor az utazási blogger a Balin található Pengempu vízeséshez ért, sokkot kapott.
Az amerikai képviselőház Izrael 17,6 milliárd dolláros támogatásáról szóló törvényről tervez szavazást a következő héten - jelentette be Mike Johnson a Kongresszus alsóházának republikánus elnöke szombaton.
Az új év beköszöntével az Opodo spanyol tulajdonú online utazásszervező platform megvizsgálta, hogy Taylor Swift 2024-es turnéja hogyan hat az utazási szokásokra és igényekre Ázsiában, valamint Európában – írja a…
A február 1. és május 1. között megkötött új vállalati hitelszerződések esetén a bankok önkéntes vállalása alapján 6 hónapig nem számítanak fel Bubor feletti kamatfelárat, ami jelentősen csökkentheti a vállalati hitelkamatokat, és élénkítheti a hitelek iránti keresletet - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza az M1 aktuális