További helyszínekkel bővült a BudapestGo-ban elérhető címek listája, így már közel 200 településen lehet utazást tervezni a Bkk alkalmazásában. A társaság fejlesztésének köszönhetően napi több százezer, a főváros és az agglomeráció között ingázó ügyfél számára válik elérhetővé a háztól házig tervezés az alkalmazásban. Budapest szempontjából kiemel
Az Expedia vezérigazgatója, Peter Kern május 13-i hatállyal lemond posztjáról, és Ariane Gorin lesz az utódja. Az Expedia Group helyi idő szerint csütörtökön kora este, a tőzsdei piaczárás után jelentette…
26 év után csütörtökön első fokon pont került a kilencvenes évek egyik legsúlyosabb gyilkossági ügyének végére. Bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék Gyárfás Tamást és Portik Tamást Fenyő János meggyilkolásának ügyében. A tárgyaláson ott volt Hujder Zoltán, az RTL Híradó bűnügyi riportere, aki elmondta, hogy példátlan biztonsági intézkedések kö
Az orvoslásban egyre nagyobb szerepet kaphatnak olyan pszichedelikus szerek, amelyekre hajlamosak vagyunk kábítószerként tekinteni. Az EU most először egy olyan nagyszabású kutatást finanszíroz, amelyet a varázsgombában is megtalálható pszilocibinnel folytatnak. Az erős hallucinációkkal járó kezelések gyógyíthatatlan betegek depresszióját, szorongá
A 2023-as év a magyar vállalkozástulajdonos családok életében a bizalmi vagyonkezelési konstrukcióról szólt. Ugyanis a jogalkotó egy régi lehetőséget szüntetett meg, amely korábban sok visszaélésre adott alkalmat. A változástól való félelem viszont sokakat azonnali lépésre késztetett, ami számos jogi kérdést nyitva hagyhatott. Ezeket érdemes most v
Már eddig is rendkívül szigorú szabályok vonatkoztak a nyugellátások pontos megállapítására, de most még tovább bővült azon dokumentumok köre, melyeket a foglalkoztatónak meg kell őriznie.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kétszólamú regényben az anyát és a fiát kísérhetjük el az úton, amely során egymás után derülnek ki a traumák, vágyak, a miértek. A semmiségnek tűnő részletek hol más megvilágításba helyezik a történet részleteit, hol pedig elgondolkodtatnak minket, olvasókat arról, ami számtalanszor megtörtént már velünk gyerekként, majd felnőttként.
A több mint 83 millió éves példány egy Ajka környéki borostyánzárványból került elő. A kutatók szerint a fosszília arra utal, hogy ezek a piciny ízeltlábúak a párás, szubtrópusi éghajlati viszonyok között az egész eurázsiai szárazföldön elterjedtek lehettek.
Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint.
Azok a lobbicsoportok követelik leghabzóbb szájjal köztársasági elnök lemondását, akik a gyermekvédelmi törvény helyett Lmbtq maszlaggal mérgeznék a gyerekeket.
Sőt, a bahmuti csata irányítójának, Olekszandr Szirszkij vezérezredesnek egész életpályája szorosan kötődik Oroszországhoz - számolt be péntek reggel Dunda György, a HírTV ungvári tudósítója.
Két év és tíz hónap után először tért vissza az infláció abba a sávba, ahol lennie kell. Ehhez persze szükség volt nem csak arra, hogy a tavaly januári nagyon drága benzinhez hasonlítsuk az üzemanyagárakat, hanem arra is, hogy a KSH módszertanával kijöjjön egy év alatt 25 százalékos gázárcsökkenés – írja a hvg.hu.
Idéntől módosultak a nyugdíjelőlegre, nyugdíjmegállapítási határidőkre és nyugdíjigénylésre vonatkozó szabályok, a számításhoz szükséges valorizációs szorzók ugyanakkor április elejéig jelennek meg.
Egy elefántcsont-kozmikus fekete gyöngymetál színű, Glx felszereltségű Vitara lett a négymilliomodik autó, amely legördült a Magyar Suzuki esztergomi gyárának gyártósoráról.
További helyszínekkel bővült a BudapestGO-ban elérhető címek listája, így már közel 200 településen lehet utazást tervezni a BKK alkalmazásában - közölte a cég.
Ahogy azt korábban lapunk is megírta, Orbán Viktor csütörtökön egy Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtotta a parlamentnek a legújabb alkotmánymódosítását az óriási vihart kavart elnöki kegyelmi ügy kapcsán.
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon az inflációs közlés tőkepiaci hatásaira lesz majd érdemes odafigyelni: a számok ismeretében tovább gyengül a forint, miután kiderült, hogy a januári infláció alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások. A nemzetközi porondon ma is elsősorban a dübörgő negyedi
Az Európa Könyvkiadó középiskolásoknak szóló pályázata keretében Háy János Völgyhíd című, kamaszokról szóló kötetéhez készültek a kötet lapjain túlmutató zárlatok. Nemrég átadták a díjakat, most pedig közöljük az első három helyezett alkotást. Elsőként a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulójának, Bencze Lilien Alexának az első díjjal kitüntetett
Az éves inflációs ráta így tovább lassult: 3,8 százalékra a decemberi 5,5 százalékról. Az adat hajszálnyival lett magasabb az általunk várt 3,7 százaléknál, ugyanakkor a 4 százalék feletti elemzői konszenzusnál jóval kedvezőbb lett. Tovább lassult a maginfláció is: 6,1 százalékra éves szinten, ami szintén összhangban volt az általunk várttal - írja
Támogatást keres energiahatékonyságának javításához? A következő két évben az Eenergy projekt 9 millió euró összköltséggel támogatja a Kkv-kat, hogy energiahatékonyságukat legalább 5%-kal javítsák, csökkentve ezzel általános energiaköltségeiket.
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc" – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa ezért 90 millió forint bírságot szabott ki. A Lidl reagált a büntetésre.
A munkaerő-kölcsönző cégek közül csak az a cég kaphatja meg a minősített státuszt, amelyik minimum ezer fő kölcsönzötti létszámmal rendelkezik, ezen belül pedig legalább ötszáz fő magyar állampolgár kell, hogy legyen. A vállalatoknak és a kölcsönző cégeknek a változások hatására a magyar munkaerő mobilizálására kiemelt hangsúlyt kell fektetniük. Eh
Vegyesen mozogtak az ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján, amikor nem volt kereskedés Sanghajban, Hongkongban, Szöulban és Tajpejben nemzeti ünnep miatt.
Az Egyesült Királyság új kormányának sürgősen foglalkoznia kell a decentralizáció fejlesztésével, nemcsak a tagállamok, hanem az angol régiók számára is. A túléléshez meg kell győzni az Unió mind a négy tagjának népét arról, hogy együtt jobban járnak, mint külön-külön. Káncz Csaba jegyzete.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban decemberben átlagosan 6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedése a novemberi 5,8 százalékról, ezzel először jegyeztek fel növekedést három hónap csökkenés után.
Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint miután a januári infláció megint alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások. A magyar deviza így ismét a 390-es lélektani határ körül jár az euróval szemben.
Még mindig sajog a rajongók szíve, amiért 2005-ben elvált Hollywoood egyik álompárja, Jennifer Aniston és Brad Pitt, miután a színész beleszeretett Angelina Jolie-ba a Mr. & Mrs. Smith forgatásán. De a történet korántsem ennyire fekete-fehér és 2D-s.