Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kétszólamú regényben az anyát és a fiát kísérhetjük el az úton, amely során egymás után derülnek ki a traumák, vágyak, a miértek. A semmiségnek tűnő részletek hol más megvilágításba helyezik a történet részleteit, hol pedig elgondolkodtatnak minket, olvasókat arról, ami számtalanszor megtörtént már velünk gyerekként, majd felnőttként.
A több mint 83 millió éves példány egy Ajka környéki borostyánzárványból került elő. A kutatók szerint a fosszília arra utal, hogy ezek a piciny ízeltlábúak a párás, szubtrópusi éghajlati viszonyok között az egész eurázsiai szárazföldön elterjedtek lehettek.
Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint.
Azok a lobbicsoportok követelik leghabzóbb szájjal köztársasági elnök lemondását, akik a gyermekvédelmi törvény helyett Lmbtq maszlaggal mérgeznék a gyerekeket.
Sőt, a bahmuti csata irányítójának, Olekszandr Szirszkij vezérezredesnek egész életpályája szorosan kötődik Oroszországhoz - számolt be péntek reggel Dunda György, a HírTV ungvári tudósítója.
Két év és tíz hónap után először tért vissza az infláció abba a sávba, ahol lennie kell. Ehhez persze szükség volt nem csak arra, hogy a tavaly januári nagyon drága benzinhez hasonlítsuk az üzemanyagárakat, hanem arra is, hogy a KSH módszertanával kijöjjön egy év alatt 25 százalékos gázárcsökkenés – írja a hvg.hu.
Idéntől módosultak a nyugdíjelőlegre, nyugdíjmegállapítási határidőkre és nyugdíjigénylésre vonatkozó szabályok, a számításhoz szükséges valorizációs szorzók ugyanakkor április elejéig jelennek meg.
Egy elefántcsont-kozmikus fekete gyöngymetál színű, Glx felszereltségű Vitara lett a négymilliomodik autó, amely legördült a Magyar Suzuki esztergomi gyárának gyártósoráról.
További helyszínekkel bővült a BudapestGO-ban elérhető címek listája, így már közel 200 településen lehet utazást tervezni a BKK alkalmazásában - közölte a cég.
Ahogy azt korábban lapunk is megírta, Orbán Viktor csütörtökön egy Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtotta a parlamentnek a legújabb alkotmánymódosítását az óriási vihart kavart elnöki kegyelmi ügy kapcsán.
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon az inflációs közlés tőkepiaci hatásaira lesz majd érdemes odafigyelni: a számok ismeretében tovább gyengül a forint, miután kiderült, hogy a januári infláció alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások. A nemzetközi porondon ma is elsősorban a dübörgő negyedi
Az Európa Könyvkiadó középiskolásoknak szóló pályázata keretében Háy János Völgyhíd című, kamaszokról szóló kötetéhez készültek a kötet lapjain túlmutató zárlatok. Nemrég átadták a díjakat, most pedig közöljük az első három helyezett alkotást. Elsőként a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulójának, Bencze Lilien Alexának az első díjjal kitüntetett
Támogatást keres energiahatékonyságának javításához? A következő két évben az Eenergy projekt 9 millió euró összköltséggel támogatja a Kkv-kat, hogy energiahatékonyságukat legalább 5%-kal javítsák, csökkentve ezzel általános energiaköltségeiket.
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc" – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa ezért 90 millió forint bírságot szabott ki. A Lidl reagált a büntetésre.
Az RB komolyan gondolja a felemelkedést, és Daniel Ricciardo a színfalak mögött sok jelét látja annak, hogy erre reális esélyük van. Akár még a dobogós eredményeket is elképzelhetőnek tartja.
A munkaerő-kölcsönző cégek közül csak az a cég kaphatja meg a minősített státuszt, amelyik minimum ezer fő kölcsönzötti létszámmal rendelkezik, ezen belül pedig legalább ötszáz fő magyar állampolgár kell, hogy legyen. A vállalatoknak és a kölcsönző cégeknek a változások hatására a magyar munkaerő mobilizálására kiemelt hangsúlyt kell fektetniük. Eh
Vegyesen mozogtak az ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján, amikor nem volt kereskedés Sanghajban, Hongkongban, Szöulban és Tajpejben nemzeti ünnep miatt.
Az Egyesült Királyság új kormányának sürgősen foglalkoznia kell a decentralizáció fejlesztésével, nemcsak a tagállamok, hanem az angol régiók számára is. A túléléshez meg kell győzni az Unió mind a négy tagjának népét arról, hogy együtt jobban járnak, mint külön-külön. Káncz Csaba jegyzete.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban decemberben átlagosan 6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedése a novemberi 5,8 százalékról, ezzel először jegyeztek fel növekedést három hónap csökkenés után.
Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint miután a januári infláció megint alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások. A magyar deviza így ismét a 390-es lélektani határ körül jár az euróval szemben.