Egy szerdán közzétett elemzés szerint Görögország (18,83 százalék) után 18,16 százalékkal Magyarországon a második legnagyobb a napenergia aránya az áramtermelésben. "A tavalyi bővülés mértékében is csak a görögök büszkélkedhetnek a miénknél kedvezőbb adattal, a magyar mutató közel kétszerese a 9,1 százalékos uniós átlagnak " - közölte szerdán a Fa
Az a sok tízezer ember, aki nap mint nap áthajt az Erzsébet hídon, aligha gondolja, hogy egy-két méterrel a lába alatt már egy olyan vezeték fut, aminek a hatására kizöldül a Belváros.
Olasz zászlókkal és Európa-ellenes transzparensekkel gyülekeznek a Róma körüli mezőkön a gazdatüntetők, akik nagyszabású megmozdulást terveznek, miközben a hatóságok engedélye alapján, rendőri felvezetéssel négy traktor vonulhatott végig a városközponton pénteken.
A Charcot-Marie-Tooth-betegség (CMT) kevéssé ismert, ám semmi esetre sem ritka. Sok érintett nem is tudja, hogy ebben a betegségben szenved, noha egyes családokban a CMT generációk óta jelen van. A betegség három különböző módon öröklődhet.
Donald Trump hivatali ideje alatt jutott csúcspontjára a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.
Magyarország szerint most nincs itt az ideje a telepesek szankcionálásának, a csehek szerint pedig a terrorizmus és a telepesek nem említhetők egy lapon.
"Nagyon nem tetszik az sem, ahogy Budapestet büntetik. Mintha élveznék, hogy kitolhatnak velünk." A vezetők helyett is szégyenkezik a folyamatos gyűlöletkeltés miatt. A 87 éves, Kossuth-díjas színésznő, Pásztor Erzsi, a szomszédok Janka nénije most a Magyar Hangnak adott interjút.
A Kreml az elmúlt napokban többtucatnyi megkeresést kapott a világ nagy médiumaitól, amelyek interjút kívánnak készíteni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közölte Dmitrij Peszkov államfői szóvivő pénteken újságírókkal.
A China Aerospace Science and Industry Corporation (Casic) a napokban jelentette be, hogy új mágnesvonata a tesztek során 623 km/h-s sebességgel száguldott. Az állami tulajdonú vállalat szerint ez a leggyorsabb sebesség, amelyet valaha elért egy kötöttpályás jármű.
Donald Trump hivatali ideje alatt jutott csúcspontjára a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között, mondta a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
A kormánypárti politikus szavai szerint megdöbbentő látni, hogy milyen rövid idő alatt romlott a helyzet Brüsszelben, ahol ma "orwelli világ" van, mert a szavak "pont az ellentétüket jelentik".
A Svéd Demokraták nagyon kritikusak, ahogy a mások is, a Politico úgy értesült, hogy a flamand N-VA kilépéssel is fenyegetőzött. Egy cseh politikus pedig azt mondta, hogy "Orbánnak semmi köze az ECR értékeihez".
Újra blokád alá vonták a lengyel-ukrán határátkelőket, és lassítják a forgalmat a lengyelországi közutakon is az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán termékek európai behozatala ellen tiltakozó lengyel gazdák pénteken.
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc", ezért 90 millió forint bírságot szabott ki, az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
Az OTP-csoport 347,5 millió euróért eladja román leányvállalatát, az OTP Bank Romániát a piacvezető Banca Transilvaniának (BT); a kötelező érvényű megállapodást pénteken írták alá a felek.
A képek az autó hivatalos, bemutató előtti fotózásán készültek. Az autót most már minden oldalról láthatjuk. Különös ismertetői: szokatlan alakzatú keréktárcsák, visszahúzható légterelők, LiDAR rendszer, az oldaloszlopon elhelyezett arcfelismerő kamera, hátul pedig a méretes márkafelirat. A Xiaomi SU7 mérete 4997 x 1963 x 1455 mm, tengelytávja pedi
Carlos Carvalhalt pénteken menesztették a Ferencváros elleni Konferencia-liga-párharcra készülő görög Olimpiakosz labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
Évek óta a TV2 tavaszi szezonjának legsikeresebb műsora a Sztárban Sztár. A csatorna idén mégis úgy döntött, nem tűzi műsorra az ország házibuliját, pedig a legutóbbi, kilencedik évad döntőjére a tévénézők közel harminc százaléka volt kíváncsi. Ám a csatorna 2024 tavaszi műsorrendjének nem lesz része a sikertörténet.
A CSOK Plusz egy támogatott kölcsön, a hozzá kapcsolódó kedvezményekről már rengeteget olvashattunk, hallhattunk. Éppen ezért most a termék egy más típusú speciális tulajdonságával foglalkozunk részletesebben. A kölcsönre az első évben kisebb havi részletet kell fizetni, ezen időszak alatt ugyanis csak kamatot kell rendeznünk – derül ki a Bankmonit
Felemás elmozdulásokkal indult a nap az amerikai tőzsdéken: a Dow Jones 0,1 százalékos mínuszban van, a S&P 500 0,2 százalékos pluszban van, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal került feljebb. Elsősorban a zakatoló első negyedéves gyorsjelentési szezon befolyásolhatja ma is a hangulatot.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy péntek este részt vesz a Harvard Egyetem Európa jövőjéről szóló panelbeszélgetésén, amelyre örömmel fogadta el a meghívást.
A Ferencváros labdarúgócsapata megszerezte Gruber Zsombort a rivális Puskás Akadémiától, a 19 éves támadó azonban a szezon végéig Zalaegerszegen játszik kölcsönben.