Az élelmiszerek ára 3,6%-kal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (38,2%), az alkoholmentes üdítőitaloké (14,6%), a csokoládé és kakaóé (14,1%), a büféáruké (12,7%), valamint a sertéshúsé (10,0%).
Két hete számoltunk be arról, hogy az amerikai törvényhozók megtiltották az amerikai védelmi minisztériumnak, hogy a legnagyobb kínai gyártók, például a CATL által gyártott akkumulátorokat vásároljanak. Most kiderült, hogy a kongresszus nyomására az egyik nagy amerikai közműcég, a Duke Energy azt tervezi, hogy leszereli a CATL által gyártott energi
A vezető nyugat-európai részvényindexek pénteken mérsékelten estek, ezzel szemben a magyar BUX index emelkedett, ami elsősorban az OTP jó teljesítményének tudható be. A magyar bankrészvény árfolyama részben azért emelkedett, mert a bank bejelentette, hogy eladta román leánycégét, a vételár 347,5 millió euró volt.
Több mint ezren vonultak fel a magyar gazdák Záhonyál, az Európai Unió döntései ellen tiltakozva. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint az új uniós szabályok elviselhetetlen terheket rónak a gazdákra.
Több százan gyűltek össze délután a Belügyminisztériumnál, a beszédek után a tömeg a Sándor-palotához vonul. A főszervező szerint számukra a kegyelmi ügy nem pártpolitikai, hanem gyermekvédelmi kérdés, de az első lépés, az alap, a politikai felelősség megállapítása.
Demonstrációt hirdetett péntekre az Országos Közös Akarat nevű civil esernyőszervezet az úgynevezett kegyelmi botrányban. Követeléseiket előzetesen öt pontban foglalták össze: Novák Katalin és Varga Judit takarodjon a közéletből; Folytassák a nyomozást és a szakmai vizsgálatot; Vonják vissza a kitüntetést; Kárenyhítést és bocsánatot; Teljes finansz
David Seboek és felesége, Leora csinálták korábban a város egyik első fine dining éttermét. A Barakában a kenyeret David sütötte, aki Manhattanben és Párizsban tanulta ki a pékszakmát.
A környezeti szennyezések, az urbanizáció okozta levegőszennyezés miatt kialakuló betegségek megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke pénteken Budapesten, egy konferencián.
A román energiapiaci szabályozó hatóság (ANRE) együttesen több mint 537 millió lejes (40,8 milliárd forint) bírságot szabott ki négy áramkereskedő cégre a nagybani piac tiltott manipulálása miatt - jelentette be a hatóság pénteken.
Az atléta szépség tavaly nyáron egyébként ott volt a budapesti világbajnokságon is, de már több interjúban is elmondta, hogy ha csak az atlétikával foglalkozna, akkor alig tud megélni belőle.
Az Alpine egyszerre mutatta be az F1-re és a WEC-re épített új versenyautóját, Mick Schumacher pedig utóbbi program pióltájaként színre lépve beszélt arról, milyen kihívásokat tartogat számára a zárt karosszériás autó, na meg említést tett a Mercedes F1-es csapatánál jövőre megüresedő ülésről is, amire ő is pályázik.
Enyhe áremelkedés után csatlakozott a millió feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek közé a hatodik legdrágább fővárosi kerületnek számító Xiii. kerület.
Ellenzéki politikusok és civil szervezetek képviselői, vezetői, valamint szimpatizánsok egyaránt azt követelik a budai Várban: a kegyelmi ügy után Novák Katalin államfő távozzon hivatalából.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 53,5 millió forint bírságot szabott ki KDB Bank Európa Zrt.-re (KDB Bank) a vállalatirányítás, a belső védelmi vonalak, a kockázatmenedzsment, a működési és hitelkockázatok kezelése, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Liguria két kikötője került a D-Marin égisze alá, ezzel a cégcsoporthoz tartozó olaszországi marinák száma ötre nőtt. A Marina degli Aregai és a Marina di San Lorenzo huszonhatra bővíti a D-Marin portfólióját a Földközi-tengeren és az Öböl-térségben. És ez csak az első lépés a D-Marin idei ambiciózus terjeszkedési tervei között! Oliver Dörschuck, a
Mintegy ezer gazdálkodó, több száz járművel tartott demonstrációt a záhonyi magyar-ukrán határállomás közelében pénteken, tiltakozva az ellen, hogy az Európai Bizottság egy évvel meghosszabbítaná az ukrán mezőgazdasági termékek korlátlan importját.