A mindenkori júniusi rekordot megdöntve az év hatodik hónapjában több mint 1,5 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel az első félév teljes forgalma elérte a 7,9 milliót, közel 7 százalékkal túlszárnyalva a járvány előtti rekordév, 2019 első félévét. Az első hat hónap legnépszerűbb úti céljai az örök listavezető London
Közép-Bosznia zöld dombjai és rétjei között egy helyi üzletember megvalósította régóta dédelgetett álmát: Vincent van Gogh egyik leghíresebb festményét alkotta újra természetvédelmi park formájában.A Visoko városában élő Halim Zukic húsz évvel ezelőtt elhatározta egy park létrehozását, miután egy közeli faluban vásárolt egy kis földet és egy házat,
Szlovákia csatlakozhatna a Leopard 2A8 harckocsik németországi beszerzéséhez – tájékoztatott a szlovák védelmi miniszter a közösségi oldalon közzétett videójában. Robert Kaliňák ezen kívül tizenhat új tarackot is vásárolna a szlovák hadsereg számára. A szárazföldi harceszközökön kívül amerikai Viper helikopterek beszerzését is fontolgatja a szlovák
Nem könnyű feladat a sarki fényről igazán újszerű felvételeket készíteni, hiszen ehhez nagyon jól el kell kapni a pillanatot, nem utolsó sorban nagyon jó helyen kell lenni hozzá.
Reviczky Gábor nemrégiben ismét hetekre kórházba került, miután egy streptococcus-fészket és több polipot is felfedeztek a szervezetében. A 75 éves színészt már kiengedték a kórházból, de elárulta, hogy hamarosan egy újabb műtét vár rá.
Volt idő, amikor a kisfiam nem reagált valami jól a tojásra, viszont a kelt tésztákat nagyon bírta. Ekkor fejlesztettem ki ezt a kelttészta-receptet, amit most rengeteg szilvával turbóztam fel.
A kormány a saját szabályait nem tartja be a Fudan Egyetemmel kapcsolatban, és még mindig nem számolt be az Országgyűlésnek a beruházás előkészítéséről.
Másodjára lépett fel a Szigeten, idén már Revolut színpadon a Nova Twins, akik nem csak azért ismertek, mert vagány csajok jó zenével, hanem azért is, mert ők a legnagyobb kedvenceid kedvencei. Elton John szerint az utóbbi évek egyik legizgalmasabb zenekara, de rajong értük a Muse, Tom Morello, a Bring Me the Horizon, vagy a Skunk Anansie is, a zen
Napokon belül búcsút vehetnek a 7 százalékos kamattól a 3 éves fix állampapírt vásárló kisbefektetők. Csaknem pontosan annyit vágnak belőle, hogy a kamata megegyezzen az ötéves MÁP Plusz átlaghozamával.
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a keddi visszavágón a vendég Midtjyllanddal, amely így 3-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójából. A zöld-fehérek ugyan a francia Ibrahim Cissé góljával hamar megfelezték idegenben összeszedett hátrányukat, de a dán bajnok a második félidő elején Oli
A gyártó korlátozásainak köszönhetően a végfelhasználók egy darabig még biztosan nem találkoznak a jelenséggel, de ez nem jelent megoldást magára a problémára.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. A szinte felhőtlen északkeleti tájakat kivéve helyenként, késő délután, estefelé – nagyobb eséllyel – a délkeleti tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek, de hevesebb zivatarn
Nyáron szinte mindannyian több időt töltünk a szabadban, ez pedig nemcsak a lelkünknek, de a testünknek is jót tesz. Ha elegendő fényvédőt kenünk a bőrünkre, és figyelünk arra, hogy extrém UV-sugárzás alatt (ami általában 11 óra és 15 óra között jellemző), akkor kifejezetten előnyös hosszabb időt eltöltenünk a napon, hiszen plusz D-vitaminhoz is ho
Tizenötödik alkalommal rendez a Pintér Galéria és Aukciósház nyári árverést Balatonfüreden, amely az utóbbi években az egyik legkiemelkedőbb társasági eseménnyé emelkedett az északi parton. Az aukció képeit a Vaszary Galéria termeiben lehet megtekinteni, az augusztus 17-én tartandó árverés az elmúlt évekhez hasonlóan a Vaszary Galéria Széchenyi nag
Navracsics Tibor Lázár Jánoshoz fordult az ügyben és most megérkezett minisztertársa válasza: mindent megtesz azért, hogy a Kisfaludy-ház minél hamarabb műemlékvédelem alá essen és védett műemlékként létezhessen.
Igaz, Filemon Mihály nem vette fel az összes pénzt. Szerinte a sétány miatt 100 millió forintot kellett elvonnia a családjától, mert járulékos veszteségei is voltak - például elvesztette a választást.
Sokszor úgy tűnik, hiábavaló a krumplibogarak elleni küzdelem, mert újra és újra megjelennek és tönkreteszik a kertünket. Léteznek azonban olyan természetes anyagok, amelyekkel hatékonyan vehetjük fel ellenük a harcot, például, ha házi készítésű permetszert készítünk és azzal riasztjuk el őket.
A Barum Rally a Lengyel Rally után a második legnagyobb múltra visszatekintő versenye az idei ERC sorozatnak. A cseh verseny pedig a rallysport magyar szerelmesei között is igen népszerű, ideje hát megismerni a verseny történetét is.
Fontos inflációs adat érkezik ma az Egyesült Államokból, ezt megelőzően kiváró hangulat jellemzi a tőzsdéket, az ázsiai indexek vegyesen állnak, az európai határidős indexek pedig kismértékű emelkedéseket jeleznek előre a nyitásra.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon a szörfözés, ami nem is csoda, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Balatonon kívül még rengeteg tavunk van, ahol űzhetjük ezt a vízi sportot. A szörfözés egy nagyszerű módja annak, hogy megtapasztaljuk a természet közelségét, és élvezhessük a hullámok örvénylését, valamint arra is