Híradóssá léptették elő a néhai színészlegenda, Gesztesi Károly és Csarnóy Zsuzsa fiát, Gesztesi Mátét. A színésznő elképesztően büszke a gyermekére, mivel szerinte Máténak sikerül megugrania a kihívást.
Azahriah nemcsak hazánkban, de a nemzetközi színtéren is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, amit a legutóbbi koncertje is bizonyít. A 22 éves énekes-dalszerző
A harmadfokú hőségriasztás bevezetésére tekintettel augusztus 14-től augusztus 18-ig a MÁV-VOLÁN-csoport az utasai számára díjmentesen vizet biztosít – derül ki a társaság közleményéből. Ezeken a napokon 10-17 óra között palackozott vizet osztanak a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, a nagyobb vidéki vasútállomásokon pedig az utascentrumnál é
Újkőkori, bronzkori és római korból származó település maradványokat is találtak a Schneider Electric Dunavecsén megépült okosgyára, a Duna Smart Power Systems kivitelezésével kapcsolatban végzett régészeti feltárás során a szakemberek, ezek egy részéből nyílt minitárlat az üzemben. A Dunavecse–Öreg-hegy nevű régészeti lelőhelyen a legrégebbi mar
Globálisan az 50. legfejlettebb startup-ökoszisztéma a magyar. A hazai startup szféra ezzel már harmadik éve stagnál, miközben a kockázatitőke-befektetések, finanszírozások csökkenése még inkább kihívás elé állítja az innovátorokat. A hazai piac szereplőinek ezért már most kell egy forgatókönyv arra az esetre, ha befektetések nélkül kellene boldogu
Romániában korlátozzák a 2024-25-ös tanévtől kezdődően a mobiltelefonok és más kommunikációs eszközök használatát a vizsgákon, versenyeken és tanórákon. A diákok jogait és köteleségeit szabályozó új miniszteri rendelet szerint a diákok bevihetik ugyan mobiltelefonjaikat az iskolába, de a készülékeket minden osztályteremben egy erre a célra kialakít
Minden népnek megvannak a maga szokásai és babonái, amiket sokszor a többi nemzet furcsállva, bizonyos esetekben rémülve figyel. Nemrégiben például bemutattuk azt a mexikói szigetet, ahol játékbabák lógnak szinte mindenhonnan, nem kell azonban Közép-Amerikáig utazni, hogy ilyen furcsasággal találjuk szembe magunkat.
A hagyomány és a megújítás kovászából sült az idei Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér, amelyeket a Szent István Nap helyszínein is megkóstolhatnak a látogatók. A Magyar Pékszövetség 2024-es kenyérversenyén
Befejeződött a gyakorlati oktatást és kutatást kiszolgáló egyetemi cégek és szervezeti egységek integrációja, 2024. augusztus 1-től megalakult a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. A létrejövő új gazdasági társaság gödöllői központtal 4 megyében, 5 telephelyen összesen 3548 hektáron gazdálkodik, amiből 1796 hektár szántó.
A Szaúdi Állami Befektetési Alap (PIF) rekordot jelentő, több mint egymilliárd dolláros ajánlattal csábította volna a szaúdi profi ligába a Real Madrid 24 éves brazil támadóját, Vinícius Júniort és a klubot, a Real Madrid viszont nemet mondott a futballtörténelem legnagyobb üzletére.
A popzene árnyoldalai: Lou Pearlman felemelkedése és bukása bemutatja, hogy az "aranyszimatú" menedzser hogyan teremtette szinte futószalagon a fiúbandákat, miként verte át a világot, és használta a fiatalokat az amerikai bűnügyi történelem leghosszabb piramisjátékához.
Hihetetlen munkát végez a Bitget az elmúlt években. A dinamikusan fejlődő kriptovaluta-tőzsde 2018-as alapítása óta jelentős népszerűségre tett szert világszerte. A több mint 800 kriptovalutát listázó tőzsde amellett, hogy gördülékeny kereskedést és magas szintű felhasználói élményt biztosít, 2023 márciusa óta saját tárcát is kínál a felhasználók s
Hiába futballozott kifejezetten jól az első félidőben a Ferencváros, hiába szerzett korán gólt, nem tudta ledolgozni az egy hete Dániában összeszedett kétgólos hátrányát: az 1-1-es döntetlen után a Midtjylland örülhetett a továbbjutásnak. A mérkőzés után a Fradi középpályása, Philippe Rommens értékelt.
A forró nyári napon egy tartalmas leves után egyenesen a sütőből varázsolhatunk elő ellenállhatatlanul illatozó, gyümölcsös második fogást. Ha marad belőle, vacsorára és reggelire is tökéletes, laktató kásaétel!
Vajon miért nem tudjuk azokat, akik a legfontosabbak nekünk, úgy szeretni, ahogy kellene? Tényleg elődjeink múltjában kell keresni a válaszokat? Tényleg létező jelenség az örökölt sors? És ha igen, akkor az örökölt önsorsrontás is?
Richard Russo regényének helyszíne, a pennsylvaniai egyetem angol tanszéke bizalmatlansággal, gyanakvással és megtorlásokkal van tele. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.
A világhírű színész mélyen együttérez barátjával, el sem tudja képzelni, hogyan lehet ekkora figyelem mellett nyugodt magánélete valakinek. Matt Damon Ben Affleck és Jennifer Lopez házasságáról vallott.