Bár az űrhajósoknak a kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy lehet-e a Földön kívül szeretkezni, a laikusokat mégis izgatja a dolog. A tudósok szerint lehetséges a szex az űrben, de nincs sok értelme és nehézkesen is menne.
Gáspár Győző családjában már eddig is állt a bál, hiszen a két testvér, Győző és Zsolti között köztudottan feszült a viszony már jó ideje. Most Győző az édesapjára is megorrolt.
Oroszország vasárnap cáfolta azt a hírt, amely szerint a Kurszki terület elleni ukrán támadás miatt meghiúsultak volna a Kijevvel folytatott tárgyalások az energetikai célpontok elleni támadások leállításáról, mondván, soha nem is voltak ilyen tárgyalások.
Csámpai Attila hozzátette, hogy az ütközés miatt a mentőautó fának csapódott. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Mindkét sofőr és a mentőtiszt is segítség nélkül hagyta el a járművet - közölte a szóvivő, aki jelezte azt is, hogy a mentőautó nem szállított beteget. MTI
Fotózta már Iggy Popot, Zara Larssont, Aurora új lemezének borítóját is ő alkotta. A kétlaki életet élő Martin Wanda és édesapja, Martin Gábor közös kiállításon mutatják meg, hogy Békéscsaba és London nincs messze egymástól.
Mit lehet csinálni egy nagyvárosban, ami még a becenevét is egy kajáról kapta? Naná, hogy hatalmasakat zabálni! Boti nem riadt vissza a Nagy Alma elképesztő felhozatalától, és megpróbált minél több izgalmas helyet felzabálni.
Még hogy a Balatonnál drága a lángos? Tessék csak ellátogatni Izlandra, a dallamos nevű Sólheimajökullba, ahol – lőjük le egyből a poént – több mint 5 ezer forint a legolcsóbb olajban sült tészta. Persze könnyű nekik, a helyiek jól keresnek, a turisták pedig minden pénzt megadnak a számukra egzotikus ételért, amit egy magyar séf süt nekik. Egy lakó
Flavio Briatorét a csapat technikai, szervezeti hátterének ráncba szedése miatt rehabilitálta az Alpine, legutóbbi megnyilvánulásával pedig maga is egyértelművé tette, a versenyzők a legkevésbé sem érdeklik.
Az északmacedón sajtó a miniszterelnökükre hivatkozva gyakran beszél egy hatalmas, ráadásul igen kedvező feltételű magyar hitelről, amely segíti a kilábalást. Mi lehet a háttérben?
A szakemberek úgy látják, hogy a kurszki területre behatoló ukrán csapatok, támadásra készülhetnek az ottani atomerőmű ellen. Tegnap pedig ukrán drón csapódott be a zaporizzsjai erőmű követlen közelében.
Egy mindössze négy autónak elegendő parkoló miatt brutális módon szedetett ki fákat a település polgármestere. Az ismert zenész, Náksi Attila, az Európa-bajnok kamionversenyző, Kiss Norbert és a túraautó-Világkupa-bajnok Michelisz Norbert dísznövénye is áldozatául esett, utóbbit például egy szeméttelepen találták meg.
A hazai fesztiválok közt úttörő jelleggel a Coca-Cola Szin mozgalmat indít a fesztiválon való tudatos jelenlét megélését hirdetve. A Légy jelen! nem kötelező, de felhívja a figyelmet, hogy a "telefonmentes" koncert teljesebb élményt tud nyújtani a rajongók számára. A fesztivál kezdeményezése mellé csatlakozott Pogány Induló is, akinek első saját ko
Ahogy a Nap megszületett, egy kavargó gáz- és porkorong vette körül, amely fokozatosan összeolvadt a ma ismert bolygókká, ezzel megalkotva a Naprendszerünket.
Alig több mint egy évvel az euró digitális változatának bevezetéséről szóló döntés előtt Európa legnagyobb gazdaságában a lakosság körülbelül fele el sem tudja képzelni, hogy egyszer majd használni fogja a digitális eurót. Alternatív német márka, a B terv Egy festői borvárosban, Frankfurttól körülbelül 100 kilométerre (62 mérföldre) fekszik egy rej
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat.
Soha még ilyen erős féléve nem volt az áruhitelezésnek, mint 2024-ben. A csúcsdöntést a labdarúgó EB is segítette, és a nyári hónapok további sikerét hozhatta a párizsi olimpia is. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a kiváló eredményhez szükség volt az elmúlt hónapokban megugró áraknak is.
Az amatőr traktorhúzók 30-40 éves MTZ-kkel álltak rajthoz az idei hajdúböszörményi versenyen, ahol a legfiatalabb résztvevő mindössze 16 éves volt. A nézők hallását 10 ezer lóerős egyedi építésű gépek veszélyeztették, de éppen a szórakoztató szélsőségek miatt népszerű itthon is a leghangosabb technikai sport.