2024. augusztus 18. vasárnap

aug. 18
20:21
Sorra törölnek járatokat a világ legnagyobb légitársaságai biztonsági kockázatok miatt - Ezekbe a városokba nem repülnek (Portfolio)
A fokozódó közel-keleti feszültségek hatására számos légitársaság felfüggesztette a régióba induló járatait, vagy kerülik a légteret, a héten például a Wizz Air jelentette be, hogy elkerüli Irak légterét, amivel hosszabb lesz a menetidő egyes járatoknál, és egy technikai megállót is be kell iktatni. A Reuters összeszedte, hogy mely légitársaságok l
aug. 18
20:21
Nem hagyja magát a magyar tőzsde: így teljesített a hosszú hétvége előtt (Pénzcentrum)
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72 282,10 ponton zárt pénteken, 0,35 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
aug. 18
20:21
Kulcsár Edina magára hagyta újszülött gyerekét, Vilmos herceg új külsővel jelent meg, G.w.M lelépett (Ripost)
Ezen a héten is olvasóink állították fel a rangsort.
aug. 18
20:21
Lehet, hogy túlalszod magad, és még csak nem is tudtad: sokkal veszélyesebb, mint gondolnád, ez az alvásmennyiség már kárt okozhat (Glamour)
Egy hosszúra sikeredett nyári éjszaka után teljesen természetes, ha úgy érezzük, nehezen tudunk felkelni, és akár jóval többet alszunk, mint szoktunk. Ha viszont rendszeresen túlalszod magad, annak bizony komoly következményei lehetnek, így bármennyire is kellemetlennek érzed, van egy pont, amikor az egészséged megőrzése érdekében a legjobb, ha fel
aug. 18
20:21
Beültünk a Volkswagen elektromos kombijába (Autószektor)
Az öt felnőttnek bőséges helyet és kényelmet kínáló felső-középkategóriás kombi (hossza 4961 milliméter, szélessége 1862 milliméter, magassága 1536 milliméter, tengelyek közötti távolsága 2971 milliméter) csomagtartója az elsődleges adatok szerint 605 literes (meredekebb szögben állított hátsó üléstámlákkal, normál módban 545 literes), előrehajtott
aug. 18
20:23
8 zseniális sorozat, aminek az összes évadát megtalálod a Netflixen (Glamour)
Nincs is jobb, mint egy pihentető estét a kanapén tölteni egy jó sorozattal, igaz? Ha eleged van a cliffhangerekből és a várakozásból, akkor ez a lista neked szól! Összegyűjtöttünk 8 olyan Netflix-sorozatot, amelyeknek már minden évada fent van, így azonnal ledarálhatod őket. Helyezkedj el kényelmesen, készítsd oda magadnak a popcornt, és indulhat
aug. 18
20:27
Így hat a chilipaprika a tehenek energiafelhasználására (Magyar Mezőgazdaság)
A chilipaprikából nyert capsicum oleoresin nevű növényi kivonat hozzáadása a szarvasmarhák takarmányához az energiafelhasználás hatékonyságának javulását eredményezte a laktációs csúcson lévő tejelő teheneknél.
aug. 18
20:27
Sajnos nem sörízű, csak sörszínű víz folyik a csapokból Tiszavasváriban (Telex)
A szolgáltató szerint nem egészségtelen, de elismerik, hogy "érzékszervileg nem lehet meginni".
aug. 18
20:33
Akkora káosz várható a közlekedésben 20-án, hogy inkább azt tanácsolják, hagyjuk otthon az autót (Blikk)
Az augusztus 20-i különböző állami, önkormányzati és más rendezvények miatt országszerte számítani kell forgalmi rend változásra. Különösen igaz ez a fővárosban, ahol minden idők leglátványosabb tűzijátékára készülnek a szervezők. "Senki ne közlekedjen megszokásból az ünnepek alatt, és pláne ne parkoljon úgy, mintha bárhol szabadon megtehetné, lévé
aug. 18
20:33
Kövér László: A Kárpát-medence nemzetei csak együtt, egymással együttműködve maradhatnak meg (Magyar Hírlap)
"Birodalmak törtek ránk keletről és nyugatról, aztán a történelem süllyesztőiben rendre eltűntek".
aug. 18
20:33
Kimaradtak a helyzetek - Vereség Pakson (Nyíregyháza)
Idegenben játszott a Nyíregyháza Spartacus.
aug. 18
20:39
A legtöbben Siófokon töltik az augusztus 20-ai hosszú hétvégét (Digital Hungary)
Minden harmadik utazó a Balatonon pihen augusztus 20-án. Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Eger és Szeged vonzza a legtöbb vendéget a négynapos hosszú hétvégén a Szallas.hu adatai alapján. A foglalások közel fele 3 éjre szól, ezek a foglalások jelentik a hosszú hétvége összes vendégéjszakájának nagyjából felét.
aug. 18
20:41
Kevesen használják, pedig ez a legjobb Mi-alapú keresőeszköz (Digital Hungary)
El tudjuk képzelni, hogy bármilyen kérdést feltehetünk egy keresőmotornak, és pontos, teljes és naprakész választ kaphatunk anélkül, hogy több tucat weblapon kellene navigálnunk? Ezt ígéri a Perplexity AI, egy mesterséges intelligenciával működő keresőmotor és chatbot, mely olyan fejlett technológiákat használ, mint a természetes nyelvfeldolgozás (
aug. 18
20:43
A digitális készségek fejlesztése egész Európában kulcsfontosságú (Digital Hungary)
Az Európai Unióban a lakosság mindössze 56 százaléka rendelkezik alapszintű digitális készségekkel, miközben a Digitális Évtized célja 80 százalékos arány elérése lenne 2030-ig. Ezért is van szükség rá, hogy az uniós országokban működő digitális készségekkel foglalkozó szervezetek rendszeresen megosszák egymással a tapasztalatokat, és ezzel támogas
aug. 18
20:45
9 dolog, amit borotvahabbal pillanatok alatt tisztává varázsolhatsz (Mindmegette)
A borotvahab nemcsak a felesleges szőr eltávolítására alkalmas, hanem a takarításban is meglepően sokoldalú eszköznek bizonyul. Ez a mindennapi termék számos háztartási feladatban nyújthat segítséget, és olyan szennyeződésekkel is elbánik, amelyekre talán nem is gondolnál.
aug. 18
20:45
Fejlemények vannak Elvis Presley halálával kapcsolatban: ez szivárgott ki a titkosított dokumentumokból (Metropol)
Továbbra is titkolják a teljes igazságot.
aug. 18
20:45
Ők voltak az István, a király szereplői, így néztek ki akkor és így most (Ripost)
983. augusztus 18-án mutatták be az István, a királyt.
aug. 18
20:45
Vuelta a Espana: Valter a csapattársáért dolgozott (Magyar Hírlap)
Van Aert átvette a vezetést.
aug. 18
20:45
Megszólalt az orosz külügy az ukrajnai tárgyalások kapcsán (Magyar Nemzet)
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője reagált a sajtóhírekre.
aug. 18
20:51
Kijev tagadja az orosz médiában terjedő „piszkos bomba” támadással kapcsolatos vádakat (BitcoinBázis)
Az orosz állami média arról számolt be, hogy az ukrán erők egy „piszkos bomba” támadást terveznek a zaporizzsjai és a kurszki atomerőmű ellen, céljuk pedig az, hogy a támadást Moszkvára hárítsák, ezzel igazolva egy esetleges nukleáris válaszlépést. Kijev azonnal visszautasította az orosz vádakat, alaptalannak nevezve azokat. A vádak háttere Az oros
aug. 18
20:51
Ez a szomorú összefüggés áll a gyakori rémálmok mögött (in.hu)
Izzadtan és heves szívdobogással felébredni egy rémálomból sosem kellemes élmény. Úgy tűnik, hogy egyesek hajlamosabbak arra, hogy rosszat álmodjanak − a tudósoknak pedig arra is van egy elméletük, hogy miért van ez így.Az Oregoni Állami Egyetem, az Arizonai Egyetem, a Tampai Egyetem és a Whitworth Egyetem tudósai szerint a magányos emberek hajlamo
aug. 18
20:57
Legyőzte otthon a Nyíregyházát a Paks (Magyar Hírlap)
Az MTK-t legyőzve továbbra is százszázalékos a Puskás Akadémia.
aug. 18
20:57
Azok a nemzetek tudnak megmaradni, ahol összetartó közösségek élnek (Demokrata)
"Mit kellene tenni most, hogy megfeleljünk Szent István örökségének?"
aug. 18
21:03
Sörszínű, barna víz folyik a csapból Tiszavasváriban, a helyiek ki vannak akadva (SzMo)
A helyiek szerint az elmúlt két évben annyira romlott a csapvíz minősége, hogy már fürdeni sem mernek benne.
aug. 18
21:03
Magyar jövő nincs magyar gyerekek, fiatalok nélkül (Demokrata)
Potápi Árpád János vasárnap Geresdlakon mondott ünnepi beszédet.
aug. 18
21:09
Izrael-ellenes tüntetésekre készülnek a demokraták konvenciójának helyszínén (Demokrata)
A várakozások szerint akár több tízezer ember vonulhat utcára Chicagóban.
aug. 18
21:15
Navracsics Tibor: Összetartó közösségek tartják meg a nemzetet (Magyar Hírlap)
"Szent István a józan ész mentén teremtette meg azokat a hagyományokat, amelyek megőrizték a magyarságot".
aug. 18
21:15
Navracsics Tibor: Az összetartó közösségek tartják meg a nemzetet (Magyar Nemzet)
A miniszter kiemelte: Magyarország is akkor tud erős maradni a jövőben is, ha összetartó közösségekből áll.
aug. 18
21:21
"Nem akarom, hogy más is szenvedjen" – botrányba keveredett a világ legszexibb sportolónője (Ripost)
Soha nem gyűlölködtek még ellene ennyien, mint az olimpián.
aug. 18
21:21
Ez volt Erzsébet királynő tökéletes módszere arra, hogy egy szempillantás alatt elérje, amit akar (Glamour)
Erzsébet királynő közel 71 éven át tartó uralkodása alatt megszámlálhatatlan alkalommal bebizonyította, hogy erős jellemével, határozottságával, ugyanakkor gondoskodó és alázatos személyiségével tényleg királynőnek született. És hogy miként érte el, hogy minden úgy történjen, ahogy ő szeretné? Nos, volt rá egy zseniális módszere!
aug. 18
21:21
Ez a 6 legmérgezőbb gomba, amelyekkel összefuthatsz (Helló Magyar)
A nyugtalanító tény az, hogy a legfinomabb gombák némelyikének mérgező hasonmása is van, és a rossz választás végzetes lehet.
aug. 18
21:27
Egy gyom, amiről nem gondolnánk hogy hasznos, de mégis… (Magyar Mezőgazdaság)
Miért nem lesznek reumások és köszvényesek a betyárok? Különlegességeket, és ritka kincseket kereső világunkban nem sok elismerés jut azoknak a növényeknek, amelyek mondhatni túl könnyen "termeszthetők".
aug. 18
21:33
Női Tour de France: Négy másodperc döntött összetettben (Magyar Hírlap)
Vas a 62. helyen zárt.
aug. 18
21:39
Bryan Herta: Úgy tűnik, hogy az IndyCarban már nincsenek egyenlő feltételek (USAracing)
Idei második, teljes eddigi IndyCar-karrierjét nézve pedig a harmincegyedik győzelmét ünnepelhette Josef Newgarden magyar idő...
aug. 18
21:39
Chicagóba tüntetők tízezreit várják a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciója idejére (Magyar Hírlap)
A tiltakozások a gazdasági egyenlőtlenségről, a terhességmegszakítás jogának követeléséről, és a gázai helyzetről szólnak majd.
aug. 18
21:39
Bryan Herta: Úgy tűnik, hogy az IndyCarban már nincsenek egyenlő feltételek (Racing)
Idei második, teljes eddigi IndyCar-karrierjét nézve pedig a harmincegyedik győzelmét ünnepelhette Josef Newgarden magyar idő...
aug. 18
21:45
5 dolog, amiről nem tudtad, hogy a mosogatógépbe is beteheted (Mindmegette)
A mosogatógép nemcsak az edényeket, poharakat tisztítja meg, hanem más használati tárgyakat is. Mutatjuk, melyek azok a dolgok, amelyeket simán bedobhatsz egy programra.
aug. 18
21:51
Csúnyán átverték Priscilla Presley-t (Ripost)
Elvis özvegye szerint a volt üzlettársai egymillió dollárt csaltak ki tőle.
aug. 18
21:51
Keserű titok derült ki Diana hercegnő ikonikus kék fürdőruhájáról (Magyar Hírlap)
Egy jacht ugródeszkáján ülve viselte 1997. augusztus 24-én.
aug. 18
21:51
Baljós üzenetet küldött a belarusz elnök (Magyar Nemzet)
A helyzet a belarusz–ukrán határon továbbra is feszült.
aug. 18
22:03
"Az elengedés nem egzakt dolog, hanem egy folyamat" - beszélgetés Péterfi Judittal (Glamour)
Életünk sikerek és kudarcok sorozata. Utóbbit képesek vagyunk hosszan, fájón megélni, legyen szó párkapcsolati, munkahelyi vagy személyiségbeli problémákról. Péterfi Judit riporter-műsorvezető életének hullámvölgyei inspirálták idén megjelent Engedd el! című könyvének megírását, amelyben az elengedés témáját kutatja olyan ismert személyiségek segít
aug. 18
22:09
Kövér László: A Kárpát-medence nemzetei csak együtt, egymással együttműködve maradhatnak meg (Magyar Nemzet)
Birodalmak törtek ránk keletről és nyugatról, aztán a történelem süllyesztőiben rendre eltűntek, míg az általuk meggyötört Magyarország a Szent István-i alapokon mindig újjászületett.
aug. 18
22:15
Lezárulhat a meggyilkolt ötéves kisfiú ügye: letartóztatták a nagymamát (Metropol)
A nagymamát a kisfiú meggyilkolásával vádolják.
aug. 18
22:15
Itthon egyetemre sem akarták felvenni, Amerikában dollármilliomos lett (Forbes)
Hollywoodi mosoly, lehengerlő lendület, piros hózentróger és egy ötmilliárdos autó- és motorgyűjtemény Dörgicsén. Itthon rendszeridegen volt – csak menekülő emigráns lehetett. A világhírű Kaáli Nagy Géza portréja.
aug. 18
22:15
Mindkét kupacsapatunk győzelemmel hangolt a Konferencialiga-selejtező rájátszására (Magyar Nemzet)
Eredményes főpróbát tartott a Paks és a Puskás Akadémia is.
aug. 18
22:21
"Elvette a gyerekkorát" - míg a fia iskolában volt, két 13 évessel szexelt otthon az anya (Ripost)
A tettesre börtön vár, tettét megbánta, indoka a szeretethiány volt.
aug. 18
22:27
A Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte az MTK-t, így ő került a tabella élére (HírTV)
A Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a három forduló után szintén pontveszteség nélkül álló, vendég MTK Budapestet vasárnap, az OTP Bank Liga 4. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel továbbra is százszázalékos a bajnokságban.
aug. 18
22:27
Kigyulladt egy raktár Sajóbábony külterületén (Magyar Hírlap)
A tűzoltóknak sikerült körülhatárolniuk a tüzet.
aug. 18
22:33
Meghan és Harry kiborultak: féltve őrzött titkuk majdnem napvilágot látott (Femcafe)
Egy szálloda alkalmazottjai voltak azok, akik majdnem felfedték a hercegi pár titkát, amit bizony Harry és Meghan még sokáig nem szerették volna, ha kiderül.
aug. 18
22:45
Potápi Árpád János: Magyar jövő nincs magyar gyerekek, fiatalok nélkül (Magyar Hírlap)
"A nemzetet úgy erősítsük meg, hogy az utánunk jövő generációk is mindazt meg tudják élni, amit mi megéltünk az elmúlt években, évtizedekben".

Keresés