Az emberiség bölcsője – Európa című dokumentumfilm bemutatja azokat az újonnan felfedezett, 7 millió éves leleteket, amelyek kétségbe vonják az utóbbi évtizedek emberfejlődési elméletét. Hazánkban augusztus 2-án 22 órakor debütál a Viasat History műsorán. A mai Görögország területén hét millió évvel ezelőtt szavannai éghajlat uralkodott, és olyan
Alig két hónappal az indulása után az eMag Genius, a vásárlóknak előre meghatározott értékhatár felett ingyenes kiszállítást és exkluzív ajánlatokat kínáló szolgáltatás rendelkezik a legmagasabb márkaismertséggel a magyarországi hűségprogramok között - derül ki a Gkid által az eMag megbízásából készített reprezentatív felmérésből[1]. Ennek válaszad
Felügyeleti díj néven újabb adót kaptak a nyakukba a Magyarországon letelepedett online platformot üzemeltető szolgáltatók. A Magyar Közlönyben megjelent legfrissebb adózási tárgyú változásokból, amelyek több adónemet is érintenek és többletfizetési kötelezettségekről rendelkeznek. Az azonban, hogy ki is minősül pontosan online platform szolgáltató
A nyári aratásra a júliusi hőhullám nem volt érdemi hatással, ellenben az őszi betakarításokat nagyon is érinti – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Még kicsit korai lenne az összesítés az aszálykárokról, de június közepéig az ország néhány
A Semilab Zrt.-vel együttműködve vizsgálták a perovszkitalapú anyagokat, melyekből a várakozások szerint a hagyományos, szilíciumalapú napelemeknél jobb hatásfokú fotovoltaikus eszközöket lehet gyártani. Az új anyagcsoport használatával a jelenlegi hatásfok megduplázása is reális lehet.
Ha szervezetünkben valamilyen gyulladás áll fenn, hajlamosak vagyunk alapból valamilyen gyógyszerhez nyúlni, hiszen mi is szűntethetné meg jobban a problémát, mint valamilyen gyulladáscsökkentő pirula? A helyzet néha azonban sokkal egyszerűbb, hiszen bizonyos ételekkel is úrrá lehetünk a kialakult helyzeten, hiszen számos olyan étel van, mely kivál
Szánkázik a kutya vagy a macska, fenekét a földön húzva? Rettenetes szagot áraszt? Gyanús, hogy bűzmirigyei okoznak gondot. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Két elképzelésben gondolkodik a Mol az oroszországi olajszállítások ukrajnai tilalmának a megoldására – mondta az InfoRádióban Weinhardt Attila, a Portfolio elemzője.
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
Ma nyugat felől elszórtan alakulhatnak ki zivatarok, eleinte inkább a Dunántúlon és délen, majd a keleti tájakon is. A zivatarokat viharos széllökés (~60-75 km/h), intenzív csapadékhullás (10-20 mm), de a Dunántúlon néhol felhőszakadás is lehet (25-40 mm), illetve jégeső (<1-2 cm) kísérheti - közölte a HungaroMet. Az ország nagy részén 25 fok kö
A Who jelentése szerint növekszik a hőség okozta halálesetek száma Európában. A kánikula az egészséges fiatal szervezetet is megviseli, az idősek és betegek akár bele is halhatnak a forróságba.
Az alábbiakban bemutatjuk a fügefa dugványozásának minden csínját-bínját. A könnyen követhető, szakértői tanácsokkal, bombabiztos módszerekkel és a legfontosabb eszközökkel tarkított útmutatónk segítségével Ön is sikerrel járhat.
A dinoszaurusz-csontvázak mindig is lázban tartották a tudósokat, hiszen rengeteg információt meg lehet tudni azokból a fosszíliákból, amik fennmaradtak. A Live Science most egy olyan, nemrégiben megtalált leletről számol be, amely egyrészt a véletlennek köszönhetően bukkant fel, másrészt pedig minden bizonnyal a valaha talált legősibb lelet.
Csütörtökön a negyeddöntő jelentette a végállomást a brit Daniel Evans, Andy Murray duónak a férfi páros teniszezők olimpiai versenyében. Utóbbinak ez volt pályafutása utolsó mérkőzése, ezt követően könnyek között búcsúzott.
Ezt a sütés nélküli, édes vanília-narancs kombinációt nem lehet felülmúlni.225 g krémsajt8 evőkanál (115 g) sótlan vaj12 teljes méretű graham keksz (kb. 185 g), vagy 180 g graham kekszmorzsa2 evőkanál kristálycukor1/2 teáskanál kóser só, elosztva1 közepes narancs50 g porcukor1 evőkanál vaníliakivonategy (225 g) doboz felolvasztott fagyasztott tejsz
A Szerencsekerék műsorvezetője elmesélte, hogyan kezeli a dackorszakot, aminek köszönhetően igazi álomférj lett. Kasza Tibi az egyik kisgyermekes apának adott tanácsot a csütörtöki adásban. Kasza-Darai Andreának és Kasza Tibinek egyébként két kislánya van: Lora Bella 2018-ban, Liza Panna pedig 2022-ben született.
Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 396,19 forinton jegyezték a csütörtök este hat órai 396,17 forint után. A dollár jegyzése 366,91 forintra csökkent 367,25 forintról, a svájci franké pedig 420,91-re ment fel 41
A munkában, buszon, olvasás és filmnézés közben – napjaink nagy részét ülve töltjük, ez pedig súlyos egészségügyi kockázatokkal jár. A cikk végén 3 könyvet ajánlunk, amik segítenek egy egészségesebb életmód kialakításában.
Az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a zenés életrajzi filmek, miután a Freddie Mercury életéről és a Queenről készült Bohém rapszódia hatalmas sikert aratott. Azóta több hírességről készült film, most pedig Britney Spears botrányokkal teli élete is a vászonra kerül. A projekt Marc Platt produceri és Jon M. Chu rendezői irányítása alatt valós
A Magyar Posta Zrt. semmit sem kommunikált arról, hogy melyik fiókokat zárják be, dolgozói Facebook-csoportokból lehet tudni pár település nevét, de pontos lista sincs.
A nyári szünetben sem unatkozhatnak a csatorna nézői, ugyanis a Minimax számos újdonsággal kedveskedik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Középpontban a család és a mindennapok sava-borsa – megszámlálhatatlan humorral átszőve. Visszatér a képernyőkre a Croodék családfája és a Lego Friends: A következő fejezet a legújabb részekkel, de két vadonatúj so
Válogasson a hétvége általunk összegyűjtött programjaiból. MCC Feszt Esztergomban Lackfi János költővel, Csernus Imre pszichiáterrel, Szinetár Miklós rendezővel, valamint a történelmi és családregényeket jegyző Fábián Jankával is találkozhat a közönség augusztus 1. és 3. között az esztergomi MCC Feszten. A Libri Terasz a rendezvény ideje alatt dedi
Könnyebben megsérült az a fiatal lány, akit egy személyautó ütött el 2024. május 14-én 7 óra 15 perc körül Békéscsabán, a Gyulai úton. A lány szabályosan ment át, az autó vezetője mégsem észlelte időben. Az ütközés után a lány a földre esett, ahonnan önerőből felállt, az autós pedig továbbhajtott. Járókelők siettek a fiatal segítségére, akinek vérz