A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU – International Astronomical Union) és az amerikai Radiolab podcast csatorna közös pályázatot hirdet a Föld egyik kváziholdjának, a 164207-es aszteroida elnevezésére. A versenyen bárki részt vehet, aki betöltötte a 18. életévét – írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye alapján az MTI.
Cardi B harmadik gyermekével várandós, amit álomszép fotókkal jelentett be. A 31 éves világsztár épp aznap osztotta meg a gólyahírt, amikor beadta a válókeresetet férje, Offset ellen.
A Volkswagen Golf 8-at öt évvel ezelőtt dobták piacra, de Kai Grunitz, a német autóipari konszern igazgatótanácsának tagja nemrégiben elárulta, hogy a modell jelenlegi generációja még további 11 évig gyártásban maradhat.
Augusztus végén távozik a produkciós és kreatív igazgatói posztjáról Ökrös Gergely, aki a jövőben a családi vállalkozására fókuszál, de tanácsadóként továbbra is számít rá a Tv2 Csoport. Két és fél évvel ezelőtt csatlakozott a Tv2 Csoport menedzsmentjéhez Ökrös Gergely, mint produkciós és kreatív igazgató. Az azóta eltelt időszakban aktívan dolgo
A kiskérődzők pestise miatt további intézkedésig nem érkezhetnek ilyesfajta szállítmányok hazánkba, hogy elkerülhessük a járványból fakadó gazdasági károkat.
Úgy érzed, nincs tökéletes férfi számodra? Talán először azt kellene átgondolnod, ki lehet az, akit valójában keresel, ki az, aki igazán passzol hozzád!
Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés rendezvények – a Balaton Sound, a Campus Fesztivál, a Művészetek Völgye és az EFOTT –, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A fesztiválok eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzési akciója során számos szabálytalanságot tártak fel, és a szabályszegők most még nagyobb kockázatot vállalnak, mivel augusztus 1-jétől duplázódott a mulasztási bírság, amely akár kétmillió forintra is rúghat. A NAV pénteken kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy különösen szigorúan lépnek fel a b
A kormány fellépésének köszönhetően Magyarországon a benzin átlagára július hónapban 8 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok átlagáránál, állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Kós Hubert olyan fiatal, aki példakép lehet, és nem csak azért, mert olimpiai bajnok lett – mondta a párizsi játékok első magyar aranyérmeséről az úszóválogatott szövetségi kapitánya.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken közzétett adatai szerint a világélelmiszer-árindex júliusban enyhén csökkent. A gabonafélék árának mérséklődése részben ellensúlyozta a hús, a növényi olajok és a cukor árának emelkedését – írja a Reuters.
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanusítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort.
Újra eltelt egy év, ismét kijöttek a háborús forgatókönyvek verziói az Egyesült Államok esélyeiről egy Kína elleni háborúban. És évek óta ugyanaz az eredmény: Washington egy hónap alatt kifogyna a lőszerből.
Kell rá valami Megvan az az érzés, amikor már egyben a motor, leszervizelve, stabilan működik, de a motorosnak mindig kell valami, amivel még elbíbelődhet, kiválaszthatja, felszereltetheti, és akkor megint jön egy kis újdonság? Így kerülnek a virtuális kosárba Kínából származó kétes eredetű alkatrészek. Emelt fényű izzó? Veszélyes autónál, motorná
Sokan gondolják úgy, hogy a vállalkozáshoz a legolcsóbb és ezért a legjobb megoldás egy betéti társaság létrehozása. Ekkor ugyanis nem szükséges milliókat betenni a cégbe. Ez persze igaz – de biztos, hogy mindenkinek előnyös lehet ez a cégforma?
Férfi 100 m pillangón Milák Kristóf és Kós Hubert ugrott péntek délelőtt a medencébe az előfutamon. Milák 50,19 másodperccel verte a mezőnyét, Kós negyedikként úszott be a célba saját futamában. Ezzel Milák elsőként, Kós 14. helyen jutott be a középdöntőbe. A szám középdöntőjét 21:05 órakor rendezik, a finálé szombaton lesz.
A színésznő és férje, Lovasi András 10 év után döntöttek a válás mellett. Földes Eszter azóta komoly változáson esett át, elutazott és a legutóbbi posztja szerint a hajszínét is megváltoztatta.
A pár hónapok óta nem mutatkozott együtt, a szakításukról és különköltözésükről szóló pletykák most beigazolódtak.Barátai a Daily Mail-nek azt állították, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck ismét a válást szorgalmazzák, miután az elmúlt hetekben utolsó békülési kísérletük is kudarcot vallott.A pár válási dokumentumai "véglegesítve vannak, de még ne
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása – mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek. Hozzátette, az egész Európát sújt
A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató, aki hét neves hazai illusztrátorral, grafikussal összefogva gyerekeknek készített különböző felületekre égitest térképeket, tudományosan pontosan, mégis könnyen értelmezhetően ábrázolva többek között