2024. augusztus 20. kedd

aug. 20
12:36
Hamilton a befejezésről beszélt (Magyar Hírlap)
A brit pilóta már százöt futamgyőzelemnél tart a Száguldó Cirkusz világában.
aug. 20
12:39
Terror a vonaton: őrjöngő férfi verte szét a ma reggeli Savaria InterCity egyik Wc-ajtaját (Blikk)
Rémisztő jelenetsort kellett végignéznie kedd reggel a Keleti pályaudvarról Szombathelyre tartó InterCity utasainak. Lapunk olvasója számolt be arról, az IC 922 SAVARIA vonat 413-as kocsijának az egyik WC-ajtaját szétverte egy zavartnak tűnő férfi. Az agresszívvá vált utas ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indít
aug. 20
12:42
Bodrogi Gyula: Gratulálok Fásy Ádámnak, megérdemelte, megdolgozott érte! (Mandiner)
"Bármibe fogott is, azt sikerre vitte, márpedig ezt kevés ember mondhatja el magáról" – fogalmazott a színész.
aug. 20
12:42
Durván megalázta Orbánt a német államfő augusztus 20-án: A magyar kormányfő égett, mint a Reichstag (Nyugati Fény)
Ez ultraciki!
aug. 20
12:42
A legmagasabb állami kitüntetést is megkapta a Nobel-díjas Krausz Ferenc (Telex)
A Magyar Szent István Rend díjátadóján köszönetet mondott Orbán Viktornak is.
aug. 20
12:42
Ünnepi gálaműsorral folytatódik Xv. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál (Nyíregyháza)
Xv. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál augusztus 20-a alkalmából nagyszabású gálakoncerttel folytatódik, ahol a hagyományokhoz híven minden kórus fellép és az esemény végén együtt éneklik el az István a király rockopera egyik betétdalát a Felkelt a mi napunk című tételt.
aug. 20
12:45
Döbbenetes kegyetlenség: védtelen kismajmok kínzásáról szóló fotókkal és videókkal bizniszelt két brit nő (Blikk)
Egy 56 éves brit nő beismerte bűnösségét egy évek óta tartó állatkínzási ügyben, amelyben pénzért ösztönözték ázsiai lakosokat arra, hogy majmokat kínozzanak és videóra vegyék a borzalmas tetteket. A nemzetközi hálózat, amelyet a BBC tényfeltáró újságírói lepleztek le, a YouTube-on és a Telegramon osztotta meg a felvételeket. A nő október végén áll
aug. 20
12:48
Az aszály miatt olyan alacsony a Tisza vízállása, hogy több helyen át lehetne gyalogolni a folyón (SzMo)
Cibakházánál és Vezsenynél is újra előbukkantak a homokpadok. Két éve pedig Szolnoknál a török kori híd maradványai kerültek felszínre, olyan alacsony volt vízállás.
aug. 20
12:48
Elon Musk habzó szájjal reagált a véreskezű csecsen vezér Tesláját látva, képtelen történetet kreáltak a gépfegyveres Cybertruckról (Promotions)
Szárnyra kelt a hír, hogy Elon Musk maga ajándékozta neki az autót.
aug. 20
12:48
Kézigránátot is dobott az illegális migráns (Magyar Hírlap)
Fegyverzajos balhé Bosznia-Hercegovinában.
aug. 20
12:48
Elfogták a 11 éves spanyol kisfiú gyilkosát, döbbenetes dolgot mondott (Mandiner)
Az apja szerint a feltételezett tettes 70 százalékban mentálisan sérült.
aug. 20
12:48
Óriási botrány, Mbappé irgalmatlan összeget követel a PSG-től (naphire.hu)
A nyáron a Real Madrid labdarúgócsapatához szerződött Kylian Mbappé 55 millió eurót követel korábbi klubjától, a Paris Saint-Germaintől.
aug. 20
12:48
Ha van elég tér, ezek a fák jól érzik magukat a beltérben I. rész (Magro)
Vegye fontolóra, hogy befogadja otthonába ezeket a könnyen gondozható szobanövényeket , függetlenül attól, hogy otthonában gyenge a fény, vagy verőfényes minden helyiség. A buja lombok bármilyen belső teret feldobnak, legyen szó egy "szerencsés" pénzfáról a nappali sarkában, mini olajfáról az ágy mellett, vagy egy napfényes konyhában virágzó citrom
aug. 20
12:51
Nagy a baj a Tiszán: akkora az aszály, hogy a folyó egyes szakaszai már átgyalogolhatók (Blikk)
Elképesztő felvételek készültek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, ahol szokatlanul alacsony a Tisza vízállása. A folyó gyakorlatilag átjárhatóvá vált, akkora az aszály. Két éve is hasonló jelenségeket okozott a hőség.
aug. 20
12:51
Országbérlet: kötelezettség vagy lehetőség? (Adózóna)
Ha a munkavállaló budapesti tartózkodási helyéről naponta a fővárosi munkahelyére, a hét végén pedig a Komárom-Esztergom vármegyébe a szüleihez utazik, a munkáltató köteles-e az utóbbi utazásokat is megtéríteni, illetve adhat-e adómentes országbérletet? Olvasói kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
aug. 20
12:51
Viking kincset találtak ezen a helyen: bárhol lapulhatnak ilyen kincsek? (Pénzcentrum)
Régész hallgató talált fémdetektor segítségével viking korból származó kincset Dániában - közölte hétfőn az aarhusi Moesgaard Múzeum.
aug. 20
12:54
Nagy István: Hálával és köszönettel tartozunk az új kenyérért (Magyar Hírlap)
Nekünk, magyaroknak a búza és a belőle sütött kenyér az életet jelképezi.
aug. 20
12:54
Krausz Ferenc fizikus vette át a Magyar Szent István Rendet (Demokrata)
Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk.
aug. 20
12:54
Egy egyszerű e-mail trükk segített a nőnek megszerezni álmai állását, interjúk nélkül - te kipróbálnád? (Sassy)
Egy nő megosztotta a "life hack"-jét, amellyel fárasztó interjúk nélkül kapott állást álmai cégénél.
aug. 20
12:54
6 helyzet, amikben soha ne köss kompromisszumot (Bien)
Az élet része, hogy időnként kompromisszumokat kötünk, de vannak olyan helyzetek, amikor ez az egyébként hasznos dolog negatív következményekkel járhat. Van, amikor érdemes nemet mondani…
aug. 20
12:57
Egy tanács mind fölött - jön az állatok és gazdáik réme, a tűzijáték (Infostart)
Durrogás, villogás az állatok számára sokkot okozhat. Emiatt világgá szaladhatnak, vagy ebben az állapotban akár az őt óvó gazdát is megmarhaták, megharaphatják.
aug. 20
12:57
Emelkedett az infláció az eurózónában (Portfolio)
Júliusban gyorsult a fogyasztói árindex emelkedésének üteme az euróövezetben és az Európai Unióban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett végleges adatai szerint.
aug. 20
12:57
8 hét alatt csökkentheted a biológiai életkorodat ezzel az étrenddel (Agroinform)
Érdemes megfontolni a mellette szóló előnyöket és a hátulütőket egyaránt.
aug. 20
12:57
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyarok békét akarnak (ATV)
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
aug. 20
13:00
Emeljük fel a traktort önmagával (GépMax)
A napi karbantartáshoz és a kerékcseréhez munkavédelmet fokozó, a feladat időigényét csökkentő megoldás.
aug. 20
13:00
Leállították a GTA VR-verziójának fejlesztését (Telex)
Három éve jelentették be a játékot a Meta Quest 2 VR-szemüvegéhez, de úgy tűnik, mégsem lesz belőle semmi.
aug. 20
13:06
Ukrajnában már a katonákra sincs pénz? (Magyar Hírlap)
Kemény vádak egy fogságba esett katonától.
aug. 20
13:06
Krausz Ferenc vette át a Magyar Szent István Rendet (Mandiner)
A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást.
aug. 20
13:08
Nem elég a meleg, ég a szeméttelep is (Magyar Hírlap)
Bűzös gondok a vajdasági Adán.
aug. 20
13:09
Jött egy jó hír Európából (Piac és Profit)
Az építőiparért nem kell aggódni.
aug. 20
13:09
Ha baj történne a tűzijáték idején, ezt a térképet nyissa ki! (Infostart)
Az idén 51 mentőegység vigyáz az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték nézőire.
aug. 20
13:09
Netanjahu elfogadta az amerikai áthidaló javaslatot (HírTV)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásai után a médiának adott hétfői nyilatkozatában bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette számára, hogy Izrael elfogadja az amerikai áthidaló javaslatot a gázai tűzszünetre és túszalkura, s most ezt az iszlamista Hamász terrorszervezetnek is meg kell tennie.
aug. 20
13:09
Krausz világsikere a magyarokat is a magasba emeli – mondta Sulyok Tamás, miután átadta a Magyar Szent István Rendet (444.hu)
Az ünnepségen Áder János korábbi köztársasági elnök ott volt, Novák Katalin nem.
aug. 20
13:11
Az ukránok és az oroszok egyaránt sikerekről számoltak be (HírTV)
Csaknem 1300 négyzetkilométernyi terület és 92 település került az ukránok ellenőrzése alá Kurszk régióban. A hírt Volodimir Zelenszkij elnök jelentette be.
aug. 20
13:12
Videó: könnyek között búcsúzott a politikától Joe Biden (SzMo)
Hosszú búcsúbeszédében elmondta, hogy pályája elején, 30 évesen még fiatal volt, hogy szenátor legyen, most pedig, 81 évesen már túl öregnek érzi magát ahhoz, hogy elnök maradjon. A veterán demokrata politikus azt is elárulta, hogy mi volt karrierje legjobb döntése.
aug. 20
13:12
Dietetikus tanácsai: mit ne együnk görögdinnye mellé? (Magyar Hírlap)
A görögdinnye bakteriális fertőzések, például hepatitis A és vérhas forrása lehet.
aug. 20
13:12
Riasztást adtak ki Budapestre zivatarok miatt (Mandiner)
Az esti tűzijátékról ezekben az órákban hoz döntést az operatív törzs.
aug. 20
13:12
Jön a dollármilliárdos özvegyek kora (Telex)
Hamarosan enyhülhet a férfidominancia a vagyonosok között: az ultragazdag baby boomer üzletemberek halálával egyre több nő fog nagy pénzeket örökölni, ami a vagyonkezelésben is változásokat hoz.
aug. 20
13:12
Rendkívüli közleményt adott ki Győrfi Pál a tűzijátékról (naphire.hu)
Az idén 51 mentőegység vigyáz az augusztus 20-ai fővárosi tűzijáték nézőire - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője kedden az MTI-vel.
aug. 20
13:12
Lehet, hogy neked is kortizol arcod van és nem tudsz róla? (in.hu)
Elmondjuk, hogy ez mit is jelent pontosan!A kortizol a mellékvesék által termelt elsődleges stresszhormon. Amikor kortizolszintről beszélünk, az a hormon vérben lévő mennyiségére utal, amely a stressz szintjének indikátoraként szolgál. Az élete során mindenki tapasztal legalább egyszer magas kortizolszintet, de ha a teste folyamatosan túl sok korti
aug. 20
13:12
Izgalmas közös kezdeményezést indítanak a sörösök és borosok (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Tavaly volt az első próbálkozás, idén novemberben folytatódik a különös "kísérlet". 2024. november 26. és 28. között, Nü
aug. 20
13:15
Ii. Erzsébet királynő nem értette, hogy bírja elviselni Donald Trumpot a felesége: "Nagyon goromba ember" (Blikk)
II. Erzsébet királynőről új életrajzi könyv készült, melyből kiderül, hogy az Egyesült Királyság néhai uralkodója sosem kedvelte Donald Trumpot, sőt kifejezetten "gorombának" tartotta őt. A brit uralkodó azt sem értette, hogyan bírja a politikust elviselni a felesége, Melania Trump. Craig Brown könyvének részletei rávilágítanak arra is, hogy bár Tr
aug. 20
13:15
Josep Borrell: Navalnij haláláért Putyin is felelős (ATV)
Az Európai Unió továbbra is elvárja, hogy vonják felelősségre azokat, akiknek köze volt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halálához - szögezte le kedden Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.
aug. 20
13:18
Tűzijáték: órára pontosan megmondták, mikor jön a hír a budapesti program megtartásáról (Infostart)
Az operatív törzs értékelte az időjárási helyzetet is.
aug. 20
13:18
Meghan Markle megszólalt a színpadon, és nem is akárhogyan! Meglepő gesztussal nyűgözte le a nézőket Kolumbiában (Glamour)
Meghan Markle és Harry herceg folytatják dél-amerikai útjukat, és legutóbbi állomásukon, a kolumbiai Caliban Meghan Markle hatalmas meglepetést okozott a nézőknek: spanyolul szólalt meg a színpadon. A látogatás célja az afro-kolumbiai nők szerepvállalásának támogatása volt, és a pár lelkesedése egyértelműen megmutatkozott a rendezvény során - Megha
aug. 20
13:18
Idén 51 mentőegység vigyáz a fővárosi tűzijáték nézőire (Demokrata)
A mentőszolgálat idén is komplex mentési terv alapján hajtja végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.
aug. 20
13:21
Magas sugárzást adnak ki ezek a mobiltelefonok: itt a 2024-es friss lista - a tiéd köztük van? (Pénzcentrum)
A német sugárzásvédelmi hivatal legfrissebb mérései szerint jelenleg az Allview 7Pro mobilkészüléke bocsátja ki a legmagasabb rádiófrekvenciás sugárzást jelenleg, de dobogós a Motorola és a Telekom egyik saját készüléke is. A top20 legsugárzóbb mobil között pedig találhatunk Asus, OnePlus és Samsung készüléket is. Fontos persze kiemelni, hogy a lis
aug. 20
13:24
Mentőszolgálat: Idén 51 mentőegység vigyáz a fővárosi tűzijáték nézőire (Magyar Hírlap)
Ingyenesen letölthető ÉletMentő applikáción keresztül is elérhető.
aug. 20
13:24
Navracsics Tibor is beszélt Szent Istvánról (Demokrata)
Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál – jelentette ki.
aug. 20
13:24
Érdekes genetikai oka van a kutyák barátságosságának (Magyar Mezőgazdaság)
Egy gén kromoszómakörnyezetének térszerkezete is hatással van arra, hogy a kutyák extrém módon barátságosak az emberekkel szemben - erre jöttek rá az Elte etológusai és amerikai kutatókkal közös munkájuk során.

Keresés