Technikailag és jogilag is van megoldás olyan módon lehetővé tenni Ukrajnának a NATO-ba való belépést, hogy a NATO ne kerüljön konfliktusba az Oroszországi Föderációval.
Kedden délelőtt megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.
Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Losonczi Ágnes hétfőn hunyt el. Az első könyve még 1969-ben jelent meg, utolsó monográfiáját 2009-ben, nyolcvanegy éves korában publikálta. A temetését később, szűk családi körben tartják.
"Rendben és nagy érdeklődés mellett zajlottak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep délelőtti programjai"- kezdi posztjában Kovács Zoltán államtitkár az augusztus 20-i ünnepség kapcsán, de azt is hozzátette, hogy bizonytalan még az esti tűzijáték.
Michael Saylor, a Bitcoin rajongó és a MicroStrategy társalapítója, nemrégiben egy érdekes képet osztott meg a X-en, amely felkeltette a kriptovaluta közösség figyelmét. A kép, amelyet a „Egy kép többet ér ezer szónál” mondás is jól jellemez, sokféle értelmezésre adott lehetőséget. A fekete-fehér fotó az Egyesült Államokat ábrázolja a 20. században
Németországban "a legnagyobb elismeréssel beszélnek a magyarokról, fantasztikus hírünk van a tudományos világban" – jelentette ki korábban lapunknak Nobel-díjas fizikusunk.
Az órákig tartó technikai problémák után újra helyreállt a HungaroMet rendszere. A meteorológiai szolgálat legfrissebb előrejelzéséből kiderül, hogy délután már egyre inkább várhatók záporok, zivatarok, melyek az augusztus 20-i tűzijátékot is befolyásolhatják. Kovács Zoltán közölte, kedden 15 órakor döntenek ennek sorsáról.
A gyerekkori fejfájás hátterében számos ok állhat. Lehet éhség, kialvatlanság, stressz, lehet fülgyulladás, láz, agyhártyagyulladás, fejsérülés, vérszegénység, egyes gyógyszerek is fejfájást provokálhatnak stb. Egyszerű vírusfertőzés is indulhat fejfájással.
Az előrejelzések szerint a délutáni órákban több hullámban záporok, zivatarok érkeznek a fővárosba. 15 órakor fognak dönteni arról, hogy megtartják-e a tűzijátékot.
Egyre nagyobb figyelmet fordítunk az egészséges táplálkozásra, és ennek fontos része a változatos étkezés, többek között a magvak rendszeres fogyasztása. De vajon melyiket válasszuk?
A rendőrök már nemcsak a gyorshajtókat büntetik, hanem azokat is, akik olyan szabálytalanságokat követnek el, amelyek bosszantják a többi autóst. Augusztus 13-án például a 21-es főúton járőrözve két komoly szabálytalanságot is észleltek. Salgótarján és Somoskőújfalu között egy autós átlépte a záróvonalat, hogy megelőzze az előtte haladó járművet, a
Alekszandar Pesics izgatottan várja a Ferencváros Európa-liga-selejtező rájátszását, de előtte arról is beszélt, milyen volt a viszonya Dejan Sztankoviccsal.
Angol sajtóhírek szerint a West Bromwich Albion kész újabb ajánlatot tenni a magyar válogatott 24 éves középpályásáért, Callum Stylesért, és jó esély mutatkozik arra, hogy a Barnsley el is fogadja azt.
Tavaly Kanadában soha korábban nem tapasztalt mértékű pusztítást okoztak az erdőtüzek, és szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás miatt még a tüzek gyakoribbak és hevesebbek lesznek.
Ha fel kellene sorolni napjaink leggyakoribb mentális problémáit, nagy valószínűséggel dobogón végeznének az egészséges testképhez kapcsolódó önértékelési problémák, és a különböző étkezési zavarok.
Nyakunkon az Eplan Fórum, amely -mások mellett- az automatizált tervezéssel, a berendezések vezetékezésével, és az ERP- és PDM-rendszerek integrálásával foglalkozik. Teljes lendülettel dübörög a digitális átalakulás és ez nem hagyja érintetlenül a mérnöki feladatokat sem. Kiváló lehetőség a terület szakértői számára a hálózatépítéshez a Kölnben sze
A Széchenyi-díjas tudós a magyar szociológia iskolateremtő alakja alapította, és egy ideig vezette a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetét.
Minden párkapcsolatnak van olyan szakasza, amikor meggyőződésed, hogy élni sem tudnál a szerelmed nélkül. De ahogy telik az idő, ez sokaknál átalakul, elmúlik, és bebizonyosodik, hogy a kapcsolat nem az örökkévalóságig tart. De akkor miből tudhatod, ha mégis hosszú távra szól a közös életetek? Az alábbi jelek egyértelműen alátámasztják, hogy kiállj
Összeesett egy idős nő kedd délelőtt a budai felső rakparton, rendőrök kezdték meg az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érkező mentők folytattak.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kedden Nagymaroson tartott ünnepi beszédet.
A Nébih kiterjesztette a Signum WG (vízben diszpergálható granulátum) gombaölő permetezőszer (hatóanyagok: boszkalid és piraklostrobin) engedélyokiratát.
A kutatómisszió kedd reggel folytatódott a Palermo partjainál fekvő Porticellóban. A hajótörés itt következett be hétfő hajnalban, miután tornádószerű vihar csapott le.