A Wrapped Bitcoin célja likviditást és rugalmasságot biztosítani a világ legnagyobb kriptovalutája számára az Ethereum úgy, hogy 1:1 arányban támogatott és fedezett a valós Bitcoinnal. Az eszközt az Ethereum blokkláncán hozták létre azzal a céllal, hogy a Bitcoin tulajdonosai részt vehessenek a kölcsönzési, hitelezési és kereskedési protokollokban.
Michael Phelps már 2004-ben érezte, hogy utolérte őt a post-olympic blues, azaz az a demotiváltsággal és céltalansággal keveredő levertség, amit azután érezhetnek a sportolók, hogy túl vannak az olimpián. A jelenség nem újkeletű, és a szakértők szerint azokat érintheti különösen érzékenyen, akik önmagukat is csak élsportolónak látják, semmi másnak.
Évtizedek távlatából is átragyog a mába a gyermekkorom nyarainak ritmusát szigorúan szabályozó augusztusi Szent István búcsúk emléke. Nagyobb ünnep volt ez, mint a húsvét vagy a karácsony, és sokkal érdekesebb, gazdagabb – nyilván munkásabb is –, mint bármelyik másik sátoros felhajtás az év folyamán. Talán azért, mert ilyenkor találkozott a nagy cs
Akár nagy mennyiségű élelmiszerről, akár „csak” egy család igényeinek kielégítéséről van szó, a növénytermesztés az élelmiszer-ellátás kiemelkedő szegmense. Aki azonban növényt termeszt, tudja, hogy évről évre meg kell küzdeni az idegenhonos, invazív és sok esetben agresszívan terjeszkedő növényekkel. Az alábbiakban bemutatjuk a magyar mezőgazdaság
Júliusban gyorsult a fogyasztói árindex emelkedésének üteme az euróövezetben és az Európai Unióban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett végleges adatai szerint.
Mindenki izgatottan várja, hogy kiderüljön meg lehet-e tartani a tűzijátékot Budapesten kedd este. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep része, ám könnyen lehet, hogy az időjárás közbeszól majd, ugyanis a HungaroMet kiadta a veszélyjelzést. Tóth Gabi követői pedig szintén kíváncsiak a fejleményekre.
Az érzelmek mélyen gyökereznek mindannyiunkban, de nem mindenki mutatja ki őket nyíltan. Vannak, akik olyanok, mintha egy jégpáncélt viselnének, elrejtve minden érzelmüket. Ismerd meg azt a négy csillagjegyet, akik a leginkább hajlamosak arra, hogy érzelemmentesnek tűnjenek, még akkor is, ha a szívükben valóságos vihar tombol.
Körülbelül 25 ezren vigyáznak majd a rendre a jövő szerdán kezdődő párizsi paralimpián - közölte Gérald Darmanin, Franciaország ügyvezető belügyminisztere.
Idén 15. alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját. A Kárpát-medence magyar és nemzetiségi ételeit lehet megkóstolni. Többek között a Szent István-napi kenyér, Magyarország Tortája és Magyarország Cukormentes Tortájából is lehet enni. Nézze meg a képeinket a különleges eseményről.
Augusztus 20. Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely Szent István királyra, az államalapítóra, valamint az új kenyér ünnepére emlékeztet.
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy csökkentsék 20,8 százalékról kilenc százalékra a kínai gyártású Tesla elektromos autókra kivetett vámot - jelentette be az európai uniós végrehajtó testület Brüsszelben.
Szent István király hite, hazaszeretete és áldozatos szolgálata összeköti a reformátusokat katolikus testvéreikkel – húzta alá Becker Norbert Gyula a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A kenyér mindig az élet és a megmaradás üzenetét hordozza, éppen ezért hálával tartozunk a gazdáknak, akik munkájának és kitartásának köszönhetően augusztus 20-án megszeghetjük az új kenyeret – jelentette ki az agrárminiszter a nemzeti ünnepen a közösségi oldalán közzétett videóüzenetében. Az Agrárminisztérium MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szer
Az intuíció varázslatos képesség, amely lehetővé teszi, hogy mélyebben megértsük az embereket, a különféle helyzeteket és persze önmagunkat. Nézzük, milyen csillagjegyeket segít ez a különleges, belső tudás!
A zenész nemrég egészen érdekes kijelentéseket tett a koráról, és arról, hogy miért nem tudnak az emberek reinkarnációról. A közönsége azonban úgy tűnik, elnézi neki a különös mondatait, amit sokan inkább viccnek tartanak. Találkoztunk azonban olyan rajongóval is, aki elhiszi, hogy Pataky 63 ezer éves.
Körülbelül 25 ezren vigyáznak majd a rendre a jövő szerdán kezdődő párizsi paralimpián - közölte Gérald Darmanin, Franciaország ügyvezető belügyminisztere.
Krausz Ferenc Németországban élő, magyar születésű Nobel- és Wolf-díjas fizikusnak, a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) ügyvezető igazgatójának, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójának Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Szent István Rend kitüntetést adományozta augusztus 20-án a Sándor-palotában.
Hiába küzdöttek az életéért, miután kihúzták a medencéből, nem tudták újraéleszteni a mentősök azt a nyolcéves kisfiút, aki hétfőn délután megijedt, majd rosszul lett egy magán-úszásoktatáson. Az édesapja végignézte a halálát, ugyanis amikor kiemelte a medencéből, a gyermeke még életben volt.
Kylian Mbappé, a Real Madrid új sztárjátékosa jogi úton próbálja meg behajtani korábbi klubjától az állítólagosan neki járó közel 55 millió eurós összeget.