Fontolja meg, hogy otthonába könnyen gondozható szobanövényeket telepít, függetlenül attól, hogy lakása sötétebb vagy napfényes helyiségekkel van tele. Ezek a buja növények bármilyen belső teret feldobnak, legyen az egy "szerencsehozó" pénzfa a nappali sarkában, egy mini olajfa az ágy mellett, vagy egy citromfa, amely napfényben pompázik a konyhába
117 éves korában meghalt Maria Branyas Morera. A spanyol-amerikai nő 1907-ben látta meg a napvilágot, és olyan súlyos katasztrófákat élt túl, mint a két világháború, a spanyol polgárháború, a bubópestis második hulláma, a spanyol nátha, valamint a koronavírus-járvány. A halálhírét a család jelentette be.
Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, amikor az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át kedden Budapesten.
2016-ban megpályázta, hogy az Amerikai Egyesült Államok első női elnöke legyen, most pedig Kamala Harrist támogatja: a Demokrata Párt Kongresszusán Hillary Clinton harcias beszédet mondott. Amerika a legmagasabb és legkeményebb ,,üvegplafon" áttörésének küszöbén áll – mondta Clinton a chicagói Demokrata Nemzeti Kongresszuson . Legkeményebb ,,üvegpl
941 éve, augusztus 20-án avatták szentté I. István királyt, és erről minden korban a saját szája íze szerint, az ünnepet a saját üzeneteivel feltöltve emlékezett meg az aktuális hatalom. A sajtó pedig már 1937-ben is a tűzijáték áráról cikkezett.
Kulcsár Edina és G.w.M kisfia mellett többen is az egyedi nevek mellett döntöttek, össze is gyűjtöttük most ezeket. Sőt, még a jelentésüket is eláruljuk.
Az idén ötvenegy mentőegység vigyáz az augusztus huszadikai fővárosi tűzijáték nézőire - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője kedden az MTI-vel.
Legtöbben a nyolcvanas évek klasszikus nyomozós sorozatából, a Lindából ismerik: Görbe Nóra alakította a sárga esőkabátos, sportos, kedvesen szemtelen rendőrlányt.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a bejegyzésében hozzátette: a Kossuth téri díszünnepségen és a látványos légi parádén sok ezren vettek részt.
Ha a kertben elhelyezett napelemes lámpa már nem világít, az nem feltétlenül jelenti, hogy ki is kell dobni. Eláruljuk, hogyan keltsd új életre az eszközt.
Több százezer élő- és száraz virággal díszítették a virágkocsikat, volt egy meglepetés kompozíció is. A járművek között mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvennyolcadik alkalommal megrendezett virágkarneválon.
"A lengyel választók többsége nem »reál-, hanem morálpolitikát vár el politikusaiktól«, ezért nem lehet Lengyelországnak olyan vezetője, mint Orbán Viktor" – tette hozzá az elemző.
Akármennyire is egyszerűnek tűnik első ránézésre, a Schuppan 962CR nem csak egy újabb 80-as évekbeli hiperautó próbálkozás volt, ami sokat ígért, de keveset adott.A korszak legjobb és leggyorsabb pályaautójára épült, méghozzá az által, aki Le Mans 24 órást nyert vele. Talán nincs autós emberke a Földön, aki ne ismerné a legendás Porsche 962-est, am
Múlt hét végén pandaikrek születtek Hongkongban. Az anyaállat a világ legidősebb olyan óriáspanda nősténye, amelynek ez volt az első vemhessége - jelentette az állatoknak otthont adó vidámpark.
A spórolás szó hallatán elsőre mindenkinek a legrosszabb kép jelenik meg a képzeleteiben. Még, ha szükségszerű is most tudatosabban költekeznünk, nem feltétlen kell depresszió közeli állapotba kerülnünk. Mert amíg egészségesek vagyunk, van mit ennünk és van hol laknunk, még egész romantikusan is megoldhatjuk a spórolást.
Irán a "megfelelő időben és a megfelelő helyen" válaszol Izraelnek – mondta Ali Fadavi ellentengernagy hétfői közleményében az Iszlám Forradalom Gárda Hadtestének (IRGC) parancsnok-helyettese.
A hangyák családjának tagjai szinte az egész földön előfordulnak. Kivételt csak az Antarktisz, Grönland és Izland jelent, ahol túl hideg számukra az éghajlat. Fészkeik gyakran fordulnak elő gyepekben, virágcserepekben, komposztládákban és a növények gyökerei között. Főleg április és október között aktívak.
A börtönügyi miniszter szerint "nem fogja befolyásolni a rendőrség munkáját", hogy ilyen módon lépnek fel azok ellen a britekkel szemben, akik feldühödtek, hogy egy ruandai tinédzser több brit kislányt is megkéselt és vérükkel vörösre festette a járdát.
Augusztus 5-én három kamion szenvedett balesetet az M0-s autóúton a reggeli órákban. Mivel a járművek gyakorlatilag a teljes pályaoldalt elfoglalták, ezért gyorsan jelentős torlódás alakult ki. Katasztrófaturista autósok miatt ugyanakkor a balesetben érintett oldalon 13, míg az átellenes oldalon, ahol semmi nem történt 6 kilométeres dugó keletkezet
Az MG Motor bejelentette, hogy augusztus 28-án leplezi le az új ZS-t, a Magyarországon is népszerű kompakt crossover utódát, amely kezdetben csak öntöltő (full) hibrid hajtáslánccal érkezik. A kínai gyártó bestsellere a piacon kapható legolcsóbb full hibrid autó, az MG3 által bevezetett Hybrid+ hajtásláncot veszi át. Az öntöltő hibrid hajtás egy 10
Folytatódik a kerékpárút felújítása a Margit hídon, emiatt csütörtöktől jövő szerdáig megváltozik a forgalmi rend – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Oroszország kedden bejelentette, hogy beidézett egy amerikai diplomatát az amerikai médiában, az Ukrajna által elfoglalt Kurszk régió egy részéről megjelent hírek miatt, figyelmeztetve, hogy nyomozni fog az újságírók ellen a határa "illegális" átlépése miatt.
Az Afganisztán élére három éve visszatért radikális iszlamisták közölték, hogy tavaly több mint 13 ezer embert vettek őrizetbe "erkölcstelen viselkedés" címén.
Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi vonult fel, a kocsik között pedig hazai és külföldi művészeti csoportok mutatkoztak be.