A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak és intenzívebbek az erdőtüzek. A történelem eddigi legnagyobb erdőtüzére 1910-ben került sor az Egyesült Államokban, a második legnagyobbnak a szibériai tajgatüzek számítanak, amelyek 2022 májusa óta égnek; a harmadik helyen a 2019-es ausztráliai bozóttüzek találhatóak.
Rúzsa Magdi és családja Budapesten ünnepelte augusztus 20-át, az államalapítás és Szent István király tiszteletére rendezett nemzeti ünnepen. A programra az énekesnő három gyermeke, Lujza, Keve és Zalán is vele tartott, és a család egy aranyos fotóval örökítette meg a napot. A képen a hármas ikrek hátulról láthatók, miközben egy kilátóról tekintene
A Tisza Párt elnöke követeli a felelősök megnevezését amiatt, hogy a kormány a rossz idő - szakadó eső, villámlás - ellenére is mindenáron meg akarja rendezni a tűzijátékot.
A miniszter az elmúlt mintegy másfél évtized városmegújítási programjának fontos szereplője volt, mindig segítette a város törekvéseit és meghatározó tagja a helyi közéletnek.
Röviden így foglalható össze a Göttingeni Egyetem kutatása, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy a német fogyasztók hogy viszonyulnak a "tehenek nélküli" sajtok fogyasztásához.
Az időjárás alakulásának függvényében 22 órakor tervezzük elindítani a tűzijátékot - jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője Facebook-oldalán kedd este.
Amerikai kutatók vizsgálata szerint ezek a rovarok érzékelik a tüdődaganat jelenlétét az emberi lehelet szagából, illetve a daganatos és egészséges sejtek között is különbséget tudnak tenni.
Bár sokan a kaliforniai szőke hajszínt a napfényes parti élet és a laza kaliforniai stílus szinonimájaként emlegetik, nem kell ott élned ahhoz, hogy te is kipróbálhasd ezt a trendi megjelenést.
Többen is úgy vélték, hogy átázott ruhában, gyerekkel nem maradnak a Dunaparton, ráadásul ennyi ember egyszerre nem tud fedett helyre húzódni a közelben.
A várható rossz idő miatt nem a Szent István-bazilika előtti téren, hanem a bazilikában tartott ünnepi szentmisét és Szent Jobb-körmenetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette.
Debreczeni Zita ma már fotósként és influenszerként dolgozik, de 2011-ben még szépségkirálynőként ismerhette meg egy ország, amikor bejutott, a Miss Universe Hungary döntőjébe. Szintén ebben az évben a 3. helyen végzett a Miss Balaton szépségversenyen és jó ideig modellkedett is, de az elmúlt években már kétgyermekes édesanyaként élte az életét. A
A Möbelix akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Möbelix akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Először nem, az utolsó pillanatban azonban mégis a tűzijáték elhalasztása mellett döntött az operatív törzs. Gyorsértékelés járókelőkkel a Budai Várból.
Egy brit turista halálba zuhant egy ibizai szálloda hatodik emeletéről. A 19 éves lányt a helyszínen halottnak nyilvánították, úgy tudni, hogy a halálát egy véletlen baleset okozta. A tragédia hajnali 3 óra körül történt a tengerparti négycsillagos, csak felnőtteknek fenntartott Hotel Vibra District nevű szállodában, a San Antonio nevű bulihelyen.