Gazdasági válság, koronavírus-járvány, rekord infláció, az építőipar mélyrepülése – csak néhány olyan globális csapás, amelyet számtalan magyar vállalkozás nem élt túl. Ilyen helyzetekben a környezet gyakran azt sugallja, hogy jobb feladni. Válság idején a kishitű munkatársak is könnyen továbbállnak, ha úgy gondolják, hogy a gödörből nem lehet kijö
A németországi Phytonics egy olyan öntapadós fóliát fejlesztett ki, amely bionikus mikrostruktúrákkal csökkenti a napelemek tükröződését, ezáltal megoldást kínál a vakítás okozta problémákra, és egyaránt használható új és meglévő rendszerekben.
Minden kapcsolatnak - akár párkapcsolatról, akár barátságról beszélünk – a bizolom az alapja. Ez adja ugyanis két ember egymás iránti kötődésének gyökerét.
Augusztus 18-án lépett életbe az EU természet-helyreállítási rendelete. E jogszabály célja, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be a tagállamok, amelyekkel vállalják, 2050-ig helyreállítják a leromlott állapotú élőhelyeket.
Új, a korábbinál szűkebb tartalmú vádat emelt Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben Jack Smith különleges ügyész. Az amerikai igazságügyi minisztérium által kinevezett ügyész a korábbi bűnvádat helyettesítő új indítványa figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság részleges elnöki büntetlenségről szóló határozatát, és ehhez iga
Akárhogy csűri-csavarja az ember, Romániában egyszerűen több a szegény, kisebbek a keresetek, de még a születéskor várható élettartam is alacsonyabb, mint hazánkban. Varga Mátyás Zsolt írása.
A Hyundai megcsinálta a lehetetlent: szétszálazhatatlanul összeláncolta a vezetés elemi, ösztönös, vad és mocskos élvezetét a takarékos, világmegmentő, trendi és valóban egyetlenként követendő zöld mobilitással. Fogott egy villanyautót és szupersportkocsivá alakította. Itt a hangsúly a szuperen van. Ferrarikat, Porschékat és Lamborghiniket reggelez
Egy új kutatás szerint a Covid-19 elleni mRNS-vakcinák okozta szívizomgyulladás kockázata alacsonyabb, mint a betegség által okozott szívproblémáké. A JAMA folyóiratban megjelent tanulmány francia adatokat vett górcső alá a 2020 decembere és 2022 júniusa közötti időszakból.
Egy kivételt kihasználva szembe megy az országos tiltással a budapesti Madách Imre Gimnázium, és engedélyezi a diákoknak, hogy maguknál tartsák a tanórán a telefonjaikat. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a tiltó oktatási rendelet életszerűtlen és túlbonyolított, ezért arra számítanak, hogy más iskolák is követik majd a Madách példáját.
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért – reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira, amelyekkel az Egyesült Államokkal szembeni lépéseket helyezett kilátásba. Pat Ryder, a Pentagon sajtótitkára keddi sajtótájékoztató
Lássuk be, az élet a tenyerén hordozta Molnár Ferencet (Nem Caramelt, de azért neki is volt néhány slágere) két kézzel szórva rá sikert, szerencsét, tehetséget, kalandot, vadregényes életutat. A német-zsidó polgárcsaládba született fiú a genfi egyetemen tanult jogot, de dolgozott haditudósítóként is, míg egy vargabetűvel a magyar irodalom egyik leg
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium. A közlemény szerint a spanyolországi illetőségű Horváth Bencét még augusztus 23-án San Francisco nemzetközi repülőterén vették őrizetbe, amikor belépett az Egyesült Állam
A spanyol kormány nem engedélyezi a spanyol Talgo vonatgyártó vállalat eladását a magyar Ganz-MaVag Europe Zrt-nek – közölte a kabinet ülésén született döntést a spanyol gazdasági tárca. "Az elvégzett részletes elemzés megállapította, hogy ennek a műveletnek az engedélyezése leküzdhetetlen nemzetbiztonsági és közrendi kockázatokkal járna" – fogalma
A hazai közgazdászok egy része a nemzetgazdasági miniszter által „fogyasztási puzzle”-nak nevezett anomáliára keresi a magyarázatokat. Azaz: az idei erős reálbérnövekedés miért nem húzza magával a fogyasztást?
A legtöbb fiatal szerint a képzettség hiánya és az alacsony bérek miatt nehéz munkát találni, emellett minden harmadik fiatal úgy érzi, mentális betegségben szenved.
Az augusztus eleji 10 százalékos globális tőzsdei áresés utólag indokoltnak tűnik, és mivel a befektetői kezek még mindig remegnek (magasak a félelemindexek), nem zárható ki további esés sem. Ha ilyen lesz, a magyar papírok sajnos mindig megégnek, még akkor is, ha más régiókhoz képest teljesen indokolatlanul alulértékeltek a legjobb részvényeink. A
Nagy teljesítményű csapágyat mutatott be az NSK szervomotorokhoz csökkentett részecske – például zsír és olaj – kibocsátással. Ez az áttörést jelentő fejlesztés hozzájárul a létfontosságú ipari gépek, például a robotok
Az innováció és technológia gyorsan fejlődő világában a dróntechnológia az egyik legdinamikusabban bővülő ágazat. A Széchenyi István Egyetem pedig mostantól új képzésekkel biztosít lehetőséget arra, hogy a jövő drónszakemberei magas
Bizony ez a nyár is hamar elrepült, és hamarosan köszönthetjük az új szezont! A divat szerelmeseinek azonban ez egy igazán jó hír lehet, hiszen ősszel lehet a legváltozatosabban öltözködni. Gondolj csak a harisnyás szettekre, a különböző blézerekre, átmeneti kabátokra. Rengeteg lehetőség rejlik egy őszi ruhatárban. És, hogy mi lesz az őszi divat 20
2024-ben is megnyílt a pályázati lehetőség azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani. A pályázat meghosszabbított határideje: szeptember 22.
Meleg, szorít, bevág, és ráadásul valahogy mindig ki is lóg a ruha alól. Ha a te napodnak is a a legjobb része, amikor végre leveheted a melltartódat, lehet, hogy eljutottál arra a pontra, amikor egyáltalán nem is akarsz többé melltartót hordanod. És szerencsére ezt meg is teheted!
Oroszország kész jogi segítséget nyújtani a Franciaországban őrizetbe vett Pavel Durovnak, a Telegram közösségimédia-szolgáltató társalapítójának, aki orosz állampolgár – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő. Természetesen, tekintettel arra, hogy orosz állampolgársággal rendelkezik, készek vagyunk a szükséges segítséget és támogatást nyújtani. De
Oroszország nyugati kikötőiből származó olajexport szeptemberben várhatóan emelkedik az augusztusi szinthez képest, mivel az ország olajfinomítói a jövő hónapban megkezdik a szezonális karbantartást, ami azt jelenti, hogy több nyersolaj áll rendelkezésre exportra.
A Samsung az olimpiai és paralimpiai játékok nemzetközi partnereként, a Galaxy technológia erejét kihasználva továbbra is támogatja a sportolók és szurkolók összekapcsolt élményeit a 2024-es párizsi paralimpiai játékok során, segítve őket abban, hogy életre szóló emlékeket szerezzenek a sporteseményről. A Samsung 2024-es párizsi olimpiai és paral
Egy kreatív itáliai műhely vitte véghez a lehetetlent: feltámasztotta az ezredforduló egyik legikonikusabb olasz autócsodáját. A Lamborghini Diablo redivivusa tökéletesre sikeredett.
A Franciaország legrégebbi fotovoltaikus rendszerén végzett tesztek kimutatták, hogy a napelemmodulok 31 év után is a gyártók által ígért teljesítményt nyújtják, bár a modulok teljesítménye átlagosan 20,5%-kal csökkent.
"Ráírtad már a ceruzákra a nevet és az osztályt?" – kérdezte egyik ismerősöm nemrég. "Nos, én még a ceruzákat sem vettem meg" – válaszoltam kurtán. "Hát a füzetek?" Csendben vállat vontam. "Nem szabad az utolsó pillanatra hagyni…" – csóválta fejét rosszallóan a többgyermekes anya. És miért is nem? Jámbor-Miniska Zsejke last minute tippjei sulikezdé
Vajon milyen Rasovszky Kristóf, amikor épp nem az olimpiára készül? Milyen gondolatok kavarognak a fejében, amikor a startkőhöz állva az egyik legjobb barátja az ellenfele? Mit érez, amikor szembejön vele Noah Lyles, vagy amikor szembesül azzal, hogy egy ponton abba kell majd hagyni az élsportot?
Közzétette ESG stratégiáját az AutoWallis Csoport, melyben a magyar tőzsde autós vállalata meghatározta a fenntartható működéssel kapcsolatos stratégiai fókuszterületeket és az azokhoz kapcsolódó terveket. Az AutoWallis célja, hogy a közép-kelet-európai régió 16 országában jelenlévő csoport minden tagja egységes ESG stratégia mentén működjön, és dö
Svájci tudósok egy új módszert kísérleteztek ki, amivel a kakaónak nem csak a babját, de más részeit is feldolgozhatják, ráadásul az ebből készült csokoládéhoz cukrot sem kell felhasználni.
A 2024/2025-ös tanév küszöbén a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása vált a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témájává. Az augusztusban életbe lépett kormányrendelet szerint az okoseszközök ugyan bevihetők az iskolákba, de szigorú szabályokhoz kötött a használatuk. A rendelet azonban nem csak megoldásokat, hanem újabb kérdéseket is felve
A megkezdődött szarvasbőgés miatt szeptember 27-ig részleges erdőlátogatási tilalmat rendel el a Gemenc Zrt. a vagyonkezelésében levő erdőterületeken és az erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületeken – közölte a társaság az MTI-vel. A korlátozás ideje alatt 16 órától másnap 9 óráig tilos az erdőlátogatás a vadföldeken, erdei tisztásokon
Budapest Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését – közölte a kormányhivatal az MTI-vel. Azt írták, a törvényszék az önkormányzati törvény vonatkozó rendeletére hivatkoz
Szeretném már az elején leszögezni, hogy nagy kokárdavirág-kedvelő vagyok és elképesztően jól adaptálható növény az alföldi homoktalajokra, mert szívós, rendkívül hosszan és sokat virágzik. De megvannak a veszélyei is.