A Batman: A köpenyes lovag kizárólag nosztalgián utazik. Animációja és története idejét múlt, karakterei és mondanivalója papírvékonyak, és a harminc évvel korábbi széria megidézésén kívül sokat nem tesz le az asztalra. Az egyszerű történeteknek megvan a maga bája, és mókás ennyi Batman antagonistát látni, de inkább gyerekeknek lesz ideális ez a fa
Ha szereted az ízekben gazdag, tartalmas és csípős pizzákat, akkor ez az olasz változat neked való. A különleges hozzávalóival emlékezetes falatoknak nézel elébe!
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök. Modi a honlapján megjelent közlemény szerint tájékoztatta Putyint a múlt pénteki kijevi látogatásáról, és hangsúlyozta, hogy érdekelt a konfliktus politikai és diplomáciai úton való rendezésében. A Kreml arról adott ki tájék
Tomeskó Betti ígéretes tévés és kommunikációs karriert hagyve költözött ki Spanyolországba. Ma már másoknak mutatja meg, mit jelent az andalúz életérzés.
A tűzoltóknak több vármegyében is a viharok elhárításán kellett dolgozniuk kedd este: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adtak munkát, a viharkárok késő délután Heves után Nógrád és Pest vármegyét, valamint a fővárost is elérték - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A hálós citrom, narancs vagy lime, krumpli és hagyma a legkedveltebb termékek a boltokban, hiszen nem kell bajlódni azzal, hogy egyesével összeszedjük a zöldségeket és gyümölcsöket. Elég csak felkapni a fél- vagy egykilós kiszerelést és mehetünk is tovább a bevásárlólistán. De tudod, hogy miért vannak színes hálóban a lédig termékek? És észrevetted
A horvát gazdaság teljesítménye 3,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.
A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését - jelentette ki kedden Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szaké
Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél - jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.
Vadai Ágnes szerdára ígér bizonyítékot, hogy koncepciós eljárás zajlik a polgármester ellen, Puskás Péter kíváncsian, de haláli nyugalommal várja a fejleményeket.
Nagy váltásra lenne szükség a vállalati szektor beruházási hajlandóságában – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás miután a Monetáris Tanács hosszú idő után most először nem csökkentette a jegybanki alapkamatot. A részletes tájékoztatóból azért kiderült, nem csak ezen a téren akad probléma.
A környezettudatosság mindannyiunk kötelessége, hosszú távon csak így tudjuk élettérként megőrizni a bolygónkat. Pataki Ági modell, filmproducer és Bukovicsné Békefy Daisy kertészmérnök, TikToker is abban hisz, hogy kis lépésekkel, tudatosan átgondolt cselekedetekkel mindannyian tehetünk a Földünkért.
A tavalyi év hasonló időszakához képest idén csaknem megháromszorozódott a rota vírussal fertőzöttek aránya, de a sokéves átlaghoz képest is másfélszer annyian kapták el a hányással, hasmenéssel járó betegséget. Tavaly ilyenkor bő 1200, most csaknem 3200 eset szerepel a járványügyi jelentésben. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ t
Kevesebb lett a részvényfinanszírozásból származó 2024. második negyedéves összesített bevétel az első negyedévhez képest, derült ki az észak-amerikai bitcoinbányászok által leadott jelentésekből. Ami aggasztó lehet, hogy nőtt viszont az adósság, ami a 2022-eshez hasonló adóságspirálhoz is vezethet később. Eddig 13 észak-amerikai tőzsdén jegyzett b
A Base Dawgz körül egyre nagyobb a felhajtás, ráadásul az előértékesítés a mai napon zárul. Mivel a projekt már 3 millió dollár felett jár, és alig pár óra van hátra az előértékesítésből, a befektetők addig akarnak bekapcsolódni, amíg még megtehetik. A $DAWGZ token hamarosan a tőzsdéken is elérhető lesz, a láncok közötti interoperabilitás miatt ped
Ha egy könnyű, mégis laktató ételre vágysz, a rakott cukkini tökéletes választás. A húsmentes ragu, amivel ez a változat készül, nemcsak mennyei, de rendkívül egészséges a sokféle zöldségnek hála. A tökéletes rakott cukkini titka a cukkini megfelelő fűszerezésében és elősütésében rejlik. A vékonyra szeletelt, gondosan fűszerezett és ropogósra sütöt
A nosztalgiából a Balaton sem maradhatott ki, hiszen ott talált rájuk a szerelem, de Korda György akkor még nem tudta, hogy ez a hódítás 45 év után is tartani fog.
2024-ben is megnyílt a pályázati lehetőség azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani. A 2003-ban indult díjat idén 20. alkalommal adják majd át, és ezúttal is olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek videó, fotó vagy fotósorozat fo
Az esővíz kincs. Így gondolják ezt a Wavin által megkérdezett magyar szakemberek is, ráadásul szinte minden második építész, létesítményüzemeltető, illetve városgazdálkodó szerint folyamatosan nő az igény a fenntartható esővízkezelés iránt. A kutatás tanulságai szerint a megvalósítás nem a szaktudáson vagy a műszaki lehetőségeken fog múlni, ám a sz
Megkapta a kisebb Oris Divers Sixty-Five is a márka saját, Caliber 400-as szerkezetét, ráadásul a dátumablakot is eltüntették. 2014-ben tért vissza a Divers Sixty-Five kollekció, de első kiadása még az…
Az elmúlt években felvett méregdrága jelzálogkölcsönüket törlesztő adósoknak mostanra eljöhetett a hitelkiváltás ideje. Egy 20 milliós lakáshitelnél a futamidő alatt akár 10 milliónál is nagyobb a megtakarítás, a törlesztőrészlet 50 ezer forinttal is csökkenhet.