Az Európai Bizottság korábban jelezte, hogy a tapasztalatok tükrében felülvizsgálja a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) rendelkezéseit abból a szempontból, hogy szükséges-e az eltelt 6 év tapasztalatai alapján azok valamilyen irányú módosítása. Habár úgy tűnt, hogy ez a közeljövőben meg fog valósulni, az EU Bizottság 2028-ig még
Képtelen leállni Cristiano Ronaldo, a legutóbbi mérkőzésén is gólt szerzett az Al Nassr színeiben, akik győzelemmel távoztak a szaúdi bajnokság legutóbbi fordulójából.
Hova fejlődik a mesterséges intelligencia? Kvantumszámítógép és MI, általános MI, szingularitás, öntudatra ébredés és szuperintelligencia lehetnek az egymást követő mérföldkövek. Jövőbenézés.
Kötelező utasbiztosítást vezet be a tanzániai kormány a Zanzibárra utazóknak, a kötvényt a Zanzibári Biztosító Társaságnál lehet majd megvásárolni. A tanzániai kormány október 1-jétől már csak azokat a látogatókat engedi Zanzibárra, akik a Zanzibári Biztosító Társaságnál kötöttek beutazási biztosítást az esetleges utazási kockázatokra. A biztosítás
Az elmúlt években felvett méregdrága jelzálogkölcsönüket törlesztő adósoknak mostanra eljöhetett a hitelkiváltás ideje. A Bank360.hu számításai szerint egy 20 milliós lakáshitelnél a teljes futamidő alatt akár 10 milliónál is nagyobb megtakarítás tudnak elérni ezzel, a havi törlesztőrészlet pedig 50 ezer forinttal is csökkenhet. A legnagyobb esélly
Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb Netflix-sorozata, a Peaky Blinders alkotója, Steven Knight a birminghami gengsztertörténetet lezáró mozifilm mellett egy teljesen új szériával is készül, írja a Collider.
Az elmúlt években felvett méregdrága jelzálogkölcsönüket törlesztő adósoknak mostanra eljöhetett a hitelkiváltás ideje. A Bank360.hu számításai szerint egy 20 milliós lakáshitelnél a teljes futamidő alatt akár 10 milliónál is nagyobb megtakarítás tudnak elérni ezzel, a havi törlesztőrészlet pedig 50 ezer forinttal is csökkenhet. A legnagyobb esélly
Te milyen gyakran szoktál kávét inni? Ha már most a kedvenc reggeli italod, vagy el sem tudnád képzelni, hogy délutánonként ne igyál meg belőle egy csészével, akkor máris jóval többet tettél az egészségedért, mint hinnéd. Bár már sokszor hallhattuk, hogy a kávé fogyasztása számos előnnyel járhat, egy professzor nemrégiben hét különösen kecsegtető p
Szerdán napos idő várható általában kevés felhővel. A Dunántúl nyugati, délnyugati részein képződhet több gomolyfelhő, amelyekből előfordulhat zápor, zivatar. A nappali hőmérséklet 30-35 fok körül alakul, de estére érkezhet némi felfrissülés.
Egyre több jel utal arra, hogy véget ért Vv Reni és Vv Geri kapcsolata. A fiatalok szerelme még a ValóVilág villájában bontakozott ki. Olyannyira, hogy
Fontos felszámolni a 21. század pestiseként terjedő magyar magányt, mert ez az egyik legnagyobb akadály manapság, s itt van a másik célcsoport a növekedés tekintetében.
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
Kijev malmára hajtja a vizet, hogy a bevonulás miatt Putyin most rossz színben tűnik fel az orosz lakosság előtt. A Kreml-nek kellemetlen, hogy jövő héten Kurszkban nem tudnak kinyitni az iskolák - mondta el a Növekedésnek Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
Széles folyosók, kerekesszékkel is használható liftek, mosdó a mozgássérülteknek – többek között ezekkel a megoldásokkal támogatja a Schneider Electric, hogy új üzemében, a Duna Smart Power Systemsben a mozgásukban korlátozott,
Az érintett megyékben zivatar alakulhat ki - elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! - Ma napközben a Dunántúl délnyugati felében, illetve kis eséllyel a délkeleti határ mentén alakulhat ki néhány zivatar a délutáni órákban viharos (ált. 60-75 km/h) szél kíséretében - írja a Hungaromet.
Az uruguayi Nacional hivatalos honlapján jelentette be a szomorú hírt: elhunyt Juan Izquierdo. A 27 éves védő négy napja esett össze a pályán, azóta intenzív osztályon küzdöttek az életéért.
A BMW Group Gyár Debrecen épületei hamarosan elnyerik végső formájukat. A legmodernebb technológiát képviselő festőüzem lesz a járműgyár elsőként beindított részlege, amelyben földgázhasználattól függetlenített, elektromos hőtermelésre építő festési műveleteket valósítanak meg.
Kevés olyan élelmiszer van manapság, ami olyan ellentmondásos hatásokkal rendelkezik, mint a szója. Ez a növényi alapú fehérjeforrás nem véletlenül képzi évezredek óta az ázsiai konyha alapjait, hiszem számos pozitív hatása ismert. Ugyanakkor sokan úgy gondolják, nem feltétlen hasznos az egészség szempontjából.
2024-ben több mint kétszázötven-féle sörrel, a hazai sörfőzdék kézműves különlegességeivel, az importőrök nemzetközi sörkínálatával várja szeptember 3. és 8. között a budapesti Szabadság téren, a Spar Magyarország támogatásával a Belvárosi Sörfesztivál a kilátogatók, amelynek idén is a célja, hogy újra trendivé tegye a minőségi sörfogyasztást a fia
A meghívottak között külföldi barátok is akadtak, Romániából és Spanyolországból érkeztek gratulálni az ifjú párnak. Joe fia, Alex is ott volt, bár az édesanyja végül nem vett részt a ceremónián.
A We Are Zombies egy idióta film. Főszereplői bugyuták, központi szála teljesen ostobaság, és minden szereplő egy sztereotípia. Mégis, valahol szórakoztató, és van egy-két humoros pillanata. Sajnos, társadalomkritikája nem megy sehová, és néhány kisebb poénon kívül nem is próbál meg a való életre reflektálni. Szerintem ez inkább elvesztegetett lehe
A Red Dot Awards a világ legnagyobb és legtekintélyesebb dizájn és formatervezési díja, amelyre minden évben tízezernél is többen pályáznak a világ több mint 50 országából. Idén a Pátzay Borbirtok címkéi is díjat kaptak, a grafikákat a Graphasel Design Studio tervezte.Nem véletlenül nevezik a Red Dot Awards-ot a dizánj Oscarjának is, a díjazottak k