2024. szeptember 12. csütörtök

szept. 12
6:21
Mi a közös a Turbo, Pepe és Dogecoin érmékben? Itt mindet lekötheted (BitcoinBázis)
Az eddigi tapasztalatok szerint a szeptember nehéz hónap a Bitcoin számára, a piacvezető valuta ára pedig tükröződik a piac többi szereplőjén is. Jól látszik ez a mém érméken, amelyek az elmúlt időben küszködtek. Annyira azért nem nagy a baj, hiszen sok mém érme az első negyedévben mindenkori csúcsot döntött, és az év elejéhez képest még […]
szept. 12
6:21
Ránk szakad az ég, brutális mennyiségű eső érkezik - kiadták a riasztást a meteorológusok (naphire.hu)
A hét elején még nyár volt, most viszont egyre durvul az időjárás. Ma már gyűlekeznek a felhők, a Nyugat-Dunántúlon pedig tartós és kiadós eső várható. Az összefüggő csapadékzóna kelet felé araszol, előterében akár záporok is kialakulhatnak.
szept. 12
6:21
Ezért nem mindegy, mit álmodik a gyereked - ennyi mindenre hatással van (Babanet)
Míg az alvás hatással van a gyermekek hangulatára, figyelmére és memóriájára, az álmodás hasonlóan értékeset tesz - sok más mellett segít az agynak feldolgozni az érzelmeket, kreatívnak lenni és megoldásokat találni a problémákra.
szept. 12
6:21
Rákmegelőzés: nem elég az egészséges életmód, ezt is meg kell lépni! (EgészségKalauz)
Ezeket a vizsgálatokat semmiképp se hagyja ki!
szept. 12
6:21
Te hogyan veszed a levegőt? A "jó légzés" éltet, nyugtat és gyógyít (Bien)
Úgy veszünk levegőt, hogy nekünk még csak fel sem tűnik, és bár azt gondolnánk, ezt aztán tényleg nem lehet “rosszul" csinálni, valójában szakértők szerint igenis lehet. Ráadásul elég gyakori probléma. Erre pedig azért is érdemes nagyon odafigyelni, mert a jó légzés a nyugodt, egészséges élet egyik fontos része. Mi segítünk ebben!
szept. 12
6:21
Krémes édesburgonya curry: a csicseriborsótól lesz igazán laktató (Prove)
Ez az édesburgonya curry egy igazán sokoldalú és egyszerűen elkészíthető étel, amely a dél-ázsiai ízek világát hozza el a konyhádba. Kiváló választás egy hétköznapi vacsorához, hiszen gyorsan elkészíthető, és gazdag ízvilágának köszönhetően másnap, újramelegítve is ugyanolyan finom marad. A lágy kókusztej és a fűszerek harmonikus kombinációja tökél
szept. 12
6:21
Los Angeles, 3028 – ahogy a mesterséges intelligencia látja (ICT Global)
Egy los angelesi filmes eleresztette mesterséges intelligenciája fantáziáját, és a modellnek a 3028-as Los Angelesi Olimpiai Játékokról kellett videót készítenie. A bő egyperces anyag részletei látványosak, ugyanakkor tökéletesen illusztrálja, hogy miben nem jó még az MI. Ez a Los Angeles pedig minden, csak nem 3028.
szept. 12
6:27
Íme egy tipikus diétás hiba, amitől farkaséhes leszel reggel (Mindmegette)
Azt nehéz előre megmondani, hogy kinél, melyik diéta válik be a legjobban, de az biztos, hogy van egy olyan fogyókúrás hiba, ami miatt reggel farkaséhesnek érezzük magunkat.
szept. 12
6:27
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán? (Portfolio)
Közzétette a pénzügyi szektor egyes szereplőinek tavalyi éves adatait bemutató Aranykönyvét a Magyar Nemzeti Bank. Az átfogó jegybanki statisztikából csemegézve ebben a cikkünkben elsőként a hitelintézetek 2023-es sorrendjét állítottuk fel néhány szempont szerint. A bankszektor jövőjével is kiemelten foglalkozunk a Portfolio keddi Future of Finance
szept. 12
6:27
Kukába a Balatonnal, ide menjünk olcsó nyaralásra, alig kerül pénzbe (Promotions)
Véget ért a nyár, de nem itt.
szept. 12
6:27
Kezdődő demencia jele lehet a pénzügyi óvatlanság (Magyar Hírlap)
Egy friss amerikai tanulmány hívja fel a figyelmet az összefüggésekre.
szept. 12
6:27
Új módszerek a foltosszárnyú muslica ellen (Magyar Mezőgazdaság)
A világon szinte mindenütt foglalkoznak a veszélyes kártevő, a foltosszárnyú muslica elleni védekezés lehetőségeivel. A Drosophila suzukii a bogyósok, a cseresznye és a szőlő veszélyes kártevőjévé vált mindenütt, ahol megjelent.
szept. 12
6:27
Volt köztársasági elnökként utazgat külföldre Novák Katalin, hogy promózza a magyar családpolitikát (Telex)
Dél-Koreában és Japánban is járt nemrég Novák, de az nem derült ki egyelőre, hogy kinek a pénzén.
szept. 12
6:27
Lapajánló: már kapható a Vince magazin szeptemberi lapszáma (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Szeptemberi tesztünkben egy, az ideihez hasonló évjárat borait vizsgáltuk. A 2018-as évjárat vörösei szépen kikerekedtek
szept. 12
6:33
Állatok miatt kellett korlátozást bevezetni a Balatonnál (Infostart)
Erdőlátogatási korlátozás lépett életbe a szarvasbőgés miatt.
szept. 12
6:33
Tőzsdei részvények juttatásának adókötelezettsége – gyakorlati útmutató 1. (Adózóna)
Az utóbbi évek tapasztalatai alapján az adóhatóság egyik célcsoportjává váltak a külföldi illetőségű anyavállalattól tőzsdei részvények juttatásában részesült munkavállalók. Bár már nem újkeletű a juttatási forma, az adókötelezettségek helyes megállapítása, illetve jogszerű teljesítése a mai napig nehézségbe ütközik sokaknál a kapcsolódó jogszabály
szept. 12
6:33
Nagy Ervin: a volt Bibó-kollégisták mára szörnyeteggé váltak (ATV)
A színész azért lépett be a politikába, mert fél, ha nem tesz semmit, ismét beköszönt a Kádár-korszak.
szept. 12
6:33
Az egész világ csodálja Szoboszlai csapattársának álompasszát (Ripost)
Ryan Gravenberch átadására nincsenek szavak.
szept. 12
6:33
Egy tudós azt állította, hogy a Mátrixban él, majd hirtelen eltűnt – ennek már 30 éve (Femcafe)
Jacobo Grinberg Zylberbaum egy mexikói tudós volt, aki sámánizmussal, asztrológiával, telepátiával és meditációval is kísérletezett, sőt: állítólag azt is tudta, hogyan lehet ki- és belépni a Mátrixba.
szept. 12
6:33
Meddig lehet az ételeket megenni a lejárati idő után? (Magyar Hírlap)
A lejárati idő nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott élelmiszert ki kell dobni.
szept. 12
6:33
Vendégsereg Röszkéről (Mandiner)
Most, hogy kiderült, hamarosan egyirányú "migránsszállító" buszokat indítunk Röszkéről a belga fővárosba, Brüsszel levegőért kapkod.
szept. 12
6:33
A Krím 2 akció kudarcát az ukrán katonai vezetésen belüli belharc okozhatta (Magyar Nemzet)
Az ukrán különleges erők sikertelen kísérlete a Fekete-tengeri fúrótorony elfoglalására a feszültségek újabb jelét mutathatja az ukrán katonai vezetés belső köreiben.
szept. 12
6:39
Meghalt Alberto Fujimori (Blikk)
A rákkal vívott hosszú küzdelmet követően, 86 éves korában elhunyt Alberto Fujimori volt perui elnök. A japán származású politikus 1990-2000 között kormányozta Perut, mielőtt korrupciós vádak közepette távozott a hivatalából. Fujimori támogatói hamar elkezdtek gyülekezni a háza előtt, amint a lánya közzétette a halálhírét.
szept. 12
6:39
Világrekord: sértetlenül zuhant 65 métert egy Nissan Qashqai (Autónavigátor)
Április közepén mutatta be a Nissan , amely főként a frontrészen alakult át. A márka francia képviselete a ráncfelvarrott verzióhoz
szept. 12
6:39
Az Utolsó befutók írója ugyanolyan lúzer volt, mint a kémek a könyveiben (Könyves Magazin)
Mick Herron, a népszerű tévésorozat alapját képező Utolsó befutók-regények írója elég sokat várt arra egy lélekölő állásban, hogy befussanak a könyvei. De pont a negatív tapasztalataitól olyan jók a regényei.
szept. 12
6:39
Szörényi Levente: Nem vagyok olyan állapotban, hogy fellépjek (SzMo)
Nem lesz közös fellépés a még élő zenekari tagokkal. Ez a jövő januári jubileumi koncert sajtótájékoztatóján derült ki.
szept. 12
6:39
Az univerzum más élőlényei valószínűleg nem tudják, mi az a nappal és éjszaka (Hamu és Gyémánt)
Alszanak az idegenek? Lehet, hogy az alvást természetesnek vesszük, de a kutatások szerint sok olyan bolygón, ahol élet fejlődhetett ki, nincs nappali és éjszakai ciklus. Nehéz elképzelni, de a Föld fénytelen élőhelyein, mélyen a föld alatt vagy a tenger fenekén élnek olyan organizmusok, amelyek képet adnak arról, milyen lehet a cirkadián ritmus né
szept. 12
6:39
Ne hagyjuk magunkat behúzni a csőbe – az informatikus elárulta, hogy lehetünk biztonságban az online térben (Mandiner)
Mik a leggyakoribb internetes csalások? Hogyan szúrjuk ki, ha valaki be akar húzni minket a csőbe? Mit tegyünk, ha mégis elővigyázatlanok voltunk, és komolyabb kár ért minket? Többek között erről kérdeztük azt az informatikust, aki nemrég egy ismert cigányvendéglősnek is segített visszaszerezni közösségi oldalait.
szept. 12
6:39
Rejtély az M35-ös autópályán: fehér folyadék borította be az úttestet, megszólalt a MKIF (naphire.hu)
Habos víz folyt át szerdán reggel az M35-ös autópálya Debrecenhez közeli részén - írta meg a Telex.
szept. 12
6:41
Egyre biztosabb, hogy elbocsátási hullám lehet a Volkswagennél! (Autónavigátor)
Szeptember elején röppent fel a hír, amely szerint , erre pedig még sosem volt példa a márka történelme során. Nemrég
szept. 12
6:45
Kettészakad az ország, jön az eső és a lehűlés! Két vármegyére már a figyelmeztetést is kiadták (Blikk)
Csütörtökön az ország keleti felén napos, száraz időre lehet számítani, míg a Dunántúlon egyre vastagabb felhőzet és tartós eső várható. A Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiségű csapadék hullhat, míg délen záporok és helyenként zivatarok alakulhatnak ki. Baranya és Bács-Kiskun vármegyére zivatar miatt figyelmeztetést adtak ki.
szept. 12
6:45
Súlyos csekkeket osztottak az Üllői úton – százaknak (Infostart)
Kattogtak a traffipaxok a XVIII. kerületben.
szept. 12
6:45
Európa versenyképességének megerősítése az unió közös feladata (ProfitLine)
A magyar EU-s elnökség legfontosabb célkitűzése a világ gazdaságaihoz képest lemaradóban lévő európai versenyképesség megerősítése, ebben számítanak a többi tagállam együttműködésére is - jelentette ki Varga Mihály az Eurofi Üzleti Fórumán, szerdán Budapesten a tárca közleménye szerint.
szept. 12
6:45
Újra ingyenesek a balatoni strandok (AQUA)
Már nem kell fizetni azokon a strandokokon, ahol kasszák működtek nyáron, szeptember elsejétől ingyen látogathatók a fürdőhelyek a Balatonnál. A szolgáltatások, például a mosdók üzemelnek, az éttermek, büfék közül több továbbra is nyitva van. Az Alsóörs községi strand szeptember 2-tól ingyen látogatható, a fürdőhelyen valamennyi mosdó továbbra is n
szept. 12
6:45
"Fontos nyitva hagyni a párbeszéd csatornáit" (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szoros együttműködés fontosságát hangoztatta az amerikai külügyminiszter-helyettes és az Európai Külügyi Szolgálat főtitkára.
szept. 12
6:45
Kína Kanye Westtel pörgetné fel az ország turizmusát (Telex)
A rapper utoljára 16 éve lépett fel Kínában, szeptemberben azonban visszatér egy bulira Hajnan szigetére. Az országban azonban nem mindenki örül a rapper érkezésének.
szept. 12
6:51
Eljött a pillanat! Vadássz szarvasgombára, és ismerd meg mind a 31 titkát! (Agroinform)
Ezeket a titkokat neked is tudnod kell a szarvasgombáról! Ha pedig eddig nem kóstoltad, most tedd meg mindenképp!
szept. 12
6:51
A legjobb kutyanevek, amikre a kutya biztosan hallgatni fog (Háziállat)
Amikor ellátogatunk a kennelbe, hogy kiválasszuk az eladó kutyák közül azt a kutyakölyköt, aki legjobb barátunk lesz hosszú éveken át, nincs könnyű dolgunk, hiszen az egyik guruló szőrpamacs tündéribb, mint a másik. Nevet találni az új kiskutyának pedig még ennél is nehezebb feladat!
szept. 12
6:51
Ez durva: brutális fordulat áll be időjárásban (Ripost)
Ebben nem lesz köszönet. Mutatjuk, miről van szó pontosan.
szept. 12
6:51
Hány hónapnyi munkára van szükség egy átlagos használt autó megvásárlásához? (Márkamonitor)
Az autóvásárlás jelentős kiadás, ezért a sofőrök általában alaposan megfontolják, mennyi pénzt érdemes erre fordítaniuk. A carVertical autóipari adatokat elemző cég friss kutatása azt vizsgálta, hogy különböző európai országokban, köztük Magyarországon, hány hónapnyi munkára van szükség egy átlagos használt autó megvásárlásához az adott országokban
szept. 12
6:51
Csak napi pár perc, mégis akár 20 évvel meghosszabbíthatja az életedet: apró szokások, amelyeket iktass be mindennapjaidba (Glamour)
Ha szeretnénk egészségesebben élni, nem feltétlenül kell egyik napról a másikra megváltoztatnunk életmódunkat. Sokszor elég, ha aprócska lépésekben haladunk előre, például minden nap rászánunk pár percet bizonyos tevékenységekre. Ezek igazán nem vesznek el sok időt az életünkből, mégis nagyon hasznosak, akár évekkel meghosszabbíthatják életünket.
szept. 12
6:51
"Csak nézlek téged és én vagyok a legboldogabb ember a Földön" - egészséges kisfiúnak adott életet a rákos kismama, Vivien (BorsOnline)
A fiatal rákos édesanyára még sok feladat vár.
szept. 12
6:51
Napi horoszkóp 2024. szeptember 12.: nem lesz könnyű a nap, de lehetőségeket is tartogat (Life)
Ma a csillagok erős fényszögekkel terelgetik az utunkat, de szembe kell néznünk a kihívásokkal. Napi horoszkóp következik.
szept. 12
6:51
Extrém nehéz kvíz: forogni fog a fejed a 10 kérdés láttán, amelyben izalndi nyelven jönnek majd az állatnevek (Promotions)
Állatok nevei jönnek majd ebben a kvízben, izlandi nyelven, de mit jelentenek magyarul?
szept. 12
6:51
Kezdődik a kolonizáció? – 2026-ban már el is indulhatnak a Csillaghajók a Marsra (Rakéta)
2026-ban teszt céllal már 8 csillaghajó is elindulhat a Marsra, ha pedig minden jól megy, négy éven belül ezeket már legénységgel végrehajtott küldetések követhetik.
szept. 12
6:51
A tejallergia és laktózérzékenység között különbséget kell tenni (Magyar Hírlap)
Nékám Kristóf allergológus arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a kifejezések nem szinonimák.
szept. 12
6:51
Törhetetlen és ötszörösen nyújtható üveggél írja át a hajlítható elektronika szabályait (newtechnology.hu)
Az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatói olyan új anyagot fejlesztettek ki, ami egyszerre kemény és rugalmas. A lényegében új anyagosztály több mint 50 százalékban folyadékot tartalmaz, ezért igazi áttörést jelenthet a
szept. 12
6:51
Jön a szója aratása: trükkök, fogások és kihívások (GépMax)
A mezőgazdaság egyik nagy kihívása jön: a szója eredményes betakarítása. Íme, néhány jó tanács és trükk az aratáshoz.
szept. 12
6:51
Változásokat hoz a friss előrejelzés: Csütörtökön megdörren az ég, kijön a sodrából az időjárás (Nyugati Fény)
Mutatjuk a részleteket!
szept. 12
6:51
Magyar matematikusok értek el áttörést a biológiai formák geometriai leírásában (Helló Sajtó!)
A HUN-REN és a BME által alapított Morfodinamika Kutatócsoport és az Oxfordi Egyetem matematikusai egy új, univerzális formaosztályt fedeztek fel. Ezek az úgynevezett lágy cellák a biológiai szövetek geometriai építőelemei, és számos helyen megtalálhatók a természetben, a csigáspolipoktól az izomsejtekig. Az eredmények nem csak a biológiai szövetek

Keresés