Ki tudna ellenállni egy nagy tál kiadós, szaftos, tunkolós pörköltnek? Pláne, ha friss kenyér és kovászos uborka is van hozzá! Válogatásunkban most a vörösboros verziótól kezdve a zöldségesen át a bográcsos változatig hoztunk nektek marhapörkölt recepteket, amikkel biztosan nem lőhettek mellé. Próbáljátok ki őket!
Strasbourgba utazik jövő héten Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az Európai Parlamentben ismertesse a magyar uniós elnökség prioritásait. A vita mellett, várhatóan a figyelem a Nemzeti Kártya miatt is Magyarországra irányul majd, aminek tárgyalását napirendre vette a parlament.
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szeptember 9-én Brüsszelben részt vett Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosának meghívására egy magas szintű kerekasztal-beszélgetésen, mely a zéró kibocsátású járművekre való átállás nyomon követése és annak előrehalad
Putyin már korábban figyelmeztetett: ha a Nyugat engedélyezi Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal csapást mérjen orosz területre, az közvetlenül az Oroszországgal való harcot jelentené.
Az idén két fokkal melegedett Magyarország átlaghőmérséklete, ez példa nélküli és azt üzeni: a világ megváltozott, ehhez alkalmazkodni kell, többek között új zöldenergia-termelő létesítményekkel - jelentette ki az energiaügyi miniszter a Solar Markt Csoport naperőművének keddi átadásán, Szihalom határában.
Gyűlnek a felhők az Airbnb tulajdonosok feje felett, a terézvárosi népszavazás és a közelgő kormányzati szabályozás átrendezheti a a piacot. Akik például hitellel vásárolták meg az ingatlant, most döntési helyzetbe kerülhetnek, különösen akkor, ha a rövid távú bérbeadás nehezebbé válik. A money.hu szakértője szerint több megoldás is szóba jöhet azo
Szöul olimpiai bajnoka naponta tizenötször nézi meg a postaládáját, és minden telefonhívás kapcsán is azt reméli, hamarosan visszakaphatja felbecsülhetetlen eszmei értékű medálját.
A Mol csoport megállapodásokat kötött kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításának biztosítására a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába - közölte a társaság a tőzsde honlapján hétfőn.
Mindenkivel előfordul, hogy elfelejt valamit vagy átsiklik bizonyos dolgok felett a figyelme, és mondhatjuk, ez a jelenség egy bizonyos szintig teljesen természetes és normális. A memória zavara az életkor előrehaladtával még gyakoribbá válhat, de vajon felismerjük-e az átmeneti képszakadás és a valós kognitív károsodás közti különbséget?
A 9/11-es áldozatok előtt akart tisztelegni szerdán az amerikai titkosszolgálat, ám a kiírásukban véletlenül a 19 gépeltérítő is szerepelt. Azonnal elnézést kértek és helyesbítettek.
A biztosítás fő szabály szerint az annak alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn, kivéve, ha a törvény eltérően rendelkezik (2019. évi CXXII. törvény 8. §). Írásunkban azt mutatjuk be, milyen következményekkel jár, ha két biztosítási jogviszony között hosszabb-rövidebb ideig tartó megszakítás, szünet van.
A MarketWatch Guides nemrégiben érdekes listát állított össze azokról az autókról, melyek a legtöbb kilométert képesek megtenni azt követően, hogy műszerfalukon kivillant az üzemanyagszint-jelző lámpa.
A részvénypiacok enyhén optimistán várják a jövő heti fontos amerikai kamatdöntést. A BUX-ot főleg a Mol mozgatja, a forint stabilizálódni látszik. Minden eddiginél többe kerül az arany, amire a kamatcsökkentéseken kívül más tényezők is hathatnak. Csalók ígérnek heti százszázalékos hozamot Magyarországon. A kriptovaluták egyik prófétája 13 mil
Esernyőket elő, országszerte esőt hoz a péntek 13-a! A legfrissebb időjárás-előrejelzés szerint a Dunántúlon viharos széllökések, keleten pedig záporok és mennydörgés is várható. A meteorológiai szolgálat figyelmeztetett, hogy a hétvégére a legmagasabb fokozatú piros riasztást is kiadhatják.
Nagy Márton hivatalában fogadta Odile Renaud-Basso-t, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökét – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Kamala Harris, az új elnökjelölt az Opportunity Economy új koncepciójával akar győzni Donald Trump ellen november 5-én. Mi rejlik az új kampány csataszó mögött? Csupán a lakosság kevesebb mint ötöde érzi úgy, hogy ma jobban él, mint Donald Trump elnöksége alatt.
Két hétvége alatt két utcai pályával folytatódik az F1 bajnoksága, először Baku van terítéken. Az első edzésen szoros végeredmény alakult ki, Max Verstappen és a Red Bull is jobban kezdett, mint amit az előző hónapokban láttunk tőlük. A Haasnál az eltiltott Kevin Magnussen helyett Oliver Bearman vezet az Azeri Nagydíj idején. A Red Bull frissített
A színésznő évek óta a francia cég nagykövete, és korábban a Chanel Gabrielle parfüm kampányának frontembere volt.A Chanel bejelentette, hogy Margot Robbie lesz az ikonikus Chanel N°5 illat új arca, aki így nyilatkozott a felkérésről:"Szerintem a Chanel N°5 az egyik legikonikusabb illat a világon. Hihetetlen, hogy részese lehetek. Olyan lenyűgöző a