Az EKB a vártnak megfelelően alakította a kamatokat a tegnapi kamatdöntő ülésén. A legfontosabb, betéti kamatot 25 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentette.
Több ügy is borzolja az egyházi és közéletet. Egyrészt Gese Gergő pap melegpartis története, illetve két gyermekzaklatással vádolt pap felfüggesztése. Most egy körlevél utal ezekre a botrányokra.
Orbán Viktor posztolt egy képet a Facebookján péntek reggeli rádióinterjújáról, ezen látható Havasi Bertalan nyakában a belépőkártyája, amely szerint a miniszterelnök sajtófőnöke az MTVA külső munkatársa.
Magyarországot is elérte az Olaszország felett képződő Boris nevű ciklon, amely páros lábbal rúgta ránk az ajtót és búcsúztatta el a nyarat. A lehűlés mellett hatalmas esőzések alakultak ki országszerte, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella a Blikknek azt mondta, akár ezres nagyságrendben is a töltések mellé rendelhetik a v
Az egyre súlyosabb rezsiárak miatt sokakat érdekelhet, mik azok az egyszerű módok, amelyekkel pénzt spórolhatunk a havi költségeinken. Meglepő módon elég sok apró trükk áll a rendelkezésünkre, hogy csökkentsük a hóvégi kiadásokat, ezek közül néhány nem is kerül különösebben sok pénzbe. Sokan nem tudják, de a töltők kihúzása számos előnnyel jár: növ
A várakozások felett javult az amerikai fogyasztói bizalom a Michigani Egyetem felmérése szerint. Az indexen belül a jelenlegi helyzet és a jövőbeli kilátások komponens is jobb lett a vártnál. A rövid távú inflációs várakozások csökkentek.
A gyönyörű, egészséges haj elérése nem álom többé, csupán néhány hasznos trükköt kell bevetned. Szeretnéd a biztos alapokat a legprofibb szakértőktől megtanulni? Csatlakozz október 4-én a GLAMOUR X KÉRASTASE hajworkshopra, ahol beavatunk a hajápolás legfontosabb részleteibe, és egy szuper ajándékcsomag is a tiéd lehet.
Gonoszok nélkül nem lennének Disney-mesék, az ő ténykedésük nélkül nem történne semmi. Éppen ezért valahol a szívünk mélyén szeretjük, vagy legalábbis elismerjük őket. De mennyit tudunk róluk?
Fricska. Az internet sztárja lett az a Svájcban élő 51 éven magyar férfi, aki még májusban kétfrankosok helyett 15 ötvenforintost dobált be egy autómosó automatába.
Az elmúlt években a Lexus rekordokat döntve növelte hazai értékesítéseit és piaci részesedését, a Toyota pedig stabilan őrzi piacvezető pozícióját. Ez biztos alapot teremt ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság mobilitási partnereként, valamint a nemzetközi olimpiai, paralimpiai mozgalom támogatójaként is ismert japán autógyártó ismét meghosszabbí
Egy kereskedő mindössze 10 ETH-ért (23 ezer dollár) szerzett meg egy ritka, majmos CryptoPunk NFT-t, amelynek értéke 1,5 millió dollár. A CryptoPunks nevet viselő NFT a legértékesebb Ethereum NFT-k közé tartozik. A most eladott darab különösen értékes volt, mivel a teljes, 10 000 darabból álló gyűjteményből mindössze 24 olyan kép egyike volt, amely
A Huawei világszerte uralja a viselhető okoseszközök piacát a leszállított mennyiség alapján az IDC független piackutató cég legfrissebb jelentése szerint. A vezető pozíciót tovább erősítheti a gyártó közelgő, szeptemberi nagyszabású nemzetközi termékbemutatója, ahol számos innovatív okoseszközzel jelentkezik. A Huawei ráadásul már előrendelést is
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy éghajlatunkon minden évszakban más és más arcát mutatja az erdő. Mit szólnál, ha a lombkoronát ezúttal egy teljesen más szemszögből figyelnéd meg?
Évek óta vergődik az amerikai Starbucks kávézólánc, amit a cég vezérigazgatója arra vezet vissza, hogy eltértek a kávézás kultúrájának ősi gyökereitől. Újra naggyá akarja tenni a kávéfogyasztást.
Kényelmes megoldás Észak-Afrikába „delegálni” az európai paradicsomtermesztést, de a marokkói mintáknak a fele peszticidekkel való fertőzöttséget mutat.
Utasokkal teli autóbusszal ütközött egy személygépkocsi péntek délután a Zala vármegyei Borsfa határában, a személyautó vezetőjét a tűzoltóknak kellett kiemelniük a roncsból.
Az Alkotmánybíróság visszautasította a Magyar Evangéliumi Testvérközösség lelkészének alkotmányjogi panaszát. A keresetben azt sérelmezte, hogy nem tudta felajánlani egyháza javára az előző évi személyi jövedelemadójának egy százalékát, ugyanis az adóhatóság érvénytelenítette a felajánlását. Még augusztus végén derült ki, bezárják Iványi Gáborék is
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt 4 szabolcsi férfival szemben, akik valótlan számlák kiállításával és felhasználásával 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.
Bakuban az F1 második edzésén Charles Leclerc volt a leggyorsabb Sergio Pérezt és Lewis Hamiltont megelőzve. A Red Bull megtartotta az első edzésen mutatott jó formáját, de meglepetésre nem Max Verstappen, hanem Pérez volt a gyorsabb a versenyzői közül, aki majdnem mindenki másnál is gyorsabb volt. A mexikói pilóta hosszú idő után először villantot
Magyar Péter a Facebookon közölte, a TISZA Párt minden politikusára és szimpatizánsára számítanak a várhatóan hatalmas árhullám elleni harcban. A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban rendkívül nagy mennyiségű - mintegy 50-220 milliméter - csapadékra kell számítani Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában.
A lakóingatlanok drágulásának üteme éves összevetésben 6,5 százalékra gyorsult augusztusban a júliusi 6,4 százalék után, a kereslet élénkülésével együtt a lakásárak is egyre nagyobb tempóban emelkednek – közölte az ingatlan.com az MTI-vel pénteken.
Bár az elmúlt hónapokban iparági szakembereket is meglepő módon teljesített az építőipar, júliusban azonban nagyot fékezett a nemzetgazdasági szempontból is fontos iparág. Ráadásul rendkívül alacsony bázishoz képest tette mindezt.
Az USA pénzügyminisztériuma szerint a távol-keleti ország egyik legvagyonosabb vállalkozója rászedett és kényszermunkára fogott emberekkel végezteti el az online bűncselekményeket.
Három év munkálatai után az Isztriai-félszigeten pénteken átadják a forgalomnak az Ucka alagút új, párhuzamos járatát, Horvátország legmodernebb alagútját - jelentette a helyi sajtó.
Az Európai Unió (EU) az elmúlt években egyre szigorúbb környezetvédelmi szabályozásokat vezetett be, hogy csökkentse a szén-dioxid (CO2) kibocsátást és támogassa a klímavédelmi célokat. A szigorú autóipari kibocsátási normák célja, hogy az új gépjárművek átlagos kibocsátása folyamatosan csökkenjen, és ezzel elősegítsék a fenntartható közlekedést.
Karácsony Gergely főpolgármester az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése és a védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek javaslata alapján az érkező, gyors emelkedésű árhullám miatt másodfokú árvízvédekezési készültséget rendelt el valamennyi budapesti árvízvédelmi szakaszra.
Egy hét alatt a világon lemezek ezrei jelennek meg, annyit biztosan nem hallgatunk meg, cserébe 7-et igen, amit jó szívvel ajánlunk, de párat jobb szívvel kerülnénk.
Híre ment, majd Dézsi Csaba András, a júniusi választáson vereséget szenvedett fideszes győri polgármester egy hete még cáfolta lemondását a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumából. Palkovics László tett pontot az ügyre.