A ciklustudatosság nem csak az, amikor nagyjából be tudjuk határolni a menstruáció kezdetét és végét, hanem egy sokkal komplexebb, ám cseppet sem bonyolult rendszer.
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Oroszország nem akar atomháborút, s nem tartja helyénvalónak az arról szóló vitákat, hogy "mikor kell megnyomni a piros gombot" - jelentette ki pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Sky News Arabia televíziónak adott interjújában.
A kínai Shanwei állatkert látogatói már régóta arról panaszkodtak, hogy átverték őket, mivel az ott megtekinthető, pandákként hivatkozott állatok folyamatosan ziháltak és ugattak. A napokban az intézmény elismerte, hogy trükközött és a kezdetektől félrevezette vendégeit.A nemzeti szimbólumnak is számító, őshonos óriáspanda vitathatatlanul Kína legn
Október 1-től 3,3 százalékkal csökken a távhő díja a lakossági felhasználók számára. Ez az intézkedés már idén 139,4 milliárd forintos költségvetési hiányt okozhat.
Hacsi Boglárka le sem tagadhatná, milyen boldog, ugyanis minden az arcára van írva. A Miss World Hungary tavalyi győztesének megkérték a kezét, ráadásul egy ámulatba ejtő helyszínen. Megmutatta, hogy jegyezte el a kedvese.
Kihallgattak egy nyírmeggyesi tanárt a rendőrségen, miután kiderült, hogy azzal büntette diákjait, hogy alsóneműre vetkőztette őket az osztály előtt. Az esetet a nyáron jelezték a szülők az iskola vezetésének, de érdemi lépések nem történtek, egészen addig, amíg egy szülő fel nem hívta az ATV Híradó figyelmét a történtekre. A tankerület végül pénte
Jannik Sinnertől abszolút nem idegenek a téli sportok, első bajnoki címét síelésben még nyolcévesen nyerte, majd 13 éves korában döntött végleg a tenisz mellett.
Hajnali 5 órakor tetőzött a Duna a fővárosban. Már Budapesten és a felsőbb szakaszokon is apad a folyó - derült ki a Vízügy méréseiből, amelyekről az Időkép számolt be.
A szakértők úgy gondolják, eljöhetett az ideje, hogy III. Károly király kibéküljön kisebbik fiával. Harry herceg ugyanis idén már többször hazalátogatott.
Több mint nyolcezer kárbejelentés érkezett a szeptember 13-16. közötti viharok nyomán a biztosítókhoz, amelyek 1,1 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékolnak kárkifizetésre - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
Ha előfordult már, hogy belenéztünk a kutyánk csillogó szemébe és egy pillanatra úgy éreztük, mintha összekapcsolódtunk volna kedvencünkkel, az nem véletlen, egy új kutatás szerint ugyanis agyunk képes agyi szinten is szinkronba lépni kutyánkkal. Kínában egy kutatócsoport vizsgálata szerint tényleg képesek vagyunk kapcsolódni a kutyákhoz
A fertőző megbetegedések számának emelkedése miatt péntektől kötelező a maszkviselés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház tagkórházainak fokozott kockázatú, járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályain és részlegein - közölte a kórházcsoport az MTI-vel.
A raktári automatizációra és az energiahatékonyságra fókuszáló megoldások forradalmasítják az intralogisztikát. A mobil robotok, a digitális szolgáltatások és a fenntartható energiarendszerek jelentik a jövő útját. Ezekről beszélgettünk Horváth Zoltánnal, a Jungheinrich ügyvezető igazgatójával.
Hajnali 5 órakor tetőzött a Duna a fővárosban. Már Budapesten és a felsőbb szakaszokon is apad a folyó - derült ki a Vízügy méréseiből, amelyekről az Időkép számolt be.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/38. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem volt, így a jövő héten már 18,9 milliárd forint a várható nyereményösszeg.
Brüsszelben egyre inkább készülnek a jövő év elején induló lengyel soros elnökségre: igazán fontos döntéseket nem is várnak a Magyarország vezette félév hátralevő részében. Az Európai Bizottság és a tagállamok kétharmada továbbra is bojkottálja a Budapesten rendezett informális tanácsi üléseket. A fő cél az, hogy a Belgium vezetése alatt már előkés
Varró Dániel, József Attila-díjas magyar költő, műfordító is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a frissen készült, de a nap végén megmaradó péksüteményeket egy beteg gyermekek gyógyulását elősegítő egészségügyi intézménybe szállítják a Provident önkéntesei. A kampány megvalósítását a Provident Pénzügyi Zrt. vállalta el, amely
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai alapján Magyarországon 2024. június 30-án 10 036 099 darab bankszámlával rendelkezett a lakosság. Eddig még sosem haladta meg a lakosság által birtokolt számlák száma a 10 milliót – írja a Bankmonitor.Az MNB legfrissebb publikációja alapján 2024. június végén 10 036 099 darab bankszámlája volt a lakoss
Magyarországon igen sok „covid-vállalkozás” jött létre, ám ezeknek csupán a töredéke az, amely napjainkban is létezik. Susánszkiék hársfái azonban nemcsak, hogy jól vannak, de virágoznak is, sőt szörpöt teremnek.
Az új BMW M5 Touring sportos kiállását és légellenállási együtthatóját nem csupán az M Carbon külső felszereltségi csomag gyárilag elérhető tételei, de az eredeti BMW alkatrészek utólag felszerelhető elemei is új dimenzióba emelik. A szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) és aramidból készült karosszéria-kiegészítők – amelyeket a mérnökök tökéletes p
A Toyota versenyzője, Elfyn Evans megfogadta, hogy a jövő heti Chile Rallyn azt a sebességet keresi, amellyel az elmúlt négy szezonból háromban is ezüstérmet szerzett a WRC-ben. Elfyn Evans elismerte, hogy csalódott volt az Akropolisz Rallyn a hónap elején mutatott tempója miatt, ahol volt defektje, meghibásodott a turbója, és még fel is borult. Ér
Harmadik alkalommal szervezi meg Őszi Meseegyetem című előadássorozatát szeptember 26-án a Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó-és Tanítóképző Intézete. A helyszín idén is a B épület nagyelőadója. A rendezvény célja a magyar népmese és műmese gazdag és egyedülálló világának őrzése, ápolása, népszerűsítése és társadalmi elfogad
Az idei forró nyár hatására egyre többen gondolkoznak el klímavásárláson, a beruházás előtt ugyanakkor nemcsak a berendezés, hanem a telepítés árának befolyásoló tényezőit is körül kell járni. Külön utat járni nem érdemes, ugyanis a klímatelepítéssel foglalkozó cégek nemcsak szakmai tanácsokkal látnak el bennünket, hanem a kivitelezési díj is kedve
A főpolgármester szerint elvégezték a szükséges védvonali zárásokat és azok megerősítését, a főváros 100 százalékos felkészültségben várja a Duna tetőzését.
A fertőző megbetegedések számának emelkedése miatt péntektől kötelező a maszkviselés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház tagkórházainak fokozott kockázatú, járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályain és részlegein. Az nem derült ki, hogy pontosan milyen fertőző betegségek miatt rendelték el a maszkviselést.
Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök hivatalosan jóváhagyta azon országok listáját, amelyek "destruktív ideológiai irányvonalakat képviselnek", és amelyek szemben állnak Oroszország "hagyományos spirituális és erkölcsi értékeivel". A vonatkozó dokumentum már nyilvánosan elérhető.