Lando Norris jelentős előnnyel zárta az első helyen a Szingapúri Nagydíj utolsó szabadedzését George Russell előtt, miközben a wokingi csapat látszólag lerázta magáról a Ferrarit is. A gyakorlás elején a helyi élővilág ismert tagja, a varánusz is beleszólt az F1 dolgába. A pályaviszonyokat illetően szombaton is szinte nulláról kellett kezdenie az a
Varró Dániel, József Attila-díjas magyar költő, műfordító is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a frissen készült, de a nap végén megmaradó péksüteményeket egy beteg gyermekek gyógyulását elősegítő egészségügyi intézménybe szállítják a Provident önkéntesei. A kampány megvalósítását a Provident Pénzügyi Zrt vállalta el, amelyb
Magyarországra is megérkezett a frissített Tesla Model 3 Performance-változata, alaposan leteszteltük a több mint 600 lóerős kocsit, ami 3 másodperc körül futja a 0-100-at. Az Insane-módban egyszerre térdel a melledre, és loccsantja ki az agyad, miközben adrenalint könnyezel. Ugyanakkor van, amit nem kellett volna kukázni a régi koncepcióból: az új
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a következő héten mutatja be új Győzelmi Tervét Joe Biden amerikai elnöknek, amely NATO-tagságot és folyamatos modern fegyverszállításokat tartalmaz – jelentette a Bloomberg. A terv célja, hogy az Egyesült Államok hosszú távú támogatást nyújtson Ukrajna biztonságának szavatolására.
Felszínre került egy kellemetlen ügy, ami a közelmúltban teljességgel felrobbantotta az internetet. Harry herceg és Meghan Markle korábban a Netflix-dokumentumsorozatukban meséltek arról a fájdalmas pillanatról, amikor egy Buckingham-palotai közlemény tovább mélyítette a konfliktust Harry és testvére, Vilmos herceg között. Harry herceg elmondása sz
2000 óta 22 közútkezelő halt meg munkavégzés közben figyelmetlen vagy szabálytalanul közlekedő autósok miatt. A Magyar Közút az elmúlt években számos figyelemfelhívó kommunikációs aktivitást indított munkatársai védelmében, legújabb kampányuk pedig a Vedd észre! címet viseli. A közutas munkaterületek elengedhetetlen védelmi elemei a terelőkúpok. Ez
Egy négytengelyes, billenőplatós teherautó szorult a híd alá az M1-es autópálya 162-163-as kilométere között. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók vonultak az országhatár felé vezető oldalra és igyekeznek kivonatatni a beszorult kamiont. A beavatkozás miatt a sztráda érintett oldalának forgalmát megállították. A rendőrség később azt írta: a rendőr
Ahogyan a piac ráfordult a szokásos, felfelé ívelő pályájára, itt az ideje, hogy felvegyék a befektetők a pozícióikat. Néhány altcoin kivételes hozamot ígér, növekedésük pedig akár 70-szeres is lehet 2024 októbere és 2025 áprilisa között. Fedezd fel, mely digitális eszközök lehetnek most a legkeresettebbek, cikkünk részletes betekintést nyújt, miér
Az Európai Bizottság dohányfüstmentességet vezetne be bizonyos kültéri tereken is azzal a céllal, hogy az emberek, elsősorban a gyermekek és fiatalok hatékonyabb védelmet élvezhessenek a passzív dohányzás és az aeroszolok hatásaival szemben.
Veled is előfordult már, hogy valaki automatikusan rossz benyomást keltett benned, de fogalmad sem volt róla, miért? Lehet, hogy az alábbi csillagjegyeket sikerült intuíció alapján beazonosítanod!
Amerika választ című új műsorunk nyitó adásában Boros Imrével és Bogár Lászlóval beszélgetett az Egyesült Államok kialakulásáról Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető.
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A reaktív szénleválasztás (RCC) segítségével a CO2 üzemanyaggá alakítható, de az eljárás eddig komoly kihívásokkal küzdött – ezeket sikerült most megoldani.
A Megasztár eddigi hat évadában számos tehetség fordult meg, köztük olyanok is, akik a mai napig sikeresek a zenei pályán, mint Gáspár Laci, Tóth Vera, Tóth Gabi, Dér Heni, Tolvai Reni, Rúzsa Magdi, Caramel vagy épp Gáspár Laci. Emlékszik még a legelső élő show első kiesőjére, Aczél Gergőre? Kiderült, mivel foglalkozik ma.
A magyar válogatott Dárdai Márton meghosszabbította az eredetileg jövő nyáron lejáró szerződését a német másodosztályban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatánál.
Kutatások szerint a mudrák segíthetnek az asztma, a gyulladás és a magas vérnyomás kezelésében is.A modern orvostudomány megjelenése előtt az ősi gyakorlatok, például a jóga, a meditáció és a tai chi olyan stresszcsökkentő technikákat kínáltak, amelyek közvetve az alvást is segítették.Ezek a gyakorlatok magukban foglalták a mudrákat, vagyis a kézmo
Véleményük szerint miközben segítőkész civilek, politikusok és otthonaikat féltő polgárok pakolják a homokzsákokat, hogy védjék a várost és az országot, a kormány egy 130 pontból álló, súlyos megszorítócsomagot jelentett be.
A Csepel-sziget nyugati oldalán található Fácános dűlőn körülbelül 1500 köbméternyi illegálisan lerakott szemetet öntött el az árvíz - tudta meg a HVG.
A lakossági távhő díjaknál "további csökkentés nem fakad a rendelkezésből"; "az ún. kiemelten kezelt intézményeknél alapozhat meg a tavalyi kettő után egy újabb nagyarányú díjcsökkentést" – hangsúlyozta a Portfolio megkeresésére az Energiaügyi Minisztérium a péntek este általunk kiszúrt készülő minisztériumi rendeletmódosítás kapcsán. A tárca szomb
Lénárd András a Székelyhon lapnak erősítette meg, hogy eladta a Csíki-cégcsoportban lévő ötvenszázalékos részesedését a csoport másik tulajdonosának vette észre a Telex.
Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred laktanyájánál is komoly védekezésre van szükség, a víz ereje nem válogat - közölte a honvédelmi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Tény, hogy minden szervezet más, de vannak olyan vitaminok és ásványi anyagok, melyek szedésére rendszeresen szükség van – ez a szükséglet pedig ahhoz képest változik, milyen női szakaszba, életkorba lépünk. Most dietetikus szakértő segítségével vettük végig, hogyan kell az egyes táplálékkiegészítőket alkalmazni az életkorbeli változásokhoz és pont
A felhasználók pillanatnyi állapotához igazodó, a virtuális és kiterjesztett valóságban működő oktatási környezet kialakításán dolgoznak a Zengo Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei. Az SZTE Rektori Hivatalának közleménye szerint a 667 millió forintos projektben – amely költségeiből 457 millió forintot fedez vissza nem térítendő tám