A helyi újságírókat a történelmi múlt ellenére egyáltalán nem érdekelte a szerda esti találkozó, őket maximum az izgatta elsősorban, hogy a Premier League-ben szereplő Southamptontól kölcsönvett Samuel Edozie hogy érzi magát Brüsszelben.
Szenvedélyünk az erdő. Nincs annál nyugtatóbb és feltöltőbb családi program, mint amikor nyakunkba vesszük a zöld rengeteget, és együtt fedezzük fel rejtett kincseit. Mert bizony az erdő számos elfeledett örömöt rejt magában a pihentető hangoktól a nyugalom atmoszféráján át a kivételes gasztronómiai kalandokig. Ma egy különleges képzeletbeli kóstol
Áthaladt négy orosz katonai repülőgép hétfőn az alaszkai védelmi azonosító zónán - adta hírül az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (Norad). A hétfői észlelés már az ötödik ilyen incidens szeptemberben.
Számlával vagy számla nélkül? úgy tűnik ez ma már egyre kevésbé kérdés. A vállalkozások szerint ugyanis az elmúlt 10 évben közel felére csökkent a be nem jelentett bevételek aránya derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből. A szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt aránya mára a 10 százalékhoz közelít, amiben az elektroniku
Évek óta nem volt akkora a vevői érdeklődés a hazai ingatlanpiacon, mint az idei év első nyolc hónapjában. A Duna House Barométer Kereslet indexének adatai alapján a 2023-as év átlagos keresleténél 27, az aktívabb lakáspiaci forgalommal zárult 2022-es év átlagánál pedig 16%-kal magasabb értéken áll idén a mutató. Az ingatlanközvetítő szakértői opti
Fotó: BKK Szeptember 25-én üzemkezdettől a H5-ös HÉV újra a Batthyány térig jár. A Szentendre felől HÉV-vel érkező utasok szerda hajnaltól már közvetlenül átszállhatnak az M2-es metróra. Ezzel együtt a Margit hídi felszíni HÉV-peronon keresztül, a Budai alsó rakpart mellett haladó kerékpárutat is megnyitják, ennek köszönhetően a biciklivel közleked
Lezárt utak, áramszolgáltatás nélkül maradt települések, a nappaliba is benéző Duna - a 2024-es árvíz elmaradt a 2013-as áradástól, de hetekre megváltoztatta a folyó mentén élők mindennapjait. Hat-e mindez a települések ingatlanpiacára? Hogyan lehet egyáltalán eladni egy ártéri házat? Hálózatunk folyóparti ingatlanokban jártas irodáit kérdeztük.
Ahogy beköszönt az ősz, hajlamosak vagyunk télire eltenni a kertből nyársbotokat és a bográcsot, hogy majd csak nyolc hónap múlva vegyük elő újra. Sokan szeretünk a nyári estéken a tűz mellett beszélgetni, sütögetni, de mivel nálunk csak három hónapig tart a legmelegebb szezon, az év nagy részében magányosan áll a kerti tűzrakóhely. Ennek azonban n
A kávézaccot megannyi módon felhasználhatjuk a háztartásban például takarításkor. Nyolc helyzetet mutatunk, mikor mesterséges anyagokat is kiválthatsz vele.
A korábbi adatokhoz képest összesen 34 millió kilométerrel utaznak kevesebbet Belgiumban a dolgozók minden hétköznap a koronavírus-járvány óta egyre több munkáltató által biztosított távmunka lehetősége miatt – írja a VRT nevű, angol nyelvű belga hírportál.
A magyar tulajdonú online kereskedők olyan sok kihívóval néznek szembe Európából, illetve Ázsából is, hogy egyáltalán nem biztos, 10 év múlva még lesznek hazai szereplők ezen a piacon. Többek között erről beszélgettünk a Portfolio Checklist szombati különkiadásában Madar Norberttel, a GKID vezető tanácsadó partnerével. Szó volt a Temuról, a fizikai
A felhasználók pillanatnyi állapotához igazodó, a virtuális és kiterjesztett valóságban működő oktatási környezet kialakításán dolgoznak a Zengo Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projektben – tájékoztatta a szegedi vállalkozás az MTI-t.
Primer aromás aminok kioldódása miatt a Mömax visszahívja a forgalomból a burgonyatörő - CLASSIC elnevezésű terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen ítélt el egy külföldi férfit jelentős, nagyobb, valamint kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt.
Erős napot zárt a magyar tőzsde, a nagypapírok közül a legtöbb izgalmat a Magyar Telekom szolgáltatta, melynek árfolyama fontos szintet tudott áttörni.
A tekintélyes gyűjteményt magának tudó sztár, Rowan Atkinson rendszeresen frissíti és cseréli autóparkjának darabjait. Az aukcióra bocsátott Peugeot 205 GTI is volt a tulajdonában.
Mint az ismert, az elmúlt néhány napban egymásnak feszült Hadházy Ákos és a Tisza Párt alelnöke; Hadházy szerint Magyar "fideszes" tempóban csinál ellenséget azokból, akik kritikát fogalmaznak meg, Magyar szerint pedig Hadházy hazudik. Most újabb részletek derültek ki arról, hogy miért rúgta össze a port a két politikus.
Hosszabb nyitvatartással és új programsorozatokkal is készül ősztől az idén hetvenéves Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol tárlatvezetések, kreatív íráskurzus és beszélgetéssorozat is várja látogatókat.
A Telegram üzenetküldő platform úgy döntött, hogy megosztja a felhasználók IP-címét és telefonszámát a hatóságokkal. Ezt a döntést Pavel Durov vezérigazgató jelentette be, miután Franciaországban letartóztatták. Durov ellen gyermekpornográfia terjesztésében való bűnrészesség vádjával folyik eljárás a francia hatóságok által. Durov döntését követően
Egy igazi régi vendéglős étel, ami soha nem megy ki a divatból. Ezen, mondjuk, ne is csodálkozzunk. Már önmagában a májas ragu megállná a helyét egy szuper ételként, de az csak a „feltét” a szaftos húson.
A nemzetközi közösségnek meg kell előznie a közel-keleti válság további eszkalációját, ez ugyanis igen súlyos kihatással lenne a világ biztonságára – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ha igaza lesz a kedden publikált MNB-előrejelzésnek, lehet, hogy csak 1 százalékkal nő idén a magyar gazdaság. Nagy Márton ennek több mint dupláját várja.