A rekordközeli magas víz levonulása után is bőven marad még munkája a vízügyes szakembereknek – mondta a hirado.hu-nak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Idén nyáron a hazai webshopok 4 százaléka kínált valamilyen terméket előfizetéses formában, azonban az adatok szerint ez az arány két-három éven belül várhatóan 23 százalékra nő. Az, hogy közel ötszörösére nőhet az előfizetéses vásárlást kínáló webáruházak száma, jól mutatja a piacon zajló jelentős változásokat – ismertette a Visa támogatásával kés
A közel-keleti válság további eszkalációja igen súlyos hatással lenne a világ biztonságára, figyelmeztetett a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Minden ember veszít bizalmat: hol többet, hol kevesebbet, hol szándékos, hol rajtunk kívül álló ok miatt, hiszen nem tudunk teljesen tisztán élni. És igen, néha lebukunk. Ez egy általános, hétköznapi dolog. Ami nem baj.
Izrael kedden ismét támadást indított a Hezbollah állásai ellen. A légicsapásban sikeresen likvidálták a terrorszervezet egyik parancsnokát – jelentette több forrás.
Elkezdi szereplését az Európa-liga főtábláján a Ferencváros, amely szerdán este az Anderlecht vendége lesz Brüsszelben (21 óra, M4 Sport). A nemzetközi sorozatról, a bajnokságról, a keretről és az edzőről is nyilatkozott az m4sport.hu-nak Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.
Újabb több mint nyolcmilliárd forinttal segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank. A hitelintézet kedden tartott zöld jelzáloglevél aukcióján az eredetileg meghirdetett 6 milliárd forintot több mint kétszeresen meghaladó érdeklődés mutatkozott, amelyből az MBH Csoport tagja végül csaknem 8,6 milliárd forint értékben fogadott el ajánl
Freddie 2023 nyarán jelentette be, hogy a festői szépségű Szobon nyit kézműves fagylaltozót és kávézót, amivel egy álma vált valóra. A Dunakanyar csodás látványa azonban együtt jár az árvízveszéllyel is, így az énekesnek a szezonzárás helyett nemrég a vízzel kellett hadakoznia.
A nagyobb, márkásabb édességeknek nemcsak a csomagolása, hanem a formája és persze az íze is jellegzetes. Messziről felismerhető egy Twix, a Kinder csokitojás vagy éppenséggel az Oreo, épp ezért érhet néha minket meglepetés, amikor a boltban megtaláljuk ezeknek a csokiknak az utánzatait.
Az augusztusi megálló után újra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A 25 bázispontos vágással 6,5%-ra süllyedt a ráta. Elemzők szerint idén még egy kamatvágásra lehet számítani, és jövőre is folytatódhat a lazítás. Az elemzői kommentárokban felvetődik, hogy az új jegybankelnök milyen monetáris politikát folytat majd. A szakértő
A hét elején 10 százalékot, múlt hét csütörtök óta pedig több mint 17 százalékot zuhant a Trump közösségi oldalát, a Truth Socialt is működtető Trump Media & Technology Group értéke.
Az olasz sütemények rajongóinak nem kell bemutatni Davide Deligio cukrászt, akit leginkább a Dolcissima cukrászdából ismerhetnek. Davide 8 év után úgy döntött, saját cukrászdát nyit, méghozzá egy merész húzással nem Budapesten, hanem lakóhelyén, Érden. Kihívás elfogadva! – mondták az érdiek, és azonnal a szívükbe zárták a kis olasz helyet.
A Mömax visszahívja a forgalomból a Classic elnevezésű burgonyatörőt, mivel a termékből primer aromás aminok oldódhatnak ki, amelyek potenciálisan rákkeltő hatásúak lehetnek. A vásárlókat arra kérik, hogy ne használják az eszközt, és vigyék vissza az áruházba, ahol visszakapják a vételárat. A visszahívásban érintett termék a 4JA99 tételszámmal rend
Szerdától már teljes vonalon közlekedik a szentendrei (H5-ös) HÉV, továbbá csütörtökön feloldják a korlátozást a rakpartokon is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célja fenntartható módon 2025-ben érhető el, akkor már éves szinten is 3 százalék körülire csökkenhet a pénzromlás üteme – mondta az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése után Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
2025. január 1-jétől a horvát kormány új adózási reformot készül bevezetni az ingatlanpiac szabályozására, és ezzel egyúttal enyhíteni a lakhatási válságot is. Marko Primorac pénzügyminiszter hétfőn mutatta be a terveket…
Aki olvassa a tengerentúli híreket, az valószínűleg már észrevette, hogy odaát nagyon más a vásárlók érdekérvényesítési ereje, mint nálunk. Ha egy termék nem felel meg az igényeknek, vagy mást igér, mint amit teljesíteni tud, akkor gyorsan bíróság előtt találhatják magukat a legnagyobb cégek is. Valami ilyesminek lehetünk tanúi az összkerekes Volks
A kedvező augusztusi inflációs adatok, a nagy jegybankok monetáris lazítása, az országkockázat enyhe javulása és a gazdasági szereplők bizalmának erősödése tette lehetővé a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentését. A Magyar Nemzeti Bank közzétette friss inflációs és növekedési előrejelzéseit is.
Az aktuális helyzet romló megítélése miatt lényegesen alatta maradt a várakozásoknak az ifo gazdaságkutató intézet szeptemberi német üzleti hangulatindexe.
A ciklikus hányás szindróma (cyclic vomiting syndrom (CVS)) egy olyan, főként gyermekeknél tapasztalható betegség, melyre a minden látszólagos ok nélküli visszatérő, elhúzódó erős hányinger, hányás és az ebből következő túlzott gyengeség, kimerültség jellemző.