Magyarország megfelelően felkészült a télre, a kiemelkedő kapacitású hazai tárolókban már 6 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton a közösségi oldalán.
A fiatalok elsősorban a fenntarthatóságot és a környezeti értékek védelmét várják el a technológiai iparág vezetőitől - derül ki a magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatásából.
A brit hatóságok ugyan szigorú büntetésekkel letörték a főként fehér, szegény észak-angliai lakosok migránsellenes tüntetéseit, de a felszín alatt ott bugyog a harag. Sokakat a közszolgáltatások siralmas állapota dühít, ami miatt bűnbakot keresnek.
Szorongással és pánikrohamokkal küzd a francia Caroline Garcia, a 2022-es női tenisz-világbajnokság győztese, ezért az idei szezonban nem indul több tornán.
A korábbi válogatott jégkorongozó az Alba Volán SC színeiben játszott. Cser-Palkovics András szerint emlékét örökre őrizni fogja város és a jégkorong közössége.
Augusztus 20-án ugyan már véget ért az Eras Tour európai szakasza, októberben és novemberben azonban még az észak-amerikai kontinens 5 különböző pontján is fellép az amerikai énekesnő. Egy együttműködésnek hála pedig most a legutolsó, vancouveri állomásra ingyenes jegyeket lehet nyerni. Mutatjuk, hogyan.A 34 éves, tizennégyszeres Grammy-díjas Taylo
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában.
Maggie Smithre, a 89 éves korában elhunyt kétszeres Oscar-díjas brit színésznőre emlékezik a Super TV2: vasárnap 18:45-kor műsorára tűzi a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. részét.
Két kihívója akadt Komjáthi Imrének, az MSZP társelnökének a párt tisztújítása során, aki több korrupciógyanús ügybe keveredett szocialista politikust is megkért, hogy szüneteltessék tagságukat, köztük egy országgyűlési képviselőt is. Nevezetesen: Molnár Zsoltot, Baja Ferencet, Horváth Csabát,Tóth Csabát és Ceglédi Gergőt.
Cipőt vásárolni sosem csak az esztétikáról szól. Ez egyfajta érzelmi folyamat, amely hatással van a fizikai egészségünkre is. Tudjuk, mi tetszik nekünk, és tudjuk, milyen lábbelire van szükségünk, de valamiért soha nem teljesen egyértelmű, hogy a bőrt vagy a műbőrt válasszuk-e. Az egyik tartósabb, de állatok bőréből készül, míg a másik vegán, de so
A Samsung bemutatta a Galaxy S24 FE okostelefont, a dél-koreai gyártó mesterséges intelligencia (AI) ökoszisztéma legújabb tagját. A Galaxy S24 FE AI-alapú ProVisual motorral és a Galaxy AI Fotósegéd által támogatott, továbbfejlesztett kamerabeállítási opciókkal rendelkezik, hogy a felhasználók még kreatívabbak lehessenek. A 6,7 colos Dinamikus AMO
Az évek óta először tapasztalt bőséges esőzések miatt a Szahara egyre zöldebb. Szeptember elején egy extratrópusi ciklon vonult át a Szahara északnyugati részén, eláztatva Marokkó, Algéria,
Kína a Covid mellett 2008 óta először áll a recesszió szélén, az új adatok ugyanis azt mutatják, hogy a kínai feldolgozóipar már a negyedik egymást követő hónapban zsugorodott. A kínai gazdaság egyharmadát teszi ki a feldolgozóipar – sokkal többet, mint az USA-ban. A kínai ingatlanpiac összeomlása pedig csak olaj a tűzre, ugyanis ez adja az
Úgy érzed, jobban ismered a szerelmedet, mint a saját tenyeredet? Állandóan beválnak a vele kapcsolatos megérzéseid, és folyton ugyanakkor tárcsázzátok egymást? Nagyon jó, ha ennyire egy hullámhosszon vagytok, de hidd el, tud ő még újat mutatni! Tedd fel neki az alábbi kérdéseket, és meglátod!
A törvények nagy befolyást gyakorolnak a friss termékek kereskedelmére. Az Európai Unió már jelenleg is a legmagasabb élelmiszer-biztonsági szabványokat érvényesíti világszerte. Most a beszállítóknak is meg kell felelniük a fenntartható importra vonatkozó új szabályoknak.
A dél-koreai kormány átfogó tervet jelentett be a kutyahús-fogyasztás 2027-es betiltásának előkészítésére. A mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint az intézkedések részeként segítséget nyújtanak közel félmillió, élelmezési céllal tenyésztett kutya elhelyezéséhez, valamint támogatásokat és ösztönzőket biztosítanak a kutyatenyésztőknek.
Ennek a filmnek papíron működnie kellett volna! Én szégyellem magam, hogy ilyen színészekkel és háttérszakemberekkel képes volt az AppleTV+ majdnem elaltatni. Ez nem pénteki premier-randifilm, ez egy vasárnapi, ebéd utáni kaja-kóma háttértévé.
Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte szombaton, hogy egyik előző napi célzott bejrúti légicsapásában életét vesztette az Iránból támogatott libanoni síita mozgalom, a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk.
Minden pillanatát élvezte pályafutása harmadik paralimpiájának a pécsi úszó, aki nagyon elégedett a francia fővárosban elért eredményeivel. A háromszoros paralimpiai bajnok arról is beszélt az InfoRádióban, mitől ennyire sikeres a párosuk edzőjével, Jancsik Árpáddal.
Nagy Zsolt sokszínű művész, aki az utóbbi években rengeteg színdarabban és filmben bizonyított. Most egy teljesen új oldaláról mutatkozik be, ezúttal egy saját menüvel rukkolt elő a gasztronómiában.
A klímavédelem és a zöldátállás kitüntetett ügy, ezekben a folyamatokban azonban nélkülözhetetlen az atomenergia és a földgáz szerepe – hangsúlyozta az energiaügyi miniszter kedden, Balatonfüreden.
Tévedés azt hinni, hogy a csontritkulás az idős emberek betegsége. Ugyanis mindenkit érinthet és mindenkinél elkezdődik anélkül, hogy tudna róla. Amikor pedig már a tünetek jelentkeznek, sokkal nehezebb orvosolni a problémát, mintha megelőznénk vagy időben kezelnénk. De mi segíthet mindezen?