A mesterséges intelligencia és a kriptovaluták közötti kapcsolat egyre szorosabbá válik. Azáltal, hogy az Nvidia a világ vezető GPU gyártója lett, jelentős szerepet játszik mind az AI felfutásában és a kriptovaluták térnyerésében. A korábban kizárólag bányászatra használt videokártyák most már grafikus feldolgozó teljesítményük miatt is rendkívül k
Végre túl vagyunk a repülőtér stresszén, becsekkoltunk, leadtuk a csomagunkat és felszállt gép. Ilyenkor nagy valószínűséggel nem is vágyunk másra, mint hogy hátradőljünk és pihenjünk − esetleg egy pohár borral a kezünkben.De ha valaki már a repülőtéren is ivott pár pohárral, hamar elronthatja a hangulatunkat. Valójában elég sokan tapasztaltunk már
Az önmagát adócsökkentés kormányának nevező Orbán-kabinet valószínűleg a világ egyik legnagyobb sarcmestere. A 27 százalékos ÁFA például biztos világelső, de a nagyobb üzletekre vonatkozó 4 százalékos különadóval együtt már több mint 30 százalékos adó minden képzeletet felülmúl.
Jogi lépéseket indít a Forbes magazin kiadója ellen a Hell Energy Magyarország Kft. Közleményük szerint 2019-ben a bíróság eltiltotta a Forbes magazin kiadóját mindenfajta adatkezeléstől az érintett magánszemélyek vonatkozásában, beleértve bármilyen sajtóközlést is. Ennek ellenére azonban idén is szerepelt a magazinban a magánszemély tulajdonosok s
Bár a köszvény nem gyógyítható betegség és nem előzhető meg teljes biztonsággal a köszvényes roham, az életmód és táplálkozási ajánlások követésével nagy mértékben hozzájárulhat a beteg a panaszok kialakulásának megelőzéséhez és azok intenzitásának csökkentéséhez.
Az állatvilágban a hímek általában domináns nemként viselkednek, amit a nőstények készséggel elfogadnak. Ám a nemek közötti dinamika nem minden esetben ennyire egyértelmű. Bizonyos fajoknál a nőstények átveszik a gyeplőt.
A Mol százhalombattai finomítójában megkezdte a termelést Kelet-Közép-Európa eddigi legnagyobb, 10 megawatt kapacitású zöldhidrogén-üzeme, a létesítmény évente 1600 tonna tiszta, karbonsemleges zöld hidrogént állít itt elő, amelyet az üzemanyaggyártás során használnak fel – tájékoztatott a vállalat. A közleményben felidézték: a Mol-csoport áprilisb
Adóamnesztiát hirdetett a román kormány – jelentette be szerdán Marcel Bolos pénzügyminiszter. A kormányülésen elfogadott rendelet értelmében önkéntes törlesztés esetén a magánszemélyeknek, akik 5000 lejnél (395 900 forint) kisebb összeggel tartoznak az államkasszának. Elengedik az adósság felét és a kamatokat, 5000 lej felett a tartozás 25 százalé
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében érkezik Magyarországra az első brazil gyártmányú KC-390 Millennium szállítórepülőgép, amely a régi szovjet Antonov gépeket váltja.
Az új tanévben nemcsak a mobiltelefonok tilalma okoz feszültséget a diákok és tanárok körében, hanem a hőségriadó miatt rövidített órákkal is küzdenek sok iskolában. A Pénzcentrum augusztus végi felmérésében azt vizsgáltuk, hogyan birkóznak meg a szülők az iskolakezdés költségeivel, milyen nehézségeket tapasztalnak a tanárok hiányával kapcsolatban,
Philippine Leroy-Beaulieu mindenkit lenyűgöz az öltözködésével a népszerű sorozatban, azonban ő maga a való életben is igazi divatdiktátor, amit a Velencei Filmfesztiválon is sikerült bebizonyítania.
Vilmos herceg gondolatban már minden bizonnyal készül a koronázására, hiszen édesapja, Károly király halálát követően ő kerül majd a trónra. A hírek szerint ráadásul hatalmas változástatásra készül, évszázados hagyománnyal szakítana: eltörölné a vallási eskütételt.
A Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest örömmel jelenti be a szálloda új értékesítési igazgatója, Bakó Bálint kinevezését 2024 nyarától. Bakó Bálint kiemelkedő szállodaipari háttérrel csatlakozik a Matild Palace Budapesthez, több mint 15 évnyi nemzetközi tapasztalattal, amit többek között értékesítési menedzseri és értékesítési igazg
Több éves, a térségben, illetve a piacon is egyedülálló együttműködést kötött a BioTechUSA-cégcsoport a világ egyik legpatinásabb és legnagyobb szurkolótáborával rendelkező klubjával, az FC Barcelonával. A hosszútávú partnerség keretében a magyar tulajdonban lévő vállalat látja el az FC Barcelona férfi és női első csapatát sport-táplálékkiegészítő
Az ENSZ nemrégiben aggodalmát fejezte ki Pavel Durov, a Telegram alapítójának letartóztatása miatt, kiemelve az emberi jogok esetleges megsértését. Ravina Shamdasani, az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának szóvivője szerint Durov esete komoly emberi jogi kérdéseket vet fel. Mi történt Pavel Durovval? Pavel Durovot augusztus 24-én tartóztatták le a párizsi
A norvég válogatott pénteken Kazahsztánban kezdi meg a Nemzetek Ligája csoportküzdelmeit, utána meg hétfőn Ausztria ellen képnek pályára Haalandék. A két meccs előtt a nemzeti doppingellenes ügynökség elküldte a Norvég Labdarúgó Szövetségnek, hogy mely játékosokat várják ellenőrzésre.
Már nem egy kutyaágyat vásároltunk a család kedvencének, de aztán hogy, hogy nem, mindig a mi plédünk bizonyul a legpuhábbnak. Bár szerintem nálunk a kutya nincs tisztában azzal, hogy nem emberszabású. Ettől a szakértők biztos a fejüket fogják, de mi teljesen elégedettek vagyunk a helyzettel – a kutyusunk pedig főleg. Azért a rend az nálunk is rend
Az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy csoport adózott eredménye 137,8 százalékkal, 13,72 milliárd forintra emelkedett 2024 első fél évében az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Hell Energy Magyarország Kft. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján . Az értékesítési volumen éves szinten 14,1 százalékkal, 721 millió darabra nőtt. Ezálta
Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Reggel hét órakor az eurót 393,13 forinton jegyezték az előző esti 393,23 forint után. A dollár jegyzése 354,92 forint 354,88 után, a svájci franké pedig 419,22 forintra ment fel 418,40-ről. Az év ele
Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön ígéretet tett arra, hogy Kína a következő három évben mintegy 50 milliárd dollár pénzügyi támogatást nyújt Afrikának, és a globális dél fejlődő országainak modernizációja érdekében tíz együttműködési intézkedést hajtana végre – jelentette a kínai állami média.
Csaknem 1,2 milliárd forint feltételesen visszatérítendő támogatást nyújtott a kormány és az Európai Unió a Control-X Medical Zrt. új, dunakeszi telephelyének kialakításához – mondta az igazságügyi miniszter a telephely átadásán az MTI-nek. Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter közölte, a projekt keretében egy 3800 négyzetméter területű új, megú
A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint ma a nyugati, délnyugati határ közelében lehet kicsivel több felhő, azonban estefelé délnyugat felől felhősödés kezdődik, egyes területeken záporok és zivatarok várhatóak. A meteorológiai szolgálat több megyére is figyelmeztetést adott ki holnapra zivatar veszélye miatt.
Szélesi Zoltán, az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az együttes csütörtöki, szlovákok elleni felkészülési mérkőzése előtt elmondta, a hangsúly a stabilitáson és a védekezésen lesz.
Nyíregyházán kerül megrendezésre a 62. Közgazdász-vándorgyűlés, ahol rögtön a nyitó plenáris ülésen értékelheti a magyar gazdaság helyzetét a jegybankelnök és a területfejlesztési miniszter. Cikkünk frissül.