Az U21-es válogatott is megkezdte a felkészülést Telkiben a soron következő két meccsre. Szélesi Zoltán csapata Szlovákia, valamint Spanyolország ellen léphet pályára. Az edzést megelőzően a szövetségi edző mellett Kerezsi Zalán mesélt az elmúlt időszakról és a tervekről.
Pénteken hajnalban indul az NFL új szezonja - az amerikai futball-bajnokságot idén is a Network4 Media Group platformjain követhetik a hazai rajongók. Fordulónként legalább hét mérkőzés kerül képernyőre, a közvetítő stáb pedig újabb szakemberekkel bővült. Az 59. Super Bowlt február 9-én, New Orleansban rendezik.
Új, mintegy 60 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot indít a Nemzeti Tőkeholding (NTH) a hazai vállalatok kifektetéseinek, azaz az országhatárokon átnyúló beruházásainak, illetve cégalapításainak és -felvásárlásainak elősegítésére. A Kifektetési Magántőkealap tőkeoldali finanszírozással járul hozzá Magyarország profitegyenlegének javításához é
Kamala Harris elfogadta a Donald Trumppal vívott jövő heti vita szabályait, beleértve a mikrofonok elnémítását is, amikor nem az adott jelölt beszél. A szeptember 10-i vita lesz az első összecsapás miután Harris átvette a demokrata jelöltséget Joe Bidentől.
A Red Bull és a Ferrari mellett a Mercedes is elbizonytalanodott az autója fejlesztése kapcsán. Amióta az új padlólemezüket használják, nincs esélyük a győzelemre. Most fontos kérdésre keresik a választ.
Amikor a természet sárga, vörös, rozsdabarna színekben játszik - íme az ősz, amely megihlette a magyar költőket is. Ismered ezeket az őszi költeményeket?
Robert C. Castel szerint minden azon múlik, hogy Oroszország rendelkezik-e a szándékkal és a képességgel, hogy a szíriai forgatókönyvet alkalmazza Ukrajnában.
A nagy sportmúlttal rendelkező, ikonikus márkát Magyarországon éppen 2 évvel ezelőtt, 2022. szeptemberében kezdte el forgalmazni a Duna Motors Disztribúció Kft., az MG hazai magánimportőre, a Duna Autó cégcsoport tagja. A kezdetben 22 márkakereskedésből álló hálózat egy évvel később 24 tagúra bővült, országos lefedettséget biztosítva a márkának és
A jövő évi nyugdíjakról is egyeztettünk a költségvetési munkacsoport mai ülésén: januárban nyugdíjat emelünk, februárban 13. havi nyugdíjat fizetünk, írja Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
A múlt hónapban Iránt hatalmas kibertámadás érte, mely veszélyeztette a bankrendszer stabilitását, és arra kényszerítette az ország kormányát, hogy beleegyezzen egy több millió dolláros váltság kifizetésébe - értesült a Politico.
Csak a szerződés aláírásával engedte meg a reality sztár a fiának, hogy saját YouTube-csatornát hozzon létre. Azonban szigorú szabályokat kell betartania, hogy meg is tarthassa a csatornát.
A Bitcoin (BTC) az utóbbi időben nehéz időszakot élt át, mivel a legutóbbi felezés óta nem tudta elérni a várt történelmi csúcsot. A kriptopénz árfolyama 10%-ot esett, és jelenleg 57,2 ezer dollár körül mozog. Ez a Bitcoin leghosszabb késését jelenti az új csúcs elérésében a felezés után, mivel az erős kamatlábak és a kínálati problémák
Jó ötletnek tűnt néhány üveg vagy zacskó félkész, kész mártást, szószt megvenni és a kamrában vészhelyzetre őrizgetni? Aztán egy idő után arra eszmélsz, hogy lejár a szavatossága, kidobni nem szeretnéd viszont az íze miatt megcsinálni sincs igazán kedved... Nézzük, mit tehetsz, ha háziassá tennéd a bolti egyenízeket!
A páneurópai Stoxx600 1%-ot esett, ezzel a volatilitási indexe augusztus 9. óta a legmagasabb értékre emelkedett, az összes főbb regionális piac pedig 0,4% és 1% közötti mértékben csökkent. A Ftse100 0,4, a CAC40 1,0, a DAX pedig 0,8%-kal mérséklődött.
Szolidaritási demonstrációt hirdetett csütörtök délelőttre a Momentum Donáth Anna mellett. A párt egykori elnökét csoportosan elkövetett erőszakkal gyanúsítják.
Az a pletyka kering Hollywoodban, hogy a színésznő és a Top Gun: Maverickben is szereplő Jon Hamm túl közel kerültek egymáshoz. Jennifer Aniston állítólag menthetetlenül beleszeretett a színészbe, van azonban egy aprócska gond: Hamm házas ember.
A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a csapattól Amer Gojak. A 35-szörös bosnyák válogatott középpályással szerződést bontott a klub.
Mozgalmas átigazolási időszak zárult le a labdarúgó NB I-ben keddről szerdára virradóra, a csapatoknak addig lehetett új játékosokat szerződtetniük más együttesektől. Változások azért várhatók még a keretekben, hiszen a szabadon igazolható futballistákat bármikor magukhoz köthetik a csapatok, mi most áttekintjük az eddig megvalósult transzfereket.
A brazil Embraer cég által gyártott, csúcstechnológiát képviselő, légideszant dobására is alkalmas katonai KC-390 Millennium szállítógépből két darabot rendelt Magyarország.
A jegybank függetlenségének veszélyeztetése és a hibás gazdaságpolitika miatt is ostorozta az utóbbi időben Matolcsy György a kormányt - csütörtökön ez utóbbi ügyben újabb kemény kijelentéseket tett a jegybankelnök.
Az IKEA szeptemberben kezdődő új pénzügyi évében több mint 330 cikk árát csökkenti, átlagosan 18 százalékkal. A vállalat 2023 szeptembere óta kínálata 20 százalékának csökkentette az árát, annak érdekében, hogy még többek számára tegye elérhetővé a megfizethető lakberendezést szolgáló kínálatát és megoldásait.
Okostelefon kellene a töriatlaszhoz, és ezentúl a digitális ebédjegyet is ki kell nyomtatni – egy sor furcsaságot szül az újonnan bevezetett telefontiltás az iskolákban
Ha létezik olyan, hogy mikromobilitási boom, akkor egyértelműen annak a közepében vagyunk most: az utakon szemmel láthatóan évről évre több a magán- és közösségi roller: a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint csak Magyarországon több mint 100 ezer darab szaladgál az utakon, ennek hozzávetőlegesen 10 százaléka bérelhető, a többi magántulajdon
Több fontos hír érkezett a napokban a Masterplast felől, a Portfolio Sustainable World konferencián Tibor Dávid elnök bejelentette, hogy egy új, saját kedvezményprogramot indít a vállalat hőszigetelő anyagokra, ma pedig azt közölte a cég, hogy alaptőke-emelés előkészítéséről döntött és egy új stratégiai befektetőt keres. A Masterplastnak nem ment t