A sakk számos olyan készséget fejleszt, amelyek a pénzügyi világban is kamatoztathatók. E szinergia kiváló példája Ács Péter sakknagymester, korábbi olimpiai ezüstérmes és magyar bajnok sakkozó, a budapesti Sakkolimpiára készülő magyar férfiválogatott kapitánya, aki civilben a világ egyik vezető pénzintézeténél, a Morgan Stanley budapesti irodájába
Világszerte rengeteg olyan különös szokást és hagyományt találunk, ami meglepő lehet – elég csak az albán ablakokba akasztott plüssmackókra vagy Észak-Korea szinte betarthatatlannak tűnő törvényeire gondolnunk. Most pedig megmutatjuk az immár hagyományosnak számító holland csatornaugró versenyt, amelynek története legalább olyan érdekes, mint maga
Az orosz védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott egy felvételt arról, ahogy a Szu–34-es repülőgép Kurszk közelében csapást mér az ukránok állásaira.
Augusztus eleje óta hiánycikk a gyógyszertárakban a figyelemhiányos és a hiperaktivitási zavar (ADHD) kezelésére szolgáló gyógyszer, a Bitinex. Bár a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) akkor azt mondta, hamarosan újra elérhető lesz a szer, a probléma azóta sem oldódott meg, ráadásul a Bitinexnek helyettesítő készítménye sinc
A területfejlesztés kiegészítő motorja lehet a versenyképesség fejlesztésének és a gazdasági növekedésnek – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén csütörtökön Nyíregyházán. Navracsics Tibor rámutatott, minél kisebbek a szociális és területi szakadékok egy országon belül, ann
Keresztury Dezső Széchenyi-, József Attila- és Herder-díjas író, költő, kritikus, műfordító, irodalomtörténész és akadémikus százhúsz éve, 1904. szeptember 6-án született.
Meghalt Rich Homie Quan amerikai rapper. A platinalemezes előadó csütörtökön hunyt el az USA-beli, atlantai otthonában. Halálának híréről a családja és a Fulton megyei halottasház képviselője számolt be. A családja teljesen összetört a rapper hirtelen halála miatt, amelynek okát egyelőre nem közölték.
Ismét tragikusan rossz ipari termelési adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal. Rogán Antal vakarhatja a fejét, ezt hogyan magyarázza meg az állampolgároknak.
A sima és fényes felületek különösen érzékenyek az ujjlenyomatokra, amelyeket tulajdonképpen minden nap el kellene távolítani. De van egy hasznos háztartási
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Vilniusban csütörtökön nyitotta meg aláírásra a mesterséges intelligenciáról szóló egyezményt. Ez fontos eredmény Magyarország számára, hiszen a tanács döntésének előkészítésére már a magyar soros elnökség alatt került sor - hangsúlyozta az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye.
A Toyota azt tervezi, hogy jóval kevesebb elektromos autót fog gyártani, mint amit korábban tervezett, és a 2026-ra vonatkozó globális termelési előrejelzését harmadával csökkentette, tudta meg a Nikkei.
"Semmilyen más családnak nem szabad elviselnie, amin mi keresztülmentünk" – áll a család közleményében, akik még hétnapos gyászukat ülik a 23 évesen megölt fiuk után.
Hét évvel a frontember, Chester Bennington halála után új énekessel alakul újjá a Linkin Park. Emily Armstrong, a Dead Sara nevű együttes énekese veszi át a frontemberi pozíciót, jelentette be a banda csütörtökön egy élő fellépés során. Colin Brittain, a G Flip, az Illenium és a One OK Rock dalszerzője és producere dobosként szintén csatlakozik a c
Forgács Kristóf személyében szeptembertől új médiaművész veszi át a Média design Ba és Ma szakok vezetését Molnár Ágnes Évától, aki éppen két éve, 2022. szeptemberétől állt a terület élén. Forgács Kristóf a berlini Udk művészeti egyetem Vizuális kommunikáció tanszékén diplomázott, doktori fokozatát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerezte. Kuta
Harry herceg és Meghan Markle helyzete még távol a királyi családtól is kiemelkedő. Így tölti mindennapjait a sussexi hercegi pár kaliforniai kuckójukban.
2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel több munkanap volt, mint 2023 júliusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 júniusához viszonyít
Kijöttek a legfrissebb számok: nem tudott kitörni a lassú oldalazásából a magyar ipar, folytatódik az esés. Mi történt? 2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – írta meg lapunknak közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelentős eltéré
A csonthéjas gyümölcsök termelőit aggasztják az Európai Unió növény-egészségügyi, környezetvédelmi és csomagolási szabályozása által rájuk rótt terhek, amelyek nagyban befolyásolják a termelési költségeket. A csonthéjas gyümölcstermelést egyre inkább befolyásolják a változó éghajlati viszonyok is. A gazdálkodók olyan fajtákat keresnek, amelyeknek k
A címvédő Kansas City Chiefs hazai környezetben 27-20-ra legyőzte a Baltimore Ravens együttesét a profi amerikaifutball-liga (Nfl) 2024-es szezonjának csütörtöki nyitómérkőzésén.
Szirszkij elismerte, hogy az oroszok szinte mindenben fölényben vannak velük szemben, így a légierőben, a rakétákban, a tüzérségben, a felhasznált lőszer mennyiségében, a személyi állományban, a tankokban, a gyalogsági harcjárművekben.
Joaquin Phoenix és Lady Gaga szigorú orvosi felügyelet alatt álltak a Joker folytatásának forgatása alatt, ahol mindketten jelentős fizikai átalakuláson mentek keresztül.
Fordított tárgyak címmel nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban. A november 24-ig látogatható tárlat számos, a tárgyak hétköznapi és művészeti státuszára, a művészeti intézményrendszer működésére vonatkozó kérdést vet fel.
Az amerikai államkötvények hozamai pénteken negyedik napja csökkentek, elérve az elmúlt egy hónap mélypontját. A befektetők feszülten várják a hamarosan megjelenő havi foglalkoztatási jelentést, amely kulcsfontosságú lehet a Federal Reserve kamatdöntése szempontjából.
Matolcsy Györgynek nem szakmai, hanem személyes problémája van Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel, ezért kritizálja a gazdaságpolitikai lépéseket - mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Szerinte ez Matolcsy mandátumának jövő márciusi lejártakor oldódhat meg.
Szombaton Németországban kezdi meg szereplését a magyar labdarúgó-válogatott a 2024/25-ös Nemzetek Ligája A-divíziójában. A német születésű, 48-szoros magyar válogatott Willi Orbán az M4 Sportnak adott interjút a düsseldorfi mérkőzés előtt.