Új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, amelyre a vidéki térségben működő, dísznaövény-előállítással, kereskedelemmel vagy zöldterület-kezeléssel foglalkozó mikro-, vagy kisvállalkozások jelentkezhetnek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján - írja az MTI.
Spitzer Gyöngyit avagy Soma Mamagésát nem kell bemutatni senkinek: énekesnő, előadóművész, műsorvezető, újságíró, életszemléleti tanácsadó és spirituális tanító. De ő hogyan írná le magát egy szóval, milyen filmeket rendezne, ha annak idején felveszik a Színműre, mit lát ma az emberekben és milyen formákban van életében jelen a hit, a vallás?
„Ez a technológia láthatóbbá teheti az ereket a vérvételek során, egyszerűbbé teheti a tetoválások lézeres eltávolítását, vagy segíthet a rákos megbetegedések korai felismerésében és kezelésében.″
Takamoto Katsuta volt a leggyorsabb az Akropolisz Rally második szakaszán, azonban a verseny élére Ott Tanak állt a japán versenyzőt megelőzve, míg Sébastien Ogier harmadik helyre szorult. Thierry Neuville és Elfyn Evans autójának problémája folytatódott.
Manapság mindenhonnan azt halljuk, hogy mennyire fontos az önelfogadás, de segítség nélkül, sokszor nehéz elindulni ezen az úton, mert nem tudjuk, hogy hogyan is kellene. Márpedig az elfogadás nemcsak egy egészséges énkép kialakulásához vezethet, de egészen új kapukat is nyithat meg számodra.
Széteső bútorok, leharcolt fürdőszoba, ütött-kopott matracok... Ilyen körülmények között élnek a diákok egy nyíregyházi kollégiumban. A szülők gyűjtésbe kezdtek, hogy legalább a matracokat le tudják cserélni. Bár az épületet kívülről már láthatóan felújították, a falakon belül minősíthetetlenek körülmények várják a gyerekeket.
Pénzük elvesztése mellett súlyos egészségkárosodást kockáztatnak azok, akik interneten szerzik be a testsúlycsökkentő hatásuk miatt hiánycikknek számító szemaglutid hatóanyagú szereket, állapították meg a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara és a Kaliforniai Egyetem kutatói a rangos Amerikai Orvosi Szövetség JAMA Network Open című folyó
A bölcs kertészek ősszel előre tervezik, hogy átmentik a következő évre a megvásárolt növényeket, és növelik a növény- és alapanyagkészleteket. Hiszen az élet egyre drágább, és a kertészkedés sem kivétel.
Az Emirates az utazás mellett a borgasztronómiai élményt is a legmagasabb színvonalra törekszik emelni. Ennek része, hogy a légitársaság L’art du vin néven, háromszintű továbbképzést tart a légiutas-kísérőinek, melynek során…
Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta - jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.
A magyarországi vágóhidakon 2024 első félévében sertésből 2.335.000 darabot vágtak, 6,9 százalékkal többet (+151 ezer darab), mint 2023 január–júniusban. Az idei év ugyanezen időszakában a levágott juhok száma 22,2 ezer volt, ami 11 százalék feletti visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest. Sertés A magyarországi vágóhidakon 2 milli
A Fradi rekordigazolása, Matheus Saldanha a Nemzeti Sportnak adott interjút, amelyben beszél gyermekkoráról, példaképéről, megsaccolta, hány gólt szerez az első ferencvárosi idényében, illetve arra is válaszolt, megfér-e majd Varga Barnabás mellett a pályán.
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo profi pályafutásának 900. gólja 2-1-es győzelmet ért a portugál labdarúgó-válogatottnak a vendég horvátok ellen a Nemzetek Ligája A divíziójának csütörtöki első fordulós mérkőzésén.
Azok a párok, akik ezt a szót használják, jobb minőségűnek ítélik a kapcsolatukat/házasságukat.A "köszönöm" az egyetlen szó, amely megmenti a kapcsolatodat.Azok a párok, akik hálát fejeznek ki egymásnak, magasabb minőségűnek értékelik a házasságukat - derült ki egy tanulmányból.A hála kifejezése a válás valószínűségét is csökkenti, állapították meg
Nem ördögtől való az SAP S/4HANA nyilvános felhőben történő futtatása, sőt, a hazai vállalatok többségének ez a változat felelne meg leginkább. ◼︎ SAP a publikus felhőben Háromféle módon is telepíthető és üzemeltethető az SAP vállalatirányítási rendszerének új verziója, az S/4HANA. Az első, amikor hagyományosan az ügyfél saját infrastruktúrájára te
Az európai turizmus jelentős hatást gyakorol az élelmiszerpiacra, különösen a szezonális kereslet területén, a sertéshús, a tenger gyümölcsei, a friss zöldségek és a gyümölcsök iránti kereslet látványosan megugrik a nyári hónapokban.
Míg idei nyár Európa nyugati és északi részén a szokásosnál több esőt hozott, a kontinens déli és keleti részén nem ritkán aszályokkal járó szárazság is kialakult.
Az MNB 24 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Capital Hitelház Zrt.-re és időszakosan megtiltotta a társaságnak új kezességvállalási ügyletek megkötését a fedezetértékelés, az ügyfélminősítés, a monitoring tevékenység, az adatszolgáltatás, illetve az értékvesztés és céltartalékképzés kapcsán feltárt hiányosságok miatt - közölte az MNB.
Vegyesen alakult péntek reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben. Az eurót reggel hét órakor 393,25 forinton jegyezték, az előző estihez képest változatlanul. A dollár jegyzése 353,74 forintra csökkent 354,37 forintról, a svájci franké 419,83 forintra ment fel 419,15-r
Orbán Viktor miniszterelnök a költségvetési konszolidációs tervei feladására készül, hogy a 2026-os választások előtt növelje az állami kiadásokat. Állítólag a kormány lakásvásárlási adókedvezményeket és más kiadási programokat indíthat.
Brad Pitt egyre nehezebben viseli az Angelina Jolie-val folytatot küzdelmeket, ezért elhagyta Los Angelest, és Franciaországba költözött Ines de Ramónnal.
A "red flag", vagy vörös zászló olyan jel, ami már egy kapcsolat legelején arra utal, hogy jobb elkerülni a randipartneredet. A bézs zászlók olyan finom jelekre vagy viselkedésre utalnak egy új kapcsolatban, amelyek kevésbé egyértelműek, de hosszú távon bajt sejtethetnek.
A mindennapok körforgásához, a különböző tevékenységekhez és folyamatokhoz, - mondhatni, egész életünkhöz rettentő fontos a megfelelő agyműködés, idegsejtjeink egészséges állapotának fenntartása és a kognitív hanyatlás meggátolása. De mégis hogyan tudunk természetes módon hozzájárulni memóriánk és agyunk épségéhez? Például szuper fűszerek segítségé
Izgalmas, ám nem túl kellemes játékban vettek részt az Ázsia Expressz szereplői a műsor csütörtöki adásában. Ugyan nem volt kötelező a részvétel, de jelentős előnyhöz jutott, aki ennek ellenére bevállalta. Hogy mit is kellett meg(t)enni az előnyért, az cikkünkből kiderül.