A gyógyszer segít koncentrálni a figyelemzavaros hiperaktivitással küzdő gyerekeknek. A Nemzeti Gyógyszerészeti Központ augusztusban azt ígérte, hamarosan újból elérhető lesz a gyógyszer, de azóta sincs a gyógyszertárakban. Sok szülő külföldről próbálja beszerezni, többszörös áron.
A Fehér Ház szerint Joe Biden amerikai elnöknek továbbra sem áll szándékában kegyelmet adni fiának, aki csütörtökön elismerte bűnösségét az ellene adócsalás miatt indult második büntetőeljárás első tárgyalási napján.
Az interneten gyorsan elterjedt az az érdekes információ, miszerint életünk során átlagosan 36 gyilkos mellett sétálunk el. Bár a statisztika eredete kifürkészhetetlen, a gondolat, hogy bűnözők mellett sétálgatunk nem áll messze a valóságtól. Azt azonban kevesen tudják, hogy ennek felismerésével és egy kis odafigyeléssel akár pénzhez is juthatunk.
Az erős európai agrárium stratégiai kérdés nem csak a gazdák, hanem valamennyi uniós állampolgár számára, amit az Európai Bizottságnak minden eszközzel segítenie kell. Erre hívták fel az uniós döntéshozók figyelmét az európai agrárium meghatározó szervezeteinek vezetői a szeptember 5-6-i budapesti KAP Konferencián – közölte pénteki közleményében a
A Snapchat az elsődleges platformja az online ragadozóknak, akik "szextorziós" módszerekkel kényszerítik a kiskorúakat, hogy képeket és videókat küldjenek magukról - derül ki egy Új-Mexikóban benyújtott keresetből. Raúl Torrez főállamügyész csütörtökön jelentette be, hogy hivatala egy több hónapos vizsgálatot követően jogi lépéseket tett a Snapchat
A magyar borszakma képes sikerre vinni a magyar pezsgő ügyét – hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Etyeken a VI. Pezsgőkonferencián. Panyi Miklós szerint a borászati ágazatban kiváló szakemberek dolgoznak, akikben "pezseg a tenni vágyás". Céljaik elérésében a magyar kormány elkötelezett partner, hiszen a
A vonat és egy teherautó ütközéséről készült videót a nyomozó hatóság tette közzé. Egy teherautó tilos jelzésen hajtott a vasúti átjáróra, és balesetet okozott.
Woody Harrelson, aki a Szemfényvesztők filmsorozat harmadik részének forgatása miatt tartózkodik Budapesten, eddig Noszály Sándorral és Molnár Áronnal sportolt a fővárosban, de most újabb fotó készült róla. A világsztár ezúttal a The World of Banksy kiállításon bukkant fel a Király utcában, ahol közvetlensége és nyitottsága lenyűgözte a szervezőket
Hollywood legszexibb férfiszínészének szerelmi élete nyitott könyv a közönség előtt, de hogy milyen családból származik, arról szinte semmit nem tudunk. Pedig Brad Pittnek is vannak testvérei.
Már elérhető a Netflixen az Apollo 13: Meghiúsult holdraszállás című dokumentumfilm, amely az 1970-es, majdnem katasztrofális Apollo 13 küldetés megrázó, igaz történetét mutatja be.
Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a november–decemberi romániai államfőválasztáson – döntött a szövetség belső "parlamentje", a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) pénteken Kolozsváron.
A holland kormány pénteken közölte, hogy nemzetbiztonsági okok miatt tovább szigorítja az EU-n kívülre irányuló mikrochipexportra vonatkozó korlátozásokat, a döntés közvetlenül érinti a holland ASML technológiai óriásvállalat azon jogát, hogy külön kiviteli engedély nélkül exportáljon termékeket.
Nem akar eljutni a gazdatársadalom zöméhez az, hogy ne "cseszegesse" a talajt, a vas nem a talaj része. Viszont ami oda való: a szalma, az maradjon is ott!
Kőkemény vitába keveredett a közigazgatási tárca és a szakszervezet, hogy mennyit keresnek a kormányhivatalok dolgozói, illetve, hogy valójában a nagy béremelést a fejesek vihették haza a szektorban.
A magyar elnökség a változás képviselője és elősegítője kíván lenni az Európai Unióban, és ezzel egyúttal Magyarország sikerén is dolgoznak - mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris ülésén pénteken Nyíregyházán.
A HONOR ma az IFA 2024-en három úttörő mobil AI-megoldást mutatott be: Snapdragon X Elite platformokkal működő AI PC-t, az AI Agentet és az AI Deepfake felismerőt. A bemutatót egy gondolatébresztő panelbeszélgetés kísérte, amelyen részt vett George Zhao, a HONOR vezérigazgatója, Alex Katouzian, a Qualcomm Technologies, Inc. MCX részlegének csoport
Ha csak a saját életemre gondolok, óriási szerepe van benne az érintésnek. Már kisgyerekként is nagyon szerettem odabújni anyukámhoz, megölelgetni, puszit adni. Amikor a saját gyermekeim megszülettek, alig vártam, hogy megérinthessem őket. Persze sosem tudatosan tesszük ezt, pedig tudományos tény, hogy az érintés hozzájárul a jóllétünkhöz.
A metróvezetők beszámolója szerint tavasz óta sorra mondják fel a szolgálatot a klímák vezérlőpanelei, emiatt ugyanabban a "szaunában" kénytelenek ülni a 3-as metró vonalán közlekedő, felújított orosz metrószerelvények jelentős részében a vezetők, mint az utasok. A vezetőknek gyakran 35-40 fokos hőségben kell a munkájukat végezni. A jelenlegi kilát