Szombaton napos időre van kilátás, melyet gomoly- és fátyolfelhők tarkítanak. Helyenként záporok és zivatarok is kialakulhatnak. A déli és délkeleti szél több helyen megerősödik. A hajnali órákban a hőmérséklet általában 14 és 21 fok között mozog. Délutánra a hőmérséklet 28 és 33 fok közé emelkedik.
A bejelentő szerint vesztegetés gyanúja is felmerülhet azzal kapcsolatban, hogy a Tisza Párt elnöke korábban a Honvédkórház speciális rendeltetésű centrumába vitte ismerőseit.
A 37. Bábolnai Gazdanapok számos programmal várja a kilátogató családokat szeptember 5–7. között. A szakmai előadások mellett olyan élményprogramok közül is lehet válogatni, mint a Volkswagen Amarokkal való off-roadozás.
Elsőre úgy tűnt, lehetetlen feladatra vállalkozom – én, akinek minden étkezéshez kell valami édes, megfogadtam, hogy öt napig nem eszem olyan ételeket, amelyek hozzáadott cukrot tartalmaznak. Bár már maga a feltételezés is ijesztőnek tűnt, valójában meglepően könnyen letettem a csokit. Jelentem: a cukorfüggőség nem létezik, cukortúladagolás van, de
Hogy rohan az idő! Ugye, emlékeznek még Márki Lacikára? A központi idegrendszeri sérültként született kisfiú történetéről többször is beszámolt a Blikk: Lacikát idén januárban műtötték másodszor, hogy lazítsák az izomzatát, azóta pedig nagyot nőtt, s ő is elkezdte az iskolát.
Csak a filmekből és a korabeli fotókból tudjuk elképzeli, hogy milyen lehetett az autós kultúra a folyton napos Los Angelesben a 60-as, 70-es években. Mostanra persze nagyon megváltozott az utcakép, de régmúlt sem tűnt el nyomtalanul. Igazi időkapszula például az a roncstelep, aminek az autóit most tervezi kiárusítani az RM Sotheby aukciós ház. Őke
Július közepén tartottuk az I. Vosz-Agrotrend Vip Partit, ahol fantasztikus előadásokat hallgathattak a résztvevők! Most ezeket az előadásokat megosztjuk a szélesebb közönséggel is. Negyedik felszólalóként,az Erste Bank vezető agrárszakértőjének, Fórián Zoltánnak a beszédét tesszük közzé az Agrotrend.hu oldalán. Ne hagyja ki, érdemes követni! agrot
Akár 17 év börtönt is kaphat Joe Biden amerikai elnök fia, aki az ellene indult adócsalási vádeljárás minden pontjában bűnösnek vallotta magát. Ezzel valószínűleg már nem az elnökjelöltek és családtagjaik ellen indult bírósági ügyek fogják meghatározni a kampány további menetét.
Több baranyai településen is hoppon maradtak az iskolások, ugyanis a tankerület megszüntette az iskolába járást biztosító szerződéses buszjáratokat. Az ATV Híradó beszámolója szerint a gyerekek így most kénytelenek menetrendszerinti járatokkal közlekedni, de ezek menetrendje nincs összhangban az órák kezdetével, sok diák pedig csak többszöri átszál
A világ leghíresebb osztrák testépítőjéből Canon a barbár, majd Terminátor, később Kalifornia kormányzója lett. Menő karrier, ami után menő időskor dukál.
Charles Hoskinson, a Cardano alapítója fontos pontosításokat közölt azzal kapcsolatban, hogy az ADA-tulajdonosoknak milyen lehetőségeik lesznek a stakelési jutalmak kiutalására a Chang hard forkot követő új korszakban. Ez a pontosítás az ADA-tulajdonosok körében felmerült aggodalmakat igyekezett eloszlatni az irányítási mechanizmusok és a jutalmazá
A világhírű brazil zenész, Sérgio Mendes 83 évesen elhunyt Los Angelesben. Mendes, aki több mint hat évtizedes karrierje során a bossa nova és a latin jazz egyik legismertebb alakjává vált, olyan ikonokkal dolgozott együtt, mint Herb Alpert, Cannonball Adderley vagy a Black Eyes Peas. Halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A zenészt a f
Haruhiko Kuroda, a japán jegybank korábbi vezetője szerint Pekingnek cselekednie kell, ha el akarja kerülni a Japánéhoz hasonló sorsot – számolt be a South China Morning Post.
Augusztusban sem tartogatott meglepetéseket a használt autók import piaca, hiszen messze Volkswagenből érkezett a legtöbb Magyarországra - szám szerint 1036
A Fehér Ház szerint Joe Biden amerikai elnöknek továbbra sem áll szándékában kegyelmet adni fiának, aki csütörtökön elismerte bűnösségét az ellene adócsalás miatt indult második büntetőeljárás első tárgyalási napján.
A legnagyobb sztárok életét sokan irigylik, hiszen gazdagok, híresek, csodás vörös szőnyeges eseményeken vesznek részt, és mindenki imádja őket szerte a világon…
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hatalmas drámák játszódtak le a görög Akropolisz Rally első napján, melyet a Hyundai hármas vezetéssel zárt Ott Tanak, Dani Sordo, Thierry Neuville sorrendben. A problémák a WRC2-es mezőnyt sem kerülték el.