2024. szeptember 7. szombat

szept. 7
0:39
Palesztinpárti amerikai aktivistát lőttek agyon Ciszjordániában (Magyar Hírlap)
A hadsereg kivizsgálja az esetet.
szept. 7
0:39
Míg a DK a szuverenitásért aggódik, addig az Alapjogokért Központ szerint erősítené a demokráciát a válsztókerületek arányosítása (Mandiner)
A javaslat időszerűségét nemcsak a demográfiai változások támasztják alá, hanem a törvényi szabályok is a szervezet szerint.
szept. 7
0:39
A hospice nővér ismerteti azt a 4 szakaszt, amelyen az emberek a haldoklás során végigmennek (EgészségKalauz)
Bár a halál mindannyiunkkal megtörténik, sokan közülünk nincsenek tisztában azzal, mi minden megy végbe ilyenkor.
szept. 7
0:43
Watkins nem akart akkora pofont lekeverni a nézőknek, mint a Gyilkos kilátások című filmjével (Magyar Hírlap)
Ezért nem követi a Szádra ne vedd a dán eredeti, A látogatás című horror befejezését.
szept. 7
0:43
Ismét csalók házalnak Karikó Katalin nevével, a kutató elhatárolódik (Mandiner)
A Nobel-díjas kutatóbiológus leszögezte, hogy a nevét sem most, sem a jövőbe nem adja semmiféle gyógyhatású készítmény reklámjához.
szept. 7
0:43
Figyeljen a jelekre! Így árulja el a szeme és a bőre, hogy A-vitamin hiányban szenved (EgészségKalauz)
Az A-vitamin nélkülözhetetlen a növekedéshez, az immunrendszerünk megfelelő működéséhez, és a látáshoz. Hiánya súlyos problémákhoz is vezethet.
szept. 7
0:47
Szeptember 15-én zár a HelyiÉrték | Építészeti Nemzeti Szalon 2024. (Magyar Hírlap)
Szavazni lehet a három legjobban tetsző épületre.
szept. 7
0:47
Lányom sokszor mutatkozik idegenek előtt is alulöltözötten, mit mondjak neki? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Korán serdült a lányom, de a gondolkodása még kislányos.
szept. 7
0:51
Ez igen! Dér Heni még az edzőjét is kiütötte (Blikk)
Az énekesnő már most bomba formába van, ami nem is csoda, hiszen a felkészülés előtt is keményen edzett. Hamarosan a Sztárbox ringjében bizonyíthat Dér Heni, aki Sápi Vivivel lép majd a szorítóba. A kétgyerekes édesanya Miló Vikivel is erősít a nagy meccsre, a felkészítés pedig olyan jól sikerült, hogy kis híján még az ökölvívóbajnokot is kiütötte.
szept. 7
0:51
Nosztalgianap a Gyermekvasútnál (Metropol)
Idén is két teljesértékű nosztalgianapot szerveznek az Úttörővasút-Gyermekvasút generációinak.
szept. 7
0:51
Hamis topánkákkal bukott a csempész (Magyar Hírlap)
Nem minden márkás, ami annak látszik.
szept. 7
0:51
40 felett sem késő! Ezzel a módszerrel a férfiak is megőrizhetik termékenységüket (EgészségKalauz)
A férfiak orvoshoz többnyire csak akkor fordulnak, ha komolyabb fájdalmaik vannak.
szept. 7
0:57
Le a kalappal! – Benson Madame koncert (Metropol)
A sorozatban utcazenészekkel, és az általuk játszott zenével töltjük meg a Zene Háza külső környezetét, a Városliget parkját.
szept. 7
1:15
Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben Tesco-ban stb. – az átverés itt kezdődik! (ProfitLine)
Az önkiszolgáló kasszák megjelenése óta a vásárlás kényelmesebbé vált mind a vásárlók, mind a boltok számára. Azonban ez a technológia nem csak az előnyöket hozta magával, hanem új lehetőségeket is adott a visszaélésekre hajlamos vevőknek.
szept. 7
1:21
Sírásban nincs címvédés: Pap Bianka megfőzte a maga bolognai spagettijét (m4sport.hu)
Hatalmas csatában védte meg paralimpiai bajnoki címét 100 háton Pap Bianka péntek este Párizsban, aki már az aranyéremmel a nyakában beszélt a versenyzés előtti és közbeni kihívásokról, az eredményhirdetésről, sírásról és persze a neki erőt adó menüről is.
szept. 7
1:27
Pál Feri: A boldogság nem állapot, hanem egy folyamat (Forbes)
Gianniékkal a gyermekvállalás útvesztőibe, Pásztor Annával a fakírszőnyegre és a virtuális valóságba, Pál Ferivel a valódi elégedettség birodalmába, Laár Andrással filozófiai magasságokba is eljutottunk a Forbes Makers-en. Szubjektív beszámoló.
szept. 7
2:15
Sok pénzt ígér 4 csillagjegynek is a jövő heti horoszkópja! Tudd, hol keresd a szerencsét! (ProfitLine)
Fedezd fel, mit tartogat számodra a jövő hét pénzügyek terén! Minden csillagjegyhez különleges szerencsenap, nyereménytipp és szerencseszámok társulnak, hogy még sikeresebb lehess. Ne hagyd ki a részleteket, tudd meg, mi az, amit elkerülj, és hol vár rád a pénzügyi szerencse!
szept. 7
2:27
Ki kell állnia magáért az egyik csillagjegynek! 2024.09.07. (Karrier Trend)
Az Oroszlán legyen nyugodt, a Skorpió cselekedjen, a Rák ma magabiztos lesz! Karrier horoszkóp: 2024.09.07. Kos Valahányszor javaslatot teszel, azt tapasztalod, hogy nem kapod azt a tiszteletet és a pozitív visszajelzést, mint amire számítottál. Valamilyen oknál fogva a te ötleteid nem nagyon illeszkednek mások elképzeléseihez. Lehet, hogy jobb len
szept. 7
2:27
Minden az EA Sports FC 25-ről: megjelenés, licencek, gépigény (InStyle Men)
Az új szezon rajtjával együtt megérkezik az EA Sports FC 25 is, összegyűjtöttünk minden lényeges információt.
szept. 7
3:15
Szereted a kaparós sorsjegyet! Akkor ennek a hírnek most örülni fogsz! (ProfitLine)
Egyszerű játékmenettel, kincses sziget témával, és kiemelkedően magas nyereményekkel érkezik a Szerencsejáték Zrt. új, háromtagú sorsjegycsaládja, a Kalózok Kincse. A legdrágább, 3000 forintért kapható változattal akár 150 milliót vagy utazási utalványt is nyerhetnek a szerencsések.
szept. 7
3:15
Tóth Gabi: Nagyon sok irigy ember van, és az emberek nem szeretik azt, aki tehetséges (BorsOnline)
Az elmúlt időszakban kapott hideget-meleget.
szept. 7
3:21
Világrekord az elektromos autók piacán (Igényesférfi.hu)
Norvégiában - az EU-n belül egyedülálló módon - már az elektromos járművek teszik ki az összes új autó eladás 94,3 százalékát.
szept. 7
3:21
Különleges vendég érkezik a Lepattanó világpremierjére (MMonline)
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál világpremierjén láthatja először a hazai közönség a Lepattanó című romantikus, gombfocis sportvígjátékot Scherer Péter főszereplésével. Vékes Csaba, a Szia, Életem! író-rendezőjének filmje az East of East szekcióban szerepel majd. Díszvendégként tiszteletét teszi a premierhét eseményein a film egyik
szept. 7
3:27
Makulátlan gyűjtői darab az utolsó léghűtéses 911 Turbo (InStyle Men)
Ráadásul most eladó. Akár 370 millió forintot is megérhet a becslések szerint a The Last Waltz fantázianevű darab.
szept. 7
3:51
Újra rivaldafényben az 50 éves Lamborghini Countach (Igényesférfi.hu)
Az emblematikus szuperautó tömeggyártása 1974 tavaszán kezdődött meg a Lamborghini Sant’Agata Bolognesében található üzemében. A vállalat most gyönyörű gesztussal emlékezik meg a jeles évfordulóról.
szept. 7
3:51
Találkoztál már Jók.AI-val? – Egy úttörő magyar fejlesztés és a mesterséges intelligencia kora (Képmás)
Elindult a Jók.AI Labor, egy olyan felület, ahol ma már bárki felfedezheti azokat a lehetőségeket, amelyeket a mesterséges intelligencia kínál a Jókai-univerzumban. Találkozhatunk például a nagy regényíró karaktereinek képeivel, és a GPT még arra a bonyolult kérdésre is izgalmas választ ad, hogy jó ember-e Timár Mihály. Ez a projekt jóval túlmutat
szept. 7
3:51
Elképesztő technológia birtokában van az emberiség, és hamarosan le is leplezik előttünk (Promotions)
Ha léteznek földönkívüliek, akkor a magasan fejlett technológiájukat mi is le tudjuk másolni. Egy bennfentes szerint ezt meg is tettük, óriási ugrás kapujában áll az emberiség.
szept. 7
3:51
10 év alatt megduplázódott az intimplasztikai beavatkozások száma (Igényesnő.hu)
A női intimplasztikai beavatkozások száma világszinten megduplázódott az elmúlt évtizedben – elsősorban esztétikai okok miatt.
szept. 7
4:15
Van stáblista utáni jelenet a Beetlejuice Beetlejuice végén? Elmondjuk, érdemes-e a teremben maradnod a film után (Mafab)
Tim Burton 1988-as klasszikusának, a Beetlejuice - Kísértethistória a folytatását szeptember 5-án mutatták be itthon. Már nézhető a Beetlejuice Beetlejuice.
szept. 7
4:21
Pénzbírsággal sújtja a Cftc a Uniswap-ot (Kripto Akadémia)
Idén áprilisban adtunk hírt arról, hogy tőzsdefelügyeleti eljárás indulhat a legnagyobb decentralizált kripto tőzsde, az Uniswap ellen. A “Wells Notice” néven ismert dokumentumot közvetlenül azelőtt szokták kézbesíteni, hogy eljárás indulna a címzett ellen. A Wells egy utolsó felszólítás arra, hogy a jogsértő működéssel vádolt személy, vagy vállalk
szept. 7
4:21
A globális autógyártók „dicsőséges napjai" véget értek Kínában (autopro)
A külföldi autógyártók évtizedek óta uralják a kínai autópiacot, több millió járművet adtak el és hatalmas profitot termeltek. Ez az aranykorszak most hirtelen véget ér.
szept. 7
4:21
Minden idők legmelegebb nyarán vagyunk túl (Igényesférfi.hu)
Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta - jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.
szept. 7
4:21
Napi horoszkóp - szeptember 7: ennek a csillagjegynek nagyon nehéz szombatja lesz (Promotions)
Asztrológiai előrejelzésünk a mai napra.
szept. 7
4:21
Rövidlátás kizárólag bérrel munkatársakat vadászni (KKV Magazin)
A magyar munkavállalók számára is a bér az elsődleges motivációs tényező, de egyre előkelőbb helyen szerepelnek az olyan juttatási formák is, amelyek a fizikai, mentális és szociális jóllétet is támogatják
szept. 7
4:21
György herceg és testvérei a nyilvánosság kizárásával tértek vissza az iskolába (Magyar Hírlap)
Ezért nem jelenhet meg új fotó a testvérekről.
szept. 7
4:21
Még több kézilabda jön a Sport TV-re (MMonline)
Újabb sorozattal bővül a Sport TV kézilabdás portfóliója. A csatorna eddig is élőben közvetítette mindkét nemnél a Bajnokok Ligáját, valamint az Európa-ligát, a bajnokságok közül a német Bundesliga mellé 2024 őszétől csatlakozott a spanyol Liga Asobal, most pedig itt a gyűjtemény legújabb darabja. A szeptember 27. és október 3. között Egyiptomban s
szept. 7
4:21
Az agrárminiszter az aszálykárról is beszélt Bábolnán (Mezőhír)
A főleg szántóföldi gyakorlati gép- és fajtakísérleti bemutatókról híres mezőgazdasági kiállítás szeptember 5-7. között várja vendégeit.
szept. 7
4:21
Mennyire balesetveszélyesek a Balatont körülölelő löszfalak? (Balatonica)
A tó keleti medencéjében Balatonfűzfőtől Balatonkenesén és Balatonakarattyán át, egészen Balatonvilágosig karéjban, továbbá a déli parton például Balatonföldváron és Fonyód térségében összességében sok-sok kilométer hosszúságban, szakaszosan húzódnak veszélyforrást jelentő löszfalak, amik folyamatosan fenyegetik a tó körüli főutak és vasútvonalak é
szept. 7
4:21
A legszebb 5 tó Olaszországban, amit ősszel is érdemes meglátogatni (Bien)
Olaszország ősszel is megér egy látogatást – vagy akár többet is! A gazdag paszták és a zamatos borok ilyenkor talán még jobban is esnek, az itáliai tóvidék pedig a tarka levelekkel és a balzsamosan meleg őszi napsugarakkal pazar programot kínál.
szept. 7
4:27
Az 58 éves Salma Hayek bikinis képe felrobbantotta az internetet: elképesztő formában van! (Joy)
Elképesztő fotókkal ünnepelte 58. születésnapját Salma Hayek, aki ismét bebizonyította, hogy az idő csak még ragyogóbbá teszi.
szept. 7
4:27
Égből érkezik a segítség az agráriumnak (Magyar Mezőgazdaság)
Napjainkban egyre nagyobb teret nyernek a pilóta nélküli légi járművek, amiket egyre több területen alkalmaznak sikerrel az agráriumban. A drónok bemutatására és használatuk lehetőségeire az ABZ Drone Kft. vállalkozott a Bábolnai Gazdanapokon.
szept. 7
4:27
Nem Jamie Bond kell, hanem eredeti, erős női karakterek (InStyle Men)
Jenna Ortega szerint vakvágány, ha férfiak által sikerre vitt produkciókból készülnek női változatok.
szept. 7
4:33
6 hely a világon, amit az állatok uralnak - Van, ahol 2 percen belül meghalnál (Joy)
Ezeken a helyeken az állatok uralkodnak, az emberek maximum vendégként léphetnek be, szigorú szabályoknak eleget téve. De van, ahol perceken belül életed vesztenéd, mégis vannak, akik megpróbálnak beosonni.
szept. 7
4:39
Ne közlekedjen megszokásból: futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz hétvégén Budapesten (hirado.hu)
Szombaton és vasárnap futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Budapesten.
szept. 7
4:45
Itt a szeptember, ideje beszerezni a vitaminokat és étrendkiegészítőket! (Vital)
A Bio és Gyógynövény Kereskedők Szövetség (Bigyox) által minősített szaküzletekben vitaminokat és étrendkiegészítőket vásárolhatunk. Amikor étrend-kiegészítőket vagy vitaminokat szeretnénk beszerezni, érdemes figyelembe venni, hogy hol kapunk valóban személyre szabott figyelmet és szakmai segítséget. A Bigyox által minősített szaküzletekben a fogya
szept. 7
4:45
Mindenét felfedi, átlátszó alig semmiben villant a népszerű blogger lány (Metropol)
Katya Clover megint nem vett fel melltartót.
szept. 7
4:45
Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról (Magyar Hírlap)
A II. kerület polgármestere fontosnak tartja, hogy budai hősnőkről emlékezzenek meg.
szept. 7
4:45
Közel fél kilós brossok és esküvői tiarák – a brit királyi család legértékesebb ékszerei (Hamu és Gyémánt)
A királyi család örökségét hivatottak reprezentálni azok a 100 évnél is idősebb ékszerek, melyek legtöbbször a hercegi párok esküvőjén, valamint koronázási ceremóniákon tűnnek fel. II. Erzsébet brossa, a "granny’s chips" A bejegyzés megtekintése az Instagramon Adastra Jewelry (@adastra_jewelry) által megosztott bejegyzés
szept. 7
4:45
Annyit és ne többet, ezen az elven működik az Act Your Wage trend (Karrier Trend)
Hogyan zajlik a világunk? Jelentkezünk egy állásra amiért jár valamennyi fizetés. A bérezés megállapítása több mindentől függhet, amelyet vagy elfogadunk, vagy kiharcolunk magasabb bért, esetleg tovább állunk. Ám a világban terjed egy trend, amely különösen a fiatalabb generáció mozgalma. Az új felfogás szerint a fizetéshez kell igazítani a befekte
szept. 7
4:51
Érkezik a Revolut jelzáloghitel (FinTechRadar)
Elsőként Írországban vezetik be a szolgáltatást.

Keresés