2024. szeptember 7. szombat

szept. 7
12:45
Paralimpia: Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben (HírTV)
A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren a párizsi paralimpia szombati versenynapján. Suba Róbert ugyanebben a számban negyedik lett.
szept. 7
12:45
Vackot vittek az orosz katonáknak – rács mögé kerültek (Magyar Hírlap)
Ócska étellel próbálkoztak.
szept. 7
12:45
Elindult a Szépszeretet Zarándokvonat a nemzeti kegyhelyre (Demokrata)
A templomok falai csak a külső környezetet jelentik, szükség van a lelki megújulásra is – mondta köszönntőjében Azbej Tristan.
szept. 7
12:45
Főpolgármester úr, örülök, hogy kezded felismerni a probléma létezését és súlyát (Mandiner)
Az első érdemi Közgyűlésre hozom a javaslatot, bízom benne, hogy támogatni fogod.
szept. 7
12:45
Taylor Swift legjobb barátnője, Selena Gomez is csatlakozott a dollármilliárdosok elit klubjához (naphire.hu)
Selena Gomez énekesnő-színésznő a Bloomberg jelentése szerint már 1,3 milliárd dollárt érő vagyonnal rendelkezik. A vagyonának nagy részét a Rare Beauty elnevezésű szépségmárkája teszi ki.
szept. 7
12:47
Botrányok rázzák meg az egyházat: Bese Gergő atyát felfüggesztették a papi szolgálata alól (Mandiner)
Mutatjuk a részleteket.
szept. 7
12:51
Visszatért a májusi merénylet helyszínére a szlovák miniszterelnök (HírTV)
Robert Ficot négy hónappal ezelőtt lőtte meg egy merénylő Nyitrabányán, a kihelyezett kormányülés után. A politikus hivatalból most ismét a városba utazott.
szept. 7
12:51
Az EU megreformálná a közös agrárpolitikát (Alternatív Energia)
Az EU szerdán agrárszakértői jelentést mutatott be, amelynek célja, hogy megreformálja a közös uniós agrárpolitikát (KAP) annak érdekében, hogy az uniós támogatások jobban igazodjanak a gazdálkodók társadalmi-gazdasági szükségleteihez.
szept. 7
12:51
Régen akadtak ki ennyire a dél-koreaiak, pedig hasonló helyzetben vannak, mint a magyarok (ATV)
Tízezrek tünetek Dél-Koreában kezelést követelve a globális felmelegedés ellen.
szept. 7
12:51
Három konzul segíti a magyar szurkolókat Düsseldorfban (HírTV)
Ma este kezdi meg szereplését a magyar labdarúgó válogatott a Nemzetek Ligájában. Idegenben az a német csapat lesz az ellenfél, amelytől a nyári EB-n kikaptunk. A találkozó előtt, közben és után három konzul segíti a magyar drukkereket.
szept. 7
12:51
A BMW hazánk és egyben a cégcsoport legnagyobb naperőművét építi fel Debrecenben (Tiszta Jövő)
A BMW hazánk és egyben a vállalatcsoport legnagyobb naperőművét építi fel Debrecenben, ami ismét alátámasztja, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
szept. 7
12:51
Újabb arany a paralimpián - Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben (SzMo)
Suba Róbert a negyedik helyen ért célba. Kiss Péter Pál - aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult - így már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
szept. 7
12:51
Megelőzhető még a háború Ciszjordániában? (Mandiner)
Izrael egy hete nagyszabású katonai műveleteket indított radikális palesztin célpontok ellen a palesztin övezet északi részén, párhuzamosan zsidó telepesek fegyverrel szisztematikusan palesztin földeket csatolnak el. Gáza után Ciszjordániát is teljes ellenőrzése alá akarja vonni Izrael?
szept. 7
12:51
A Bitcoin erős, de a mémcoinok dominálnak szeptemberben 1000%-os megtérüléssel (BitcoinBázis)
A bikapiac és az altcoin-szezon már a láthatáron van. A piac továbbra is nyugodt, az altcoinok alacsony árfolyamokon tanyáznak, készen állva egy potenciális robbanásra. A Bitcoin stabil teljesítménye ellenére a mémcoinok ellopták a reflektorfényt szeptemberben, akár 1000%-os nyereséget is felmutatva. A kereskedők megosztották legjobb választásaikat
szept. 7
12:51
Csomós Miklós vezet a II. WHB Győr Rallyn, mögötte nagy a csata (Racing)
Négy gyorsasági után nagy a csata a II. WHB Győr Rallyn.
szept. 7
12:51
Tévhitek ide vagy oda, a varjak igenis tudnak jó fejek lenni (Telex)
Legalább Pintér Attila azért döntött úgy, hogy varjúsimogatókat fog tartani, hogy ezt bebizonyítsa.
szept. 7
12:51
Rettenetes tragédia történt Magyarországon, már a mentők sem tehettek semmit (naphire.hu)
Egy ember vesztette életét Bács-Kiskun vármegyében.
szept. 7
12:51
Elektromos előrelépés: a Volvo 600 kilométer hatótávú e-teherautót dob piacra (Öko-drive)
Akár 600 km megtétele egyetlen töltéssel. Ennyire lesz képesek a Volvo Trucks elektromos nehézgépjárműveinek következő generációja. A hosszabb megtehető távolság jelentős előrelépést jelent a nulla kipufogógáz-kibocsátású távolsági árufuvarozás terén.
szept. 7
12:51
Megvan a balatoni szezon legnagyobb nyertese (Roadster)
Idén már két hónappal korábban, augusztus végére elérte a kétmilliós utasszámot a Balatoni Hajózási Zrt.
szept. 7
12:57
Jön a havazás, ezt a hírt szinte el sem tudjuk hinni (Infostart)
A szeptember eleji nyarat jövő héten, különösen annak második felében a tél válthatja fel. Eleinte csak a gleccsereken várható havazás, a jövő hétvégéhez közeledve akár 1500 méter alatt is fehéredhet a táj - írja a sielok.hu.
szept. 7
12:57
Új részletek a leégett Miskolctapolcai Barlangfürdőről: óriási lehet a kár, ez lesz az ott dolgozókkal (Pénzcentrum)
Most a szakértői vizsgálatok következnek és csak utána tudják megállapítani a tűz okát és a keletkezett károkat - mondta a Barlangfürdőben történt tűzeset után Miskolc megválasztott polgármestere. Tóth-Szántai József a biztosításon felül kormányzati segítségért fog fordulni, mert kieső turisztikai bevételekről, illetve az ott dolgozó emberekről van
szept. 7
12:57
Öt év alatt mintegy 22 milliárd forint értékben támogatta a kistelepüléseket kommunális eszközök beszerzésében a Magyar Falu Program (Magyar Hírlap)
A program indulása óta országszerte 2600 ilyen pályázatot támogattak.
szept. 7
12:57
A magyar kukorica nem tűnik versenyképesnek a piacokon (Agrárágazat)
Az egész régió mezőgazdasága szenvedi az aszályt, közben az amerikai kukorica-dömping iszonyú alacsony árakkal jön.
szept. 7
12:57
A Lidl felépíti legnagyobb hazai logisztikai központját (Transpack)
50 ezer raklap tárolására lesz alkalmas a diszkontáruház-lánc, Kiskunfélegyházán épülő logisztikai központja.
szept. 7
13:03
Most érkezett a tragikus hír: Meghalt Hámori András (Blikk)
Gyászol az ország.
szept. 7
13:03
Mit jelent a vállalt földhasználati kötelezettség a földforgalom és az illetékmentesség szempontjából? (Agroinform)
Mutatjuk!
szept. 7
13:03
Kiss Péter Pál kajakos megvédte paralimpiai aranyát 200 méteren (444.hu)
A szám másik magyarja, Suba Róbert negyedik lett.
szept. 7
13:03
Paralimpia: Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben (HírTV)
Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján.
szept. 7
13:03
Kiss Péter Pál aranyérmes a párizsi paralimpián (Nyugati Fény)
Gratulálunk!
szept. 7
13:09
Miskolc leendő polgármestere: Újjáépítjük a Barlangfürdőt (Magyar Hírlap)
A rekonstrukciós munkálatok során végig kell gondolni, miként tudják még szebbé és jobbá tenni a fürdőt.
szept. 7
13:09
Trump örülhet: csak az elnökválasztás után derül ki az ítélete (Növekedés)
A bíró pénteken az amerikai elnökválasztás utáni időpontra halasztotta a büntetés mértékének kihirdetéséről szóló tárgyalást abban a perben, amelyet Donald Trump volt elnök ügyében tartottak hallgatási pénz kifizetésének körülményei miatt.
szept. 7
13:09
Újjáépítik a leégett barlangfürdőt, ígérte Miskolc megválasztott polgármestere (Telex)
A barlangfürdő aquaterápiás részlegének második emeletén keletkezett tűz terjedt át a tetőszerkezetre, a tűz oka egyelőre ismeretlen.
szept. 7
13:09
Mi lesz a híres és közkedvelt barlangfürdő sorsa a tűzvész után? (StoryMix)
Újjá fogjuk építeni a Miskolctapolcai Barlangfürdőt – mondta szombaton Miskolc megválasztott, október elején hivatalba lépő polgármestere a pénteken kigyulladt barlangfürdőnél tartott sajtótájékoztatóján. A barlangfürdő tetőszerkezete teljesen leégett. A rekonstrukciós munkálatok során végig kell gondolni a szakembereknek és a város vezetőinek, mik
szept. 7
13:11
Kattant a bilincs a sportminiszteren (Magyar Hírlap)
Gyilkos kedvű tárcavezető.
szept. 7
13:15
Aggasztó számok a szamárköhögés-járványról (Infostart)
Július közepéig 185 szamárköhögéses esetet regisztráltak, az azóta eltelt öt hét alatt viszont már 342-en fertőződtek meg - írja egy lap..
szept. 7
13:15
Magyar Péter: No, Tóni! Ti is közszereplők vagytok, legyenek nyilvánosak a ti kórházi kezeléseitek is (444.hu)
Magyar közérdekű adatigénylést nyújt be, és egy kicsit "vakkomondorozott" is a kormánnyal folytatott kórházi csatájának legújabb fejezetében.
szept. 7
13:15
Sikeresen visszatért a Földre a Boeing Starliner űrkapszulája, de legénység nélkül (SzMo)
A Butch Wilmore-ral és Suni Williamsszel, június 5-én startolt a Kennedy Űrközpontból, és egy napos repülés után sikeresen dokkolt az ISS-en. A két űrhajós majd 2025 februárjában fog visszatérni a Földre a SpaceX egyik űrhajójával.
szept. 7
13:15
Közel 2000 gyorshajtó: száguldoznak az autósok a 7-es főúton, mióta lezárták a Kőröshegyi völgyhidat (naphire.hu)
A hatóság emberi folyamatosan jelen vannak a 7-es számú főúton, ahol most a Kőröshegyi völgyhíd lezárása miatt jelentősen megnövekedett a forgalom. A rendőrök ellenőrzést is tartottak és csaknem kétezer gyorshajtót mértek be mindössze négy nap alatt.
szept. 7
13:21
A vezető felelőssége a kiégésben – Mit tehetünk a dolgozókért? (Portfolio)
Nemcsak a munkavállalóknak, de a munkáltatóknak is egyre nagyobb kihívás megküzdeni a munkahelyi kiégéssel. Felgyorsult körülöttünk a világ, rengeteg inger ér bennünket – nem csoda, hogy néha ránk telepszik a stressz, hiszen nehéz tartani a lépést és megfelelni az elvárásoknak, jól teljesíteni a munkában is nap mint nap. Korábbi cikkünkben arról ír
szept. 7
13:21
Nagy a baj Vietnámba, most ne utazzon oda (ATV)
A Jagi névre keresztelt szupertájfun elérte az ázsiai országot.
szept. 7
13:21
Egyre népszerűbb a nyugdíjaslottó: ennyi most a főnyeremény, itt lehet játszani (Pénzcentrum)
Az elmúlt években a lottózás népszerűsége folyamatosan növekedett Magyarországon, amit a Szerencsejáték Zrt. impozáns, 2023-ban elért 980 milliárd forintos árbevétele is bizonyít. Ez a trend nemcsak hazánkban figyelhető meg, hiszen világszerte egyre változatosabb és különlegesebb lottóformátumok hódítanak, amelyek túllépnek a hagyományos pénznyerem
szept. 7
13:21
Károly király szíve teljesen összetört: a végsőkig hitt benne, hogy van még remény (Glamour)
Károly király az utolsó pillanatig hitt abban, hogy édesanyja, ha nem is évekig, de legalább napokig, tovább élhet még. Erzsébet királynő halála tényleg váratlan volt, hiszen életkora ellenére még nagyon aktív életet élt, és a közvetlen hozzátartózók sem gondolták, hogy egyik pillanatról a másikra eltávozik.
szept. 7
13:21
Merész döntést hozott a Pepsi (MMonline)
A Pepsi új korszakának következő állomásaként újítást hoz az ízesített, cukormentes kóla kategóriájában, és megalkotta a limitált kiadású Pepsi Electric kólát. Az év eleji arculatváltást követően, a márka új terméke nem csupán feltűnő kék színével, de citrusos ízével is megjeleníti a Pepsi új életfilozófiáját, és az élményszerzés örömét. Az új íz c
szept. 7
13:21
Vérlázító dolgot tett a Stop tábla mellett elszáguldó cliós, de aztán jött a hidegzuhany (Autószektor)
A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi felvételt Tatabányán, a Kormos u. Aradi u. kereszteződésben.   "Főúton haladtam, ez egy széles látószögű kamera, A oszlop takart. Az ütközés után sokkot kaptam. Lehet, hogy rutintalannak tűnik, amiért nem tudtam kivédeni, csak négy éve vezetek, nem 25, de sose volt még egy koccanásom
szept. 7
13:21
Aranyérmet szerzett a kajakos Kiss Péter Pál a párizsi paralimpián (Telex)
Kiss mostani győzelmével kétszeres paralimpiai bajnok lett.
szept. 7
13:21
5 csillagjegy, aki hajlamos tönkretenni a párkapcsolatát (Bien)
Természetesen nem csak a csillagjegyedtől függ, mennyire vagy sikeres a párkapcsolataidban. Azonban, ha az alábbiak között magadra ismersz, akkor jó esély van arra, hogy te is záros időn belül tönkreteszed a bimbódzó kapcsolataidat, és csak elvétve jutsz el odáig, hogy néhány hónapnál tovább járj valakivel.
szept. 7
13:27
Talán már kapcsolatba is léptünk az Androméda-galaxissal – vélik a kutatók (Rakéta)
A Tejútrendszer és az Androméda egy új kutatás szerint akár most is összeérhet – egyre nehezebb ugyanis megmondani, hogy valójában hol kezdődik egy galaxis és hol végződik a másik.
szept. 7
13:27
Hamarosan megszólal a miniszterelnök (Magyar Hírlap)
Fontos témák a terítéken.
szept. 7
13:27
Követendő példa: szociális tevékenységéért jutalmazták a Cortevát (Magyar Mezőgazdaság)
A Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat magyarországi, szarvasi vetőmag-feldolgozó üzeme díjat kapott a város életében tanúsított szociális érzékenysége, karitatív tevékenysége elismeréseként.
szept. 7
13:33
Még mindig küzdenek a tűzoltók Csöngénél (Infostart)
Már csak foltokban ég az aljnövényzet a Vönöck és Kenyeri közötti Csönge térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Keresés