Bizony ötven felett sem áll meg az élet: a sikeres modellel, Etter Dalmával beszélgettünk, milyen ötven felett újra belevágni a modellszakmába, mi változott az évek során és hogyan viszonyul saját magához, a szépségéhez.
A stressz, a túlhajszoltság, a kialvatlanság, a szorongás, a hátfájás és a magas vérnyomás mostanra "mindenki közös tünetévé" lett, népbetegség az utóbbi évtizedekben. Ezért főként a képernyőközpontú életmódunk okolható, amelynek egyik velejárója a hosszú és monoton ülőmunka.
Van, ahol már a banki ügyfelek az online vásárlásaik 46 százalékát nemzetközi áruházakban és boltokban bonyolítják le – többek közt erről is szó volt a Bankvezérek kerekasztalán, a 62. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján.
A lista élén a Bmw gyárának otthont adó Debrecen áll, 712 ezer forintos négyzetméterárral, a második Szeged, a Byd márka kiszemeltje, ahol 645 ezer forint/m2-re rúg az átlag, míg a sort a legrégebb óta termelő üzem, a Mercedes városa, Kecskemét zárta, ahol 525 ezer forintot kóstál 2024-ben egy négyzetméter.
A Telex After vendége a Margaret Island zenekar volt, a tagok meséltek az idő előtti kiégésről, a járvány okozta nehézségekről, az ötödik lemezükről és arról, mi tartja őket össze több mint tíz éve.
A versenyképesség növelése a központi témája a 62. Közgazdász-vándorgyűlésnek, amelynek már ötödik alkalommal ad otthont Nyíregyháza. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye és Nyíregyháza egy sikertörténet, részben a nagy beruházásoknak köszönhetően, részben az itt élők szorgalmának köszönhetően – nyilatkozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszte
Na, gyerekek, ha valaki megkérdezi tőletek az utcán, hogy ugyanmár mi is az, hogy egy kaja cuccos, akkor nincs más teendőtök, mint megmutatni neki ezt a receptet!
Manapság bárkivel megtörténhet, hogy egy betegség miatt speciális étrendet kell folytatnia, vagy érzékeny, esetleg allergiás lesz bizonyos élelmiszerekre. Éppen ezért, na és persze bizonyos esetekben a fogyni vágyók kedvéért egyre több diéta terjeng a nagyvilágban, de gondoltad volna, hogy kimondottan olyan étrend is van, ami a menopauzában szenved
A pedagógushiányról, az alacsony bérekről, illetve a pedagógustársadalom öregedéséről beszélt Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója. Átfogó tanulmányában megoldást is kínál a problémákra.
A nemzetgazdasági miniszter által vezetett szakértői delegáció ennek érdekében elsőként kerekasztal-beszélgetést folytatott Pekingben az akkumulátor-újrahasznosítás iparágának ötvezető cégével: a Gotion High Tech, a CNGR Advanced Material, a Ganzhou Teng Yuan Cobalt, a Hithium Energy Storage, a Huanchuang (Xiamen) Technology illetékeseivel. Továbbá
Jön a 2024-es magyar bajnoki szezon utolsó harmada: a Német Motorsport kettőse Győrben is szeretné felvenni a kesztyűt a legjobbakkal. A nyári szünet után az előttünk álló hétvégén folytatódik az Országos Ralibajnokság, jön a szezon ötödik futama, a II. WHB Győr Rally. Az eseményre természetesen nagyon készül a Német Gábor, Németh Gergely páros is,
Nagy az öröm az egykori Buda-Cash-károsultak körében, 9 év bizonytalanság után sorra kapják vissza az ügyfelek a Saxo Banknál őrzött pénzeszközöket és értékpapírokat.
Vegyes mozgásokat láthattunk a hazai blue chipek esetében csütörtökön. Amíg az OTP felpattant, addig a Mol teljesített legrosszabbul a hazai nagypapírok közül.
A Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz továbbra is vezeti a pártok támogatottsági rangsorát, 26 százalékkal a teljes népesség körében. Az idén tavasszal alakult Tisza Párt 20 százalékkal követi, míg a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk egyaránt 5-5 százalékon áll.
Van, ahol már a banki ügyfelek az online vásárlásaik 46 százalékát nemzetközi áruházakban és boltokban bonyolítják le – többek közt erről is szó volt a Bankvezérek kerekasztalán, a 62. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján.
A Bitcoin árfolyama a cikk írásakor a 60 000 dolláros szint alatt ücsörög, s ebben a hónapban még nem valószínű, hogy visszatér a nyári kiruccanásáról. Egyes szakértők azonban úgy vélik, szeptemberben érdemes nagybevásárlásra menni. Michael van de Poppe kriptoelemző szerint ugyan a piac most viszonylag csendes, ez gyakran a bikapiac előtti utolsó f
Oroszország nem utasítja el a gáz tranzitját Ukrajnán keresztül, ám ha Kijev ezt megtagadja, Moszkva nem kényszerítheti rá - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.
A tragikus jachbaleset ügyében indított vizsgálat során többek között az derült ki, hogy négyen is egy légbuborék miatt fulladtak meg, miután elfogyott az oxigénjük.
A nominálbérek év/év alapon 3,6 százalékkal nőttek júliusban Japánban, ami alulmúlja a 4,5 százalékra módosított júniusit, azonban a várakozások felett volt, az elemzők átlagosan 2,9, míg a Bloomberg 3,2 százalékra számított.
Emmanuel Macron Michel Barnier-t, a Brexit uniós főtárgyalóját nevezte ki a következő francia kormányfőnek két hónapos politikai káoszt lezárva. Barnier-t a britek annak idején Európa legveszélyesebb emberének nevezték a kemény tárgyalási stílusa miatt.
Magyarország egyelőre egyáltalán nem fér hozzá az Európai Unió Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközéhez, így nem tudja az ebből vállalt fejlesztéseit határidőre, 2026 nyaráig elvégezni. Emiatt a ciklus végén végleg elveszíthetjük ezt az uniós forrást. Más országoknak is vannak problémái: a helyreállítási alap forrásaihoz azok a tagállamok is
Az adományt az egyik fürdővárosi cég stratégiai fejlesztési vezetője adta át a kórház részére. A Bemer terápiás készülék alacsony frekvenciájú mágneses teret hoz létre. Ezáltal javítja a szervezet keringését, a vérellátását, a szervek működését. Emellett javítja a végtagok vérkeringését, izomlazító, fájdalomcsillapító hatása van. Az eszköz jól il
Nem véletlen, hogy az emberiség mindig hatalmas szerepet tulajdonít a köveknek, kristályoknak. Sokszor a legfontosabb szempontnak a kövek értékét tartjuk, és ékszerként hordjuk őket, hol pedig szerencsét hozónak tekintjük és a sikereink biztosítása érdekében viseljük. Olyan is van azonban, hogy gyógyítani szeretnénk velük magunkat, és ezzel a célla