Az íjász Gáspár Tamás a három évvel ezelőtti játékokhoz hasonlóan nem jutott a legjobb négy közé a W1-es kategóriában, s végül az ötödik helyen végzett, az úszó Pap Bianka (S10) pedig ötödik idővel döntős 100 méter gyorson a párizsi paralimpián.
A magyar fiatalok nagy része szereti az irányítást, ha utazásról van szó, és csak minden ötödik az, aki bevállalja, hogy ő bizony az utazók lustája és csak sodródik az árral – mutatják a Kiwi.com reprezentatív felmérésének adatai, amelyet az idei World Travel Hacker kampánya kapcsán készített. Az adatokból úgy tűnik, hogy a nők szívesebben kattinta
Szeptembertől kezdetét veszi az erdészeti bemutató üzemi program, melynek keretében az erdők kezelésével kapcsolatos tudásátadásban vehetnek részt az erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberek – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár. A Vidékfejlesztési Program 750 millió forintos támogatásából az erdészeti szakiskolák m
Ugyan éppen a legnagyobb hőség tombol, és még hátra van egy kis idő a nyárból, de az őszi ruhatáradat már most elkezdheted tervezgetni. Szerencsére nem kell minden kedvenc nyári holmidat a szekrény mélyére suvasztanod azonnal, amint beköszönt az egyik legszínesebb évszak, hiszen amíg nincs túlzottan hideg, néhány tipikus őszi holmival kombinálva ny
A rekkenő hőségben is mindenhol mosolygó versenyzők sétálgatnak a Balaton Park Circuit paddockjában. A hűsölés szempontjából különböző módszereknek lehetnek szemtanúi a helyszínre látogatók. Van, aki a felfújhatós medencére esküszik, van, aki egy vödör vizet borít magára, mások az autók hűtésére használt ipari légfúvóval csapatják le magukat. Egy d
New York központjában egy rendkívüli kísérlet zajlott le nemrég: 15 napig folyamatosan működtettek egy kvantuminternet-hálózatot, új kapukat nyitva a jövő biztonságos kommunikációja felé. A projektet az amerikai Qunnect Inc. vezette, és a teszt során használt hálózat a GothamQ nevet kapta. Ezzel az úttörő kezdeményezéssel bizonyították, hogy a kvan
Évente több millióan keresik fel a Kína délnyugati részén lévő kutató- és látogatóközpontot, ahol nemcsak megfigyelni lehet a pandákat, de tanulni is róluk.
Még mindig nem rendeződött a Lengyelországnak okozott második világháborús károkért járó német jóvátétel ügye, a lengyelek elvárják ezt - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a háború kitörésének 85. évfordulója alkalmából a közép-lengyelországi Wielunban tartott megemlékezésen.
A magyarországi vállalkozások 99 százalékát kitevő kis- és középvállalkozások (kkv-k) gyakran nehézségekbe ütköznek, amikor olyan számlát keresnek, amely valóban lehetőséget nyújt megtakarításaik maximalizálására. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. július 1-jén közzétett adatai szerint az üzleti megtakarítások közel kétharmada szinte semmilyen kamat
Az eredetileg 80 000 fő befogadására épített Loszaíli Nemzeti Stadion a legmodernebb technológiák mellett a közel-keleti tradíciókat is tükrözi. Vannak, akik viszont úgy vélik, az aranyszínben pompázó létesítmény megépítése sokak életét követelte.
Feszült pillanatokból nem volt hiány Krausz Gábor és Mikes Anna Ázsia Expresszes utazása során. Legalábbis a műsor új promóciós videója erről árulkodik. A sztárséf több alkalommal is kiakadt, miközben párja próbálta őt vigasztalni.
De lesznek koncertek a 70-es, 80-as évek után nosztalgiázóknak, a Margaret Island már a 10. születésnapját ünnepli, és a drum & basst kedvelők sem maradnak élmény nélkül szeptemberben.
A természet nemcsak szépségekben gazdag, hanem olyan lényekben is, amiknek már a kinézete is rémisztő. Íme 10 a világ legfélelmetesebb állatai közül, amelyekkel nem szívesen találnánk szembe magunkat.