Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Viimka és Pticse települést - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium, miközben ukrán dróntámadás érte más orosz régiók mellett a moszkvait is.
Egy ütközés Pierre Gaslyval, ami most jóval súlyosabb következménnyel jár, mint egy pont elvesztése. Kevin Magnussen az első a büntetőpontok rendszerének bevezetése óta, aki eljutott az eltiltásig.
A Tisza Párt elnöke fertőtlenítőszert és WC-papírt adományozott a kórháznak, amire az intézmény egy gúnyos bejegyzéssel reagált a Facebook-oldalán. Magyar szerint a poszt a főigazgató "remekműve".
Többféle technológia létezik az újrahasznosításukra, de egyelőre nem minden cégnek éri meg ezzel foglalkoznia. Hamarosan mégis kénytelenek lesznek, legalábbis Európában, ahol a piac szereplőinek pár éven belül szigorú szabályozást kell betartaniuk.
Bevette az Old Traffordot a Liverpool a magyar válogatott csapatkapitányával a kezdőtizenegyében. Szoboszlai gólpasszt adott. Kronológia és érdekességek a Mandineren.
Az átvilágítás és KYC (saját ügyfelek ismerete) egyre inkább digitális alapokra helyeződik és automatizálódik, amely elősegíti, hogy a pénzügyi szolgáltatók ügyfeleiket aktuális információk alapján sorolják kockázati kategóriákba. A digitalizáció a pénzmosás elleni küzdelemben is egyre hangsúlyosabb szerepet kap, a mesterséges intelligencia, a gépi
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérte az Egyesült Államokat, hogy engedélyezze Kijevnek a mélyebb csapásokat Oroszország területére, miután képviselői szombaton Washingtonban magas rangú amerikai tisztviselőkkel találkoztak.
Ryan Grantham tipikusan az a színész, akinek a nevére kevesen kapják fel a fejüket, de az arcára már jóval többen emlékeznek. Ám 2020-ban örökre elintézte, hogy a nevét ne a szerepeivel kössék össze, hanem azzal, hogy hidegvérrel megölte a saját anyját, állítása szerint jó szándékból.
A felújításnak köszönhetően jelentősen javul a Margit hídon a Buda és Pest között, valamint a Margitszigetre kerékpározó több ezer embernek a szolgáltatás színvonala.
Itt még a mennyezetről is cipők lógnak – mondja Szeles László népi iparművész, csizmadiamester. A rákoscsaba-újtelepi aranykoszorús műhely valóban kicsi, emiatt csak felfelé lehet helyet találni a nehezen számba vehető mennyiségű, formájú és színű tánccipőnek és csizmának.
Szeptember 2-ára a Belügyminisztérium elé szerveznek tüntetést a Madách Imre Gimnázium diákjai és tanárai, miután az intézmény igazgatóját, Mészáros Csabát múlt héten azonnali hatállyal felmentette a Belügyminisztérium. Az eseményhez csatlakozott a Tanítanék Mozgalom, valamint több diák is felszólal majd.
Az Újpest 3–1-re legyőzte a Kecskemétet az OTP Bank Liga 6. fordulójában vasárnap. Katona Levente találatával a hazaiak szereztek vezetést, négy perccel később Mucsányi Márk egyenlített, majd a második félidőben Brodic és Ljujic góljaival fordított a fővárosi csapat. Az Újpestben a csereként beálló Horváth Krisztofer és Fiola Attila is bemutatkozot
Az elmúlt napok elég masszív mozgatásokat hoztak az Ethereum bálnák világában, ami főleg értékesítést és stakelést jelentett. A Lookonchain blokkláncelemző elemzése szerint elég sok ETH bálna szabadult meg coinjaitól különféle kriptotőzsdéken. És ezzel eladási nyomást helyeztek az Ethereum árfolyamára is. Egy bálna például nem is olyan régen 4591,8
A színész és barátnője, Ines de Ramon kapcsolata erősebb, mint valaha - árulta el egy bennfentes. Brad Pitt az elmúlt hónapokban Európában dolgozott, így sok időt töltöttek együtt a nyáron.
Izgalmas taktikai csatát hozott az F1-es Olasz Nagydíj, aminek eredményeképp Lando Norris csak 6 pontot faragott a Max Verstappen elleni hátrányán. Óriási meglepetésre Charles Leclerc nyert a Ferrari hazai pályáján. Az Olasz Nagydíj felállása felcsigázta az izgalmakat, hiszen Norris az élről, a tabellát vezető Verstappen pedig csak a 7. helyről ind
Tudom, az eredeti verzió tésztája tojás nélkül készül, nekem viszont szimpatikusabb a tojásos, mert jobb lesz az állaga tőle. Úgyhogy ezt nézzétek el nekem… Ettől függetlenül abban megegyezhetünk, hogy az egyik legfinomabb egytálételről van szó.
A 21 éves Herceg Csabi tisztában van azzal, hogy bármit megengedhet magának, ezért nem is sajnálja a pénzt semmire. A TV2 kőgazdag sztárja ezúttal rászorulókon segített, és meglepődött azon, hogy kétezer forint mennyit tud számítani az embereknek, amit ő borravalóként szokott adni.
Lakásunk egyik fontos kiegészítője a szőnyeg, amelyet gyakorlatilag bármely helyiségben el tudunk helyezni. Természetesen odaillő darabot, ami funkcionalitását, praktikusságát tekintve is illeszkedik az adott helyiséghez.
Ha páncélozott járművekre gondol az ember, akkor valószínűleg egy nagy terepjáró, esetlen egy nyújtott elnöki limuzin jut az eszébe, de ezekkel a kocsikkal az a gond, hogy lassúságuk miatt egy esetleges támadás után nehéz velük elmenekülni a helyszínről. Ez a probléma nem fenyegeti a Lucid Air Sapphire utasait, ugyanis az amerikai villanyautó alapv
Az Nb I 6. fordulójában Pakson a Konferencialigából búcsúzó csapatok találkoznak. Kövesse frissülő eredménykövetőnkön a Paks-Puskás Akadémia mérkőzést!
A negyedik helyen végzett a magyar férfi jégkorong-válogatott a pozsonyi olimpiai selejtezőben, miután a vasárnapi tét nélküli mérkőzésen háromgólos vezetést követően szétlövés után 4-3-ra kikapott az osztrák csapattól.
Egy 17 éves, csengődi lány álma vált valóra szombat este: Molnár Ramóna nyerte a Magyarok Világszépe szépségversenyt, így királynőként ő képviselheti majd hazánkat decemberben a Miss Intercontinental nemzetközi viadalán Egyiptomban.
Szabályos-e a munkáltató eljárása, hogy a heti munkaidővel arányos mértékű cafeteria juttatásban részesíti a munkavállalókat? Megsérti ebben az esetben az egyenlő bánásmód követelményét? Olvasónk kérdéseire dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.