Hiába van vége a nyárnak, a növények gyűjtésének, a betakarítás és feldolgozás szezonja korántsem ért véget! Az ősz folyamán még rengeteg növényt szedhetünk, hogy gyümölcseikből, egyéb növényi részeikből téli csemegéket, vagy éppen gyógyhatású szereket készíthessünk magunknak.
A Fázós lábú kis nyuszikáról, a Költő új verseiről, a kriptavalutáról és Besenyő Pista bácsi sok más eszmefuttatásáról szólt Laár András önálló estje kedden a Krúdy Kamarában. A Vidor Fesztivál ezen programja sok érdeklődőt vonzott, akik az est végén a Kft egyik legismertebb slágerét – az Afrikát is hallhatták. Az előadás után készítettünk interjút
"Ha elkapom, akkor mondhatják rám, hogy botrányhős vagyok, felvehetik videóra. Mert az, amit a lányommal tett, azt az alázást én szépen, úriember módon vissza fogom neki adni."
Október 1-jétől Budapest is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, a háziorvosok hétköznap délután 4 és este 10 óra között vesznek részt az ügyeletben. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint a szükséges 900 orvos helyett csak 200-300-an jelentkeztek a feladatra. A Magyar Orvosi Kamara szerint félő, hogy tovább nő a betöltetlen prax
Elképesztően megszaporodtak az SMS-ben küldött csalások, néhány hét leforgása alatt is számos különböző visszaélésről számoltunk be. A legújabb szélhámosság esetében már a küldő telefonszáma is nehezíti a csalás beazonosítását.
Elsőként kötött együttműködési megállapodást a kereskedelmi láncok közül a SPAR Magyarország a Diverzummal, a legnagyobb hazai diákkedvezményeket kínáló platformmal. Ennek köszönhetően a Diverzum applikációban elhelyezett - diákoknak szóló - SPAR-kuponok az összes magyarországi SPAR, Interspar, City SPAR, SPAR partner és SPAR market üzletben, azaz
A Magyar Divat & Design Ügynökség 14. alkalommal rendezte meg a Budapest Central European Fashion Week-et (Bcefw) augusztus 26 és szeptember 1 között. A régió meghatározó divateseményén több mint 60 hazai és regionális tervező kollekciójával, kreatívipari márkákkal és szakemberekkel találkozhattak az érdeklődők. A hétvégén a hazai sztárvilág krémje
Kétségtelen, hogy Lady Amelia Spencer, Diana hercegné unokahúga a nagynénjétől örökölte a szépségét. A 32 éves szőkeség - aki valóban nagyon hasonlít Dianara - most fürdőruhás fotókat posztolt az Instagram-oldalára, amit a követői nem hagytak szó nélkül.
Infláció feletti fizetésemelésre és cafeteria juttatásokra is számíthatnak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adatai alapján a kkv szektorban 8,2 százalékos béremelés várható és a cégek fele béren kívüli juttatással is tervez a következő egy évben. Emellett a foglalkoztatottság is kedvezőe
Az elmúlt hónapokban rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a kriptovaluta-bányászok. Nem elég, hogy az áprilisi felezést követően a blokkjutalom a felére csökkent, ezzel megfelezve a bányászok egyik bevételi forrását, de a hálózati aktivitás is jelentősen lecsökkent a nyári hónapokban. Éppen ezért, a Bitcoin-bányászok augusztusi eredménye lokális mély
Habár Szoboszlai Dominik gólpasszal és remek teljesítménnyel vette ki a részét a Manchester United 3–0-s legyőzéséből, a Liverpool magyar válogatott játékosa így is kereszttűzbe került egy kihagyott lehetőség miatt.
Sokan titkolják felnőttként, hogy szeretnek néha ifjúsági regények szövevényes történeteibe bonyolódni. Ráadásul, ami évekkel ezelőtt középiskolai kötelező olvasmány volt, egy-két évtized múlva is izgalmas lehet, olyan mondanivalóval, amit tizenévesen még nem biztos, hogy megértettünk. Az irodalom már csak ilyen. Számos író szereti a mese köntösébe
Jeles nap a mai, ugyanis 60. születésnapját ünnepli korunk egyik legismertebb színésze, Keanu Reeves. A Mátrix- és a John Wick-filmek sztárja már 15 évesen eldöntötte, hogy a kamera előtt képzeli el magát, azóta pedig nincs olyan mozirajongó, aki ne hallotta volna a nevét. Reeves karrierje egészen különleges, hiszen a színészkedés mellett zenél, ve
2020-as bevezetése óta a GR Supra GT4 összesített eladásai meghaladták a 120 darabot. A gyorsasági versenyzésre kitalált ügyfél-versenyautó 11 országban és régióban nyert GT4-es futamokat és nemzetközi versenyeket, több mint 500 dobogós helyezést szerzett, és Ázsiában, az Egyesült Államokban, valamint Európában is kategóriabajnok lett. Két éve, a
A Brit Rally Bajnokság bajnoki címét már a Ceredigion Rally vasárnapi szakaszain megszerezhette volna Chris Ingram, azonban az ő és Keith Cronin kiesésével végül William Creighton maradt a bajnokság első helyén, a szezonzárón pedig négyen esélyesek az év végi első helyre.
Az Oasis régóta várt újraegyesülése óriási lelkesedést váltott ki a rajongók körében, és a visszatérő turné jegyeladásai rekordgyorsasággal indultak meg. Az újraegyesülés mögött nem csak nosztalgia, hanem komoly anyagi ösztönzők is állnak, hiszen a Gallagher testvérek fejenként akár 50 millió fontot (azaz több mint 20 milliárd forintot) is kereshet
A volt pénzügyminiszter 83 éves volt. 1956 után börtönben is ült, 10 hónap múlva szabadult. 1990. december 20. és 1993. február 11. között pénzügyminiszter az Antall-kormányban, 2001-től 2007-ig az általa alapított Centrum Párt elnöke volt. 1993-tól a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem docense volt. 1980-ban jelent meg A jövedelemelosztás, köl
A svéd egyház hagyományai szerint a pár együtt vonul az oltárhoz, de a svéd hercegnő esküvője és rengeteg film és sorozat miatt kezd elterjedni egy másik szokás.
Nem megfelelő összetételi és allergén jelölés miatt visszahívja a forgalomból az Auchan Kedvenc ropogós zab- és rizspehely, étcsokoládé darabokkal és mogyoróval, valamint az Auchan Kedvenc ropogós zab- és rizspehely, öt féle szárított gyümölccsel elnevezésű termékeket az Auchan Magyarország Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Több műzlit is kivont a forgalomból az Auchan, mert azok veszélyesek lehetnek az allergiásokra - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A CIB-Bank tájékoztatása szerint 2024. október 4-én pénteken a cég bankfiókjainak jelentős része a szokásos nyitvatartási időhöz képest korábban zár, valamint a mátészalkai fiók ezen a napon végig zárva tart.