2024. szeptember 2. hétfő

szept. 2
15:39
A pokol tüzét öntötték az oroszok nyakába: brutális, mivel rukkoltak elő az ukránok (Blikk)
Meglepő húzással rukkoltak elő az ukránok: a pokol tüzét szabadítják az oroszok nyakába. Az ember egy igen találékony lény, mindent megtesz a túlélésért vagy fölényszerzésért. Ennek egy jó példáját láthatjuk azon a videón, amely ma kezdett el terjedni a közösségi médiában.
szept. 2
15:39
Soha nem volt még ilyen, gyárat zárhat be Németországban a Volkswagen (Portfolio)
A Volkswagen a költségcsökkentési programja keretében már nem zárja ki azt sem, hogy üzembezárásokat és létszámleépítéseket hajtsanak végre Németországban, emellett az autógyártó felbontja a 2029-ig tartó foglalkoztatási garanciát is.
szept. 2
15:39
Trump mélyrepülésben: Musk támogatása is szavazatokat vitt (ATV)
Mintha semmi nem sikerülne az utóbbi hetekben a volt elnök kampányában, egy héten belül két "csodafegyvernek" remélt támogatóról derült ki, hogy segítség helyett egyenesen visszavetette Trump támogatottságát.
szept. 2
15:39
Putyin: Oroszország készen áll a tárgyalásokra, ha az ukrán hatóságok ezt a gyakorlatban is akarják (Magyar Hírlap)
Az elnök megnevezte az ukrán fegyveres erők Kurszki területen végrehajtott provokációjának célját is.
szept. 2
15:39
A globális bizonytalanság ellenére tartotta magát a BUX index augusztusban (Növekedés)
Az augusztus 5-i, globális tőzsdei zuhanás ellenére stabil hónapot zárt a Budapesti Értéktőzsde: a BÉT vezető indexe, a BUX júliushoz képest végül enyhe, mindössze 1,6 százalékos csökkenéssel fejezte be az augusztust. Az azonnali részvénypiac forgalma több mint 233,7 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 11,7 milliárd forintnak felel meg.
szept. 2
15:39
Két jól ismert cég egyesülésével jött létre Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózata (Forbes)
Elérésük az év végére meghaladja Magyarországon az 5 ezer átvételi pontot, több mint 3 ezer csomagautomatával.
szept. 2
15:39
Kivonások miatt mélyponton a tőzsdék Bitcoin-egyenlege (BitcoinBázis)
Az elmúlt hónapokban a kriptovaluta tőzsdék Bitcoin-egyenlegei jelentős csökkenést mutattak. Jelenleg a tőzsdéken körülbelül 2,39 millió bitcoin található, ami mintegy 139,86 milliárd dollárt ér a jelenlegi piaci árfolyam mellett. Ez a szám 25%-os visszaesést jelent a 2020-as csúcsértékhez képest, és a legalacsonyabb szintet mutatja 2018 áprilisa ó
szept. 2
15:39
Ez okozta Blake Lively és Justin Baldoni között a feszültséget (in.hu)
A nemrég mozikba kerülő Velünk véget ér (It Ends With Us) romantikus dráma rajongói arra lettek figyelmesek a napokban, hogy a mozi két főszereplője Blake Lively és Justin Baldoni – aki egyben a rendező is – eléggé idegesen viselkednek egymás társaságában. Mostanra pedig ki is derült, mi áll a háttérben.A fanok és a média képviselői először azután
szept. 2
15:39
Nem mindenkinek tetszik az, ahogyan Mikes Anna és Krausz Gábor viselkedik az Ázsia Expresszben (Sassy)
Béres Anett nem is kertelt, elmondta, mit gondol.
szept. 2
15:45
Hamburgban fogadja a Ferencvárost a Dinamo Kijev (Magyar Hírlap)
Az ukrán együttes a háború miatt nem játszhat hazai környezetben.
szept. 2
15:45
A sajtok fogyasztói, vásárlói szokásai és az ahhoz fűződő preferenciák Magyarországon (Növekedés)
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács célkitűzése, hogy több magyar sajt kerüljön a hazai háztartásokba, ezért a 2024/2025. évi kommunikációs kampányának fókuszába a magyar sajtok népszerűsítését helyezte.
szept. 2
15:45
Mégsem adják el a Cserpest (Telex)
A sajtműhely tulajdonosa szerint a cégeladás egy "múló bolondéria" volt.
szept. 2
15:45
Rémisztő bejelentést tett Vlagyimir Putyin, borzasztó, ami a Donyeck-medencében történik (naphire.hu)
Jelentős előretörést ért el a Donyec-medencében az orosz hadsereg, dacára a Kurszk megye elleni ukrán támadásnak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn egy, a tanévnyitó alkalmából az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tuva Köztársaság fővárosában, Kizilben iskolásokkal megtartott találkozóm.
szept. 2
15:51
58 éves lett Salma Hayek: gyakorlatilag semmit nem változott az évek alatt a mexikói szépség (Blikk)
Nem fog rajta az idő? Salma Hayek szeptember 2-án ünnepli a 58. születésnapját, azonban annak ellenére, hogy a hatvan felé közelít, még mindig bomba formában van. Bár bátran mutogatja ősz hajszálait az interneten, nehéz lenne megmondani róla, hogy már rég túl van a 30. életévén, sőt lassan már a dupláját tölti. Összegyűjtöttük, hogyan változott a m
szept. 2
15:51
Szoboszlai Dominik az őszi formájában játszik a Liverpoolban – de mit akar Szalah? (Infostart)
A Liverpool – amelyben Szoboszlai Dominik a pályán töltötte az első három bajnoki forduló minden játékpercét – százszázalékos teljesítménnyel rajtolt a Premier League 2024–2025-ös idényében. A magyar válogatott csapatkapitányának értékelése sokkal inkább hasonlít a tavaly őszihez, mint a tavaszihoz.
szept. 2
15:51
Nagy változás lépett életbe az iskolai orvosi igazolásoknál (Portfolio)
Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta-rendszerbe érkeznek.
szept. 2
15:51
Komoly beruházás valósult meg Mohácson, súlyos pénzeket tolna a kormány ebbe az iparágba (Pénzcentrum)
Szijjártó Péter a Kronospan-Mofa új kapacitásbővítő beruházásának átadásán arról számolt be, hogy az osztrák tulajdonú faipari vállalat a farostlemez gyártásával foglalkozó mohácsi üzemében hajtott végre fejlesztéseket most több mint kétmilliárd forint értékben, amihez az állam 286 millió forint támogatást adott, amely 250 dolgozó munkáját biztosít
szept. 2
15:51
Nőtt az eladott új autók száma az Európai Unióban júliusban (Tiszta Jövő)
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
szept. 2
15:51
Molnár Áron: Nem voltam tegnap a Sztárboxon - Woody Harrelsonnal kosaraztunk (SzMo)
Játék után még sörözni is elmentek. Molnár Áron szerint ez a kifogása arra, miért hagyta ki a Sztárboxot.
szept. 2
15:51
A pszichológus szerint ebben az életkorban ideális házasodni (Magyar Hírlap)
A házasság ideális életkorát nehéz megnevezni.
szept. 2
15:51
Változások az iskolai orvosi igazolásoknál szeptembertől - Erre kell figyelni (Növekedés)
A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 2
15:51
Újabb milliárdos fejlesztés érkezik Mohács térségébe (Mandiner)
"Nagyberuházásokkal Dél-Magyarországot is nagy lépésekkel fejlesszük" – jelenetette ki Szijjártó Péter.
szept. 2
15:51
Kamu, hogy csökken az ingatlanár és a bérleti díj az Airbnb betiltása után! 10 jó példa a világ különböző pontjairól (Helló Magyar)
Valótlanságot állít az, aki az AirBNB-t okolja a lakásárak és a bérleti díjak emelkedése miatt:
szept. 2
15:51
Mostantól állatkerti kalandokat is kínál a Digitális Vándor applikáció (Öko-drive)
Újabb "ösvénnyel" bővült az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési központ okostelefonra letölthető applikációja, a Digitális Vándor, amellyel mostantól a Fővárosi Állat- és Növénykertben Fekete István regényeinek változatos állatvilágát is fel lehet fedezni - közölte a fővárosi intézmény az MTI-vel csütörtökön.
szept. 2
15:51
Lehet, hogy nem is érzed, hogy depressziós vagy. 10 apró jel (Bien)
A depressziós emberek kapcsán sokan olyan személyre gondolnak, aki folyton rosszkedvű, elzárkózik, otthon ül, és lelkileg nagyon megviselt.
szept. 2
15:53
Létrejön Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózata (Portfolio)
Egyesült a Foxpost és a Packeta, ezzel egy több mint 2 700 csomagautomatát és 1 800 csomagátvételi pontot kínáló hálózat jön létre Magyarországon - közölte a két vállalat.
szept. 2
15:57
Az olasz gyerekek mobiljainak is annyi az iskolában (Piac és Profit)
Tilos a mobiltelefon használata az általános iskolákban az idei tanévtől kezdve, amit az olaszok nyolcvanhárom százaléka támogat egy hétfőn közzétett felmérés szerint.
szept. 2
15:57
A bíróság leállította a túszalkuért indított sztrájkot Izraelben (ATV)
Izraelben a munkaügyi bíróság elrendelte, hogy a Hisztadrut szakszervezeti szövetség állítsa le a palesztinokkal kötendő túszalku kikényszerítésére indított országos sztrájkot.
szept. 2
15:57
A sztáralkat a legjobb szó a vlogger Börcsök Viki 6 éves kisfiára (Femcafe)
A szexi Börcsök Viktória volt már profi jégtáncos, edző, színpadi táncos, fotómodell, televíziós riporter, műsorvezető, vlogger, influenszer – és amire talán a legbüszkébb: hat éve anya is!
szept. 2
15:57
Az abortusztilalomról hírhedt Ratkó-korszakot az első női miniszterről nevezték el, aki egyszerű szövőnő volt (SzMo)
Ratkó Annának, a Rákosi-korszak népjóléti, majd egészségügyi miniszterének valójában nem sok köze volt a nevéhez kötött jogszabályokhoz, például a gyermektelenségi adóhoz. A drákói törvények hatása máig érződik.
szept. 2
15:57
Nyerges Attila: Volt valamiféle kijelölt utam a szüleim és a nagyszüleim által (Demokrata)
Eljött az a pillanat is, hogy elég abból, hogy takargassuk, amit amúgy is mindenki tud, vállaljuk fel teljesen önmagunkat – mondja az Ismerős Arcok énekese.
szept. 2
15:57
Bár korábban hevesen bírálta, most mégis a mentelmi jog mögé bújik Magyar Péter (Demokrata)
A Tisza Párt elnökét garázdaságért vagy akár lopásért és rablásért is felelősségre vonhatnák.
szept. 2
16:03
Történelmi tartományi választások: újrarajzolhatják Németország politikai térképét (Infostart)
Általános az a vélekedés, hogy Németország, sőt Európa jövőjét jelentős mértékben befolyásolhatják a vasárnapi keletnémet tartományi parlamenti választások eredményei. Nehéz kormányalakítás várható, az AfD türingiai győzelme ellenére is politikai karanténban maradhat, és az új baloldali párt, a Sahra Wagenknecht Szövetség lehet a "királycsináló".
szept. 2
16:03
Ma újabb fordulatokat tartogat A Kísértés (Márkamonitor)
Tegnap este elstartolt A Kísértés, a párok próbája a Tv2-n. Már az első adásból kiderült, hogy a kísértők egy kicsit sem szégyenlősek és mindent megtesznek majd a siker érdekében. Ma este a lányok akcióba lendülnek, amivel nem várt lavinát indítanak el.   A Kísértés új részei hétfőtől csütörtökig 21.30-kor kerülnek képernyőre.
szept. 2
16:03
Leclerc-diadal, Ferrari-delírium (Magyar Hírlap)
A nemzetközi sajtó leginkább a címvédő Max Verstappen teljesítményével foglalkozott.
szept. 2
16:03
Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek (Demokrata)
Az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, mondta Takács Péter államtitkár.
szept. 2
16:03
Újabb szintugrás a hazai digitális fizetéseknél: elindult a qvik! (Növekedés)
2024 szeptember 1-től elindult és minden fogyasztó számára ingyenesen elérhetővé váltak az Azonnali fizetési rendszerre építő qvik szolgáltatások. Az új technológia bevezetésével a legtöbb fizetési helyzetben használható versenyképes, biztonságos és hazai fejlesztésű alternatívát teremtett a jegybank. A qvik fizetés minden formája törvényileg ingye
szept. 2
16:09
Gondozásból kikerülő fiataloknak segít az SOS Gyermekfalu és a K&H; Bank (Privátbankár)
Szeptember hagyományosan a környezeti és társadalmi fenntarthatóság hónapja a K&H-nál. Ebből az alkalomból a K&H 10 millió forinttal támogatja az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa Életkezdési Alapját, amely az állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok életkezdési esélyeit javítja.
szept. 2
16:09
Nem megfelelő összetételi és allergénjelölés miatt müzlit hív vissza az Auchan (Adózóna)
Müzliket hív vissza az Auchan, nem megfelelő összetételi és allergénjelölés miatt, írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
szept. 2
16:09
Drágulnak a Raiffeisen Bank lakáshitelei (Portfolio)
Szeptember 1-jétől jórészt változatlanul hagyták lakáshiteleik kamatát a bankok, a Raiffeisen kivétel – vette észre a Bankmonitor.
szept. 2
16:09
Migránsok törtek-zúztak a madridi repülőtéren, egy Spanyolországhoz tartozó szigeten pedig megtámadtak egy nőt (Mandiner)
Belefullad a migránsok áradatába Spanyolország.
szept. 2
16:15
Új világ köszönt be az iskolai igazolásoknál (Infostart)
Az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg,
szept. 2
16:15
Sikeres volt az idei debreceni Farmer Expo (ProfitLine)
Sikeres volt az idei debreceni Farmer Expo: három nap alatt ötezer négyzetméteren 207 kiállító mutatkozott be, az ország egész területéről, Zalától Szabolcsig érkeztek gazdák a szakmai konferenciákra és bemutatókra, a vásárt mintegy 15 ezer látogató is felkereste - mondta el a szombati zárást követően a vásárigazgató az MTI-nek.
szept. 2
16:15
Friss dizájnba csomagolt hagyományos értékek: íme az új Audi Q5 (Autónavigátor)
A teljes Volkswagen csoportra jellemző, hogy egyre inkább távolodnak el az éles, egyenes vonalaktól, és visszatér a divatba a gömbölyded
szept. 2
16:15
Knausgard az öröklét farkasaival ered a halhatatlanság nyomába (Könyves Magazin)
Tavaly az év legjobb könyvének választottuk Knausgard Hajnalcsillag című nagyregényét, ezért természetesen kíváncsiak voltunk a folytatására is. A halál mibenlétét, az örök élet lehetőségét is boncolgató, hiperrealista részletességű, egyszerre lélektani és filozófiai regény, Az öröklét farkasai a hét könyve.
szept. 2
16:15
Izraelben a bíróság leállította a túszalkuért indított sztrájkot (Demokrata)
A bíróság szerint a munkabeszüntetés politikai jellegű, nincs benne gazdasági tényező.
szept. 2
16:15
Kiadta az ukázt Von der Leyennek az európai gazdaságmágus: több pénzt a fegyveriparnak, de tüstént! (Mandiner)
Mario Draghi jelentése nem köntörfalaz.
szept. 2
16:15
A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes (Racing)
A Ferrari komoly mérföldkőhöz ért Charles Leclerc monzai győzelmével, míg Lando Norris folytatta rossz sorozatát.
szept. 2
16:17
Mutatjuk, hogy kelt Szoboszlai védelmére a csapatkapitány, Virgil van Dijk (Mandiner)
Ez ám a csodás csapatszellem a Liverpoolnál. Az is kiderült, mit mondott a holland a magyar középpályást bántó ellenfélnek...
szept. 2
16:19
MCC Brüsszel: a szászországi és türingiai német választások 6 legfontosabb tanulsága (Mandiner)
A fiatalok és az új szavazók jobbra tolódnak.

Keresés