Immár négy év telt el azóta, hogy Harry herceg és felesége, Meghan elhagyták Angliát és az Egyesült Államokba költöztek. Diána és Károly kisebbik fia mindig is fekete báránynak számított a családon belül, de ez a "szakítás" csak tovább mélyítette a szakadékot közte és a bátyja, Vilmos között. A hírek szerint azonban Harry felesége, Meghan a háttérb
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szeptember 1-jén indult el az új mobilfizetési szolgáltatás, a qvik. A lehetőséget a jegybank a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM), valamint a qvik elfogadást elsőként bevezető OTP és Raiffeisen Bankkal közös eseményen mutatta be.
Mégsem adja el tulajdonosa a Cserpes Sajtműhelyt, derült ki a Hetek Cserpes Istvánnal készített interjújából. Cserpes azt nyilatkozta a lapnak, hogy "a cégeladás egy múló bolondéria volt". A Heteknek adott friss interjúban azonban azt mondta, találtak ugyan megfelelő jelöltet, rájött, "nem ez a követendő út" és az ad neki megnyugvást, ha folytatj
A Markforged FX10 kompozit nyomtató egyetlen hibrid rendszerként felgyorsítja az ipari additív alkalmazások bevezetését. A Markforged amerikai 3D nyomtató gyártó és fejlesztő vállalat bejelentette az FX10 Metal Kit-et, amely lehetővé teszi a fémnyomtatást a Markforged FX10 – korábban csak – kompozit 3D nyomtatóval. Ezzel a kiegészítő készlettel az
Az idei ősz a hajtrendek terén is tartogat izgalmas újdonságokat. Akár természetes hullámokat, merész színárnyalatokat vagy elegáns frizurákat kedvelsz, ebben a szezonban biztosan megtalálod a saját stílusodhoz illő megoldást. Íme 10 kiemelkedő hajtrend, amelyekkel igazán különlegesnek és magabiztosnak érezheted magad idén ősszel.
Joe Biden szerint az izraeli miniszterelnök nem tesz meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy megszülessen a békemegállapodás a Hamász és Izrael között.
Vasárnap hivatalosan is véget ért a szünidő, hétfőn becsengettek az általános és a középiskolákban. A szünet utolsó napján azonban még sokan kiélvezték a nyári meleget és kirándulással töltötték a napot. A Nyíregyházi Állatparkba a hétvégén több ezer látogató érkezett.
Különleges ünnepséggel nyitották meg a 2024/2025-ös tanévet a Nyíregyházi Egyetemen. Az eseményen dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára köszöntőbeszédében hangsúlyozta, versenyképes és esélyteremtő a felsőoktatás hazánkban és ezzel együtt Nyíregyházán is. Az új tanévben 1686 állami ösztöndíjas és
Magyarország legnagyobb személyes csomagátadási pont hálózata jött létre, amely több mint 2 700 csomagautomatát és 1 800 csomagátvételi pontot kínál az ügyfelek számára. A FoxPost Packetához való csatlakozásával a két cég szolgáltatásai egyesülnek, létrehozva Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatát.
Ha a vízbe merészkedik egy magyar sportoló, abból többnyire csak jó dolog sülhet ki: ezúttal azonban nem a medencében, hanem a nyílt vízen született fantasztikus eredmény. Mányoki Attila 8 óra és 2 perc alatt úszta körbe a New York-i Manhattan szigetét - ezzel teljesítve az úszósport egyik legrégebbi sorozatának utolsó állomását is.
Augusztusban a júliusival és a júniusival megegyező mértékben csökkent a feldolgozóipar teljesítménye az euróövezetben a londoni S&P Global Market Intelligence és a Hamburg Commercial Bank AG beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betört ukrán erők hétfőn 14 páncélozott harcjárművet, valamint három amerikai HIMARS-sorozatvetőt veszítettek.
Fazekas a tanévnyitó beszédében a Kölcseyt és a Madáchot is emlegette, mondván, mindkét iskola vezető nélkül maradt. Elmondta azt is, hogy felelősséget vállal tetteiért, és hisz abban, hogy hangot kell adni a véleményeknek.
A Mátrix-filmek és a Féktelenül dollármilliomos sztárja átadja a helyét a metrón, leül és végighallgat egy hajléktalant, s Harley Davidsonokat vesz a kaszkadőröknek. Így is lehet. Keanu Reeves 60 éves.
Mindenki a humorát emeli ki elsőként, ám az legalább ugyanilyen fontos vonása, hogy mer és tud is nehéz témákról beszélni. Láb, smink, haj, menstruáció Ebben a Popfilterben minden előkerült!
Szeptember 15-ig tart az a szavazás, ami a terézvárosi airbnb-k teljes tiltását hozhatja. Kevesebb zaj, kosz, vagy több probléma? Interjú Schumicky Balázzsal.
A nyár utolsó péntekének éjjelén idén is megtartották az Állatkertek Éjszakáját. Ebben az esztendőben első alkalommal csatlakozott a Nyíregyházi Állatpark, ahova több ezer látogató érkezett. Tűzzsonglőrökkel, látványetetéssel és számos különleges programmal várták a vendégeket.
Olaf Scholz német kancellár "keserűnek" nevezte a Türingia és Szászország tartományokban elért, az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt növekvő támogatottságát mutató választási eredményeket.
Augusztusban a júliusival és a júniusival megegyező mértékben csökkent a feldolgozóipar teljesítménye az euróövezetben a londoni S&P Global Market Intelligence és a Hamburg Commercial Bank AG beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.