A vezércsel és a Furiosa: Történet a Mad Maxből színésznője elárulta, mi lenne álmai Disney- vagy musicalszerepe.Ha a Disney belevág a Jégvarázs élőszereplős változatának elkészítésébe, Anya Taylor-Joy szívesen bejelentkezne Elza hercegnő szerepére.A színésznő a Vogue Hong Kongnak adott interjújában elmondta, hogy testvérei gyerekeinek szeretné azt
Balla Emőke főszerkesztőt szeptember 1-jei hatállyal váltotta Forgács Bernadett a helyi lap élén: egy kormánykritikus veszprémi lap szerint egyfajta „leszámolásról” lehet szó.
Igencsak forró az időjárás szeptember első napjaiban is, s nem érezni, hogy elkezdődött az első őszi hónap. Az ország több pontján akár 35 fok feletti hőmérsékletben kell beülniük a diákoknak az iskolapadba, ráadásul a melegtől még az éjszakai órákban sem szabadulhatunk. Néhány napon belül azonban véget ér a nyár, majd kezdődik a lehűlés.
Egyre kiábrándítóbban alakul Kína gazdasági fellendülése, ez pedig jelentősen késleltetni fogja a réz árfolyamának várható felemelkedését - közölte a Goldman Sachs elemzője, miután a jövő évre vonatkozó előrejelzését tonnánként közel 5000 dollárral csökkentette. A hírről először a Bloomberg tudósított.
Cukkini, padlizsán, patisszon, lopótök – bonyolult népség, ráadásul bár mind gyümölcs, mégis zöldségként tartjuk őket számon. A családban oldalágról ráadásul ott találjuk az uborkát és a görögdinnyét is… Itt az ősz, talán nem árt rendet vágni tök-téren!
A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos [...]
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendeléséről, valamint a válsághelyzet elrendelésével, fennállásával és megszüntetésével összefüggő szabályokról szóló 41/2016. (III. 9.) kormányrendelet módosításáról szóló 265/2024. kormányrendelettel együtt tíz rendelet és egy határozat jelent meg a Magyar Közlöny
Ausztráliában most volt a legmelegebb augusztus, amit valaha is feljegyeztek, a hőmérséklet több mint három fokkal haladta meg az átlagot - közölte kedden a helyi meteorológiai szolgálat.
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association - ETRMA) a napokban tette közzé tagjai 2024 második negyedéves, illetve első féléves eredményeit, amelyek a másodlagos piacon eladott új abroncsok, tehát nem az autógyáraknak értékesített abroncsok adatait összesítik. A lényeg: már látszik a javul
Gázolás miatt nem járnak a vonatok Nagykanizsa és Nagyrécse között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon késésekre kell számítani - közölte a Mávinform kedden kora reggel a Facebook-oldalán.
A díjazottak között megtaláljuk az Aranylakodalmat, illetve a Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén című előadást is. Ami a nézőszám miatt azonban rendkívül fontos, a 23. Vidor Fesztivál valamennyi színházi versenyprodukcióját telt házzal fogadta a közönség. Az pedig bizonyára még a zsűrielnököt is meglepte, hogy bekerült a díjazottak közé!
A Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok hétfőn Budapesten, az oktatásért felelős Belügyminisztérium épülete előtt - tudósít az MTI.
Megjelent a GLAMOUR magazin szeptember-októberi száma, melyben Sydney van den Bosch mesél arról, hogyan lehetséges, hogy mindig ragyog. Emellett számos izgalmas, tartalmas és értékes olvasnivalóval várunk. Újra jönnek a GLAMOUR-napok, ahol tudatos és jól megtervezett döntéseidnek köszönhetően rengeteget spórolhatsz. Használd ki az énidőt, szakadj k
Budapest, Eger, Balatonfüred és Hajdúszoboszló is vendégek tömegeit vonzották. Az országos nyári belföldi foglalások 36 százaléka legfeljebb 50 ezer forint értékű volt, és az 1-2 éjszakás vakáció volt a legjellemzőbb. A Szallas.hu nyári eredményeiből kiderült, hogy továbbra is Siófok a nyár fővárosa a magyarok körében. "Az ország valamennyi pontj
Míg 2020-ban 1,95 millió, 2028-ra már 8,65 millió fő fog rugalmas coworking irodákban dolgozni világszerte. A cégek skálázhatóbb, ugyanakkor teljeskörűen kiszolgált környezetet keresnek, a jelenlegieknél sokkal rugalmasabb szerződési feltételekkel. A globális trendek hatására a magyar irodapiac is jelentős változásokon megy keresztül. A Budapestre
Sokan kénytelen most újra átgondolni, mivel is szeretnének foglalkozni a jövőben, és bizony többen lesznek olyanok, akik egészen más területen próbálják ki magukat, mint ahol eddig dolgoztak.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
Ha úgy döntenél, hogy 500 méter mélyre szeretnél merülni a víz felszíne alá, már nem kell aggódnod, hogy hogyan fogod tudni megmondani a pontos időt. A Panerai ismét újat mutat a búvárórák innovációja terén, ugyanis legújabb nem akárhogy világít: maga az óra generálja mechanikusan a lumineszcenciát.
A termesztett növények 80–85%-ban vízből és 15–20% szárazanyagból állnak, az utóbbi döntő többségét három elem alkotja: 42-45%-ban szén, 40-42%-ban oxigén és 6-7%-ban hidrogén. A további 6-7%-ot 18-20 elem teszi ki, ezek mennyisége jelentős mértékben eltér, gyakorlatban használt csoportosításuk is ezen az alapon történik (makroelemek, mezoelemek és