Gázolás miatt nem járnak a vonatok Nagykanizsa és Nagyrécse között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon késésekre kell számítani - közölte a Mávinform kedden kora reggel a Facebook-oldalán.
Idén is listába szedte Európa leggazdagabb országait a WorldAtlas gazdasági portál, amely elsősorban azt a szempontot vette figyelembe, hogy mekkora az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP). Mutatjuk, mely országok kerültek az élvonalba. A WordAtlas listája alapján úgy tűnik, hogy Európa leggazdagabb országa Luxemburg, mely életszínvonal
Egy makói nő tett feljelentést a rendőrségen augusztus 27-én, miszerint szerelője reggel hűlt helyét találta javítandó kocsijának, amit a műhely udvarán hagyott. A beszerzett kamerafelvételen látható, ahogy ismeretlenek hajtottak el vele. Váratlan egybeesés, hogy a tulajdonos gépjármű-ügyintézőként dolgozik, ezért rögtön gondoskodott a forgalomból
Ahhoz kétség sem fér, hogy az utóbbi hónapok feladták a leckét a kripto befektetőknek. A piac igencsak változékony hangulatban van, a mém érmék azonban továbbra is rendkívül felkapottak. A piacra folyamatosan érkeznek a jobbnál jobb versenyzők, köztük a Crypto All-Stars ($STARS), a több tokent és több láncot is támogató projekt. Ez a csapat nagyot
Nehéz napokat él Alaxai Áron, a Spartacus 21 esztendős hátvédje, aki a Ferencváros elleni büntetőt megelőzően a Fehérvár ellen hibázott, amely után az ellenfél gólt szerzett, majd öngólt is vétett.
Megosztotta a norvég közvéleményt a múlt hét végén tartott spirituális esküvő. A trónutódlási rendben negyedik Márta Lujza hercegnő sokak szerint kihasználja rangját, miközben számos bírálat éri a büntetett előéletű, de a szeretet erejéről szónokoló férjét is.
A miniszter szerint Magyarországnak és Közép-Európa nemzeteinek meg kell kötniük a maguk szövetségeit, "hogy soha többé ne legyenek kiszolgáltatva a birodalmak kényének, kedvének".
Bár már javában dübörög a szeptember, azaz az első őszi hónap, még mindig nem látni a nyár végét. Továbbra is érvényben van a hőségriasztás, ugyanis az ország egyes pontjain akár 36 fokot is mutathatnak majd a hőmérők. A meteorológiai szolgálat a legtöbb vármegyére figyelmeztetést adott ki a hőség miatt.
Teljes hosszában megnyitották szombaton a Kolozsvárról Nagyvárad és a román-magyar határ irányába vezető gépkocsiforgalmat felgyorsítani hivatott élesdi körgyűrűt – közölte Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök.
A közösségi média platformok algoritmusainak hatása a fiatalokra egyre nagyobb aggodalmat kelt a szakértők és a szülők körében. A TikTok egy volt alkalmazottja szerint az algoritmusok gyakran nem megfelelő, sőt káros tartalmakat ajánlanak tizenéveseknek, ami komoly kérdéseket vet fel a gyermekvédelem terén. Bár a platformok állítják, hogy intézkedé
Daniel Craig, akit leginkább James Bond szerepéről ismerhetünk, árverésre bocsát két exkluzív motorkerékpárt, a bevételt a mentőszolgálatnak ajánlja fel. A #003/250 Scrambler 1200 Bond Edition és a #001/250 Tiger 900 Bond Edition a 25. James Bond-filmben (Nincs idő meghalni) szereplő motorok mintájára készült. Ezek a limitált szériás motorkerékpáro
Valószínűleg a legrosszabb Underworld-film az Evolúció. Tökéletes példa arra, hogy ne használd fel a mitológiád és hogy vidd a sztorit a legérdektelenebb irányba. Mintha a film minden pontján a legrosszabb döntések születtek volna, és a történet olyanokat bucskázik, hogy aztán ne mondjon semmi újat.Szóval, Marcus, egy újabb elder vámpír, felébred,
Úgy tűnik, a BYD már a kínai gyártók közül is kezd magasan kiemelkedni, szinte tarol a hazai piacon. A régi, patinás német gyár, a Volkswagen viszont nehézségekkel küzd, melyeket a hasonló esetben szokásos átszervezéssel kell kezelnie, megküzdve a túl erős szakszervezetekkel.
A strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította Karsai Dániel fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a bíróság nagykamarája vizsgálja felül az életvégi döntésekkel kapcsolatos beadványa elutasítását. Ez azt jelenti, hogy a bíróság nem tárgyalja újra az alkotmányjogász ügyét.
Hetek kérdése, hogy a karjaiban tarthassa az első gyermekét Horváth Cintia. A korábbi Miss Balaton szinte minden téren felkészült a kisfia érkezésére.Az
A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya közölte, hogy legalább 129-en haltak meg, miközben megpróbáltak szökni a főváros Kinshasa központi makalai börtönéből vasárnap késő este.
Rengeteg ember már messziről felméri, hogy van-e vízfolt a járdán, amit érdemes elkerülni, hiszen a házak falára rögzített légkondícionáló berendezésekből származó folyadék könnyen a fejükre csöpöghet.
Megdöbbentő, de napjainkban a visszérbetegség is azon egészségügyi problémák közé tartozik, amely idehaza is elképesztően sokakat érint. A felnőtt magyar lakosság nem kevesebb, mint közel fele küzd vele. Ha esetleg te is érintett vagy és nem figyelsz oda a lábaidon lévő visszerekre, annak akár félelmetes következményei is lehetnek.
A Profession.hu ennek apropóján kérdezte meg a hazai munkavállalókat a gyakorlati tapasztalataikról. Az egyértelmű szabályozás ellenére több mint harmaduk semmilyen iránymutatásban nem részesült még és meglepő módon ez a fizikai munkát végző dolgozókra is igaz. A 6/2024. (Ii. 8.) Ngm rendelet februártól több szempontból is enyhítette a munkáltató
A bonyolult mozdulatsort magától értetődő természetességgel hajtotta végre, ezzel a Boston Dynamics ismét bizonyította, hogy élen jár az emberi mozgás utánzásában és a robotika határainak feszegetésében. A cég legújabb videójában
A Nemzetközi Büntetőbíróság tavaly márciusban adott ki először elfogatóparancsot egy európai vezető ellen, Putyin azonban valószínűleg nem fog bíróság elé kerülni.
2024 szeptember 1-től elindult és minden fogyasztó számára ingyenesen elérhetővé váltak az Azonnali fizetési rendszerre építő qvik szolgáltatások. Az új technológia bevezetésével a legtöbb fizetési helyzetben használható versenyképes, biztonságos és hazai fejlesztésű alternatívát teremtett a jegybank. A qvik fizetés minden formája törvényileg ingye
Ahogyan a nyarat és a jó időt felváltja az ősz és a borongósabb, sötétebb napok, úgy jön meg a kedve sokunknak, hogy újra több időt töltsünk filmezéssel, akár immáron bekuckózva, egy bögre forró tea vagy egy mennyei pumpkin spice latte társaságában. Ha pedig azon gondolkozol, hogy milyen filmeket nézz meg elsőként, nos, akkor a Netflix új filmjei k
A Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok hétfőn este Budapesten, az oktatásért felelős Belügyminisztérium épülete előtt.
Miután tavaly májusban, az ötödik évad első felének bemutatása után a Paramount Network bejelentette, hogy vége a Yellowstone sorozatnak, keserédes volt a várakozás a rajongók számára, hogy viszontláthassák a Dutton családot.
Stabil áremelkedésekkel indult a hét a párizsi és a londoni terménypiacokon. Chicagóban nem nyitott ki a piac, mert a munka ünnepét tartották az Egyesült Államokban. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.