A Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy 1 millió forintos ár alatt milyen használt autókat keresnek a magyarok. A toplista átlagéletkora 20,7 év (majdnem 5 évvel több a hazai járműállomány átlagéletkoránál), átlagára pedig 518 750 forint.
Hétfőn az amerikai szünnap miatt nem sok történt a kötvény- és devizapiacokon, az európai hozamok kissé emelkedtek, lekövetve a pénteki, már az európai zárás utáni hozamemelkedést a tengerentúlon.
A Portfolio és az EOS közös szervezésű félnapos konferenciája a kintlévőség-kezelés egyik fontos hazai szakmai eseménye, amelyet immár 9. éve rendezünk meg. Idén szeptember 18-án is vezető szakértők adnak gyakorlatban hasznosítható pénzügyi-, jogi-, és technológiai tanácsokat a követeléskezelési folyamatok versenyképességének javítására. A rendezvé
Habár a nyári gyümölcsökből készült smoothie verhetetlen, ősszel sem kell lemondanunk a finom és egészséges italról. Almás-banános smoothie Fotó: ShutterstockAz alma rendszeres fogyasztása hozzájárul egészségünkhöz, hiszen a gyümölcs önmagában kiteszi a szükséges napi rostbevitel 20 százalékát abban az esetben, ha hámozatlanul fogyasztjuk.
Láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel kerékpározott, amikor a gyanú szerint egy kombájn elütötte. A gép vezetője elhagyta a helyszínt, de a rendőrök azonosították és előállították. Halálos közúti baleset történt szeptember 2-án este Békés vármegyében, Battonya határában. Egy Dombegyház felől a város irányába tartó busz vezetője 19
Brahms két zeneművét és Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című alkotását hallgathatják meg az érdeklődők a Nemzeti Filharmonikus Zenekar évadnyitó koncertjén szeptember 25-én, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
A Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése miatt tüntettek az intézmény diákjai, pedagógusok, szülők és szimpatizánsok hétfőn Budapesten, az oktatásért felelős Belügyminisztérium épülete előtt.
Az Oasis-zenék eladásai megugrottak, mióta a zenekar bejelentette, hogy újra összeállnak és jövő nyáron turnéra indulnak. A vinyl- és CD-eladásaik több mint 500 százalékkal nőttek az elmúlt héten a HMV brit zenei üzletláncnál.
Hamisított e-mailben élnek vissza Müller Cecília országos tisztifőorvos nevével - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A 2024 nyarán indult Otthonfelújítási Program nagyon jó lehetőséget biztosít az 1990 előtt épült lakóingatlanok háztulajdonosok számára, hogy állami támogatással javíthassák otthonuk energiahatékonyságát. Gyakran felmerül a programmal kapcsolatosan a „kulcstermék” kifejezés, ennek jártunk most utána.
Az utóbbi években Magyarország is hatalmas sikereket ért el a pénzügyi rendszer digitalizálása terén gondoljunk csak a négy és fél évvel ezelőtt indult azonnali fizetési rendszerre, amely a korábbiakhoz képest sokkalta gyorsabbá és könnyebbé tette az átutalások lebonyolítását. A fejlődésnek azonban árnyoldala is van az utóbbi időszakban egyre többs
Milliárdos vagyoni hátrányt okozott a repülőtéri cigarettacsempész bűnszervezet. Az elfogásukkor derült ki, hogy elképesztő luxusban éltek. 600 millió forint értékű autót és órát foglaltak le pár embertől. És egy óriás Télapó is előkerült.
Az RTL és a TV2 is találhat a számára örömteli elemeket a vasárnapi nézettségi adatokban. Az RTL-en a Sztárbox, a TV2-n az Ázsia Expressz és A Kísértés indította az őszi tévés szezont. A mögöttünk álló 35. hét döntően még a nyári műsorrendben telt, azonban vasárnap az RTL és a TV2 is elindította az őszi tévés
A második negyedévben a gazdasági teljesítményt a fogyasztás növekedése húzta, amely éves szinten 4,2, míg negyedéves alapon 1,1 százalékkal nőtt, ellenben a beruházások 15,4, illetve 6,7 százalékkal visszaestek – értékeli a KSH friss adatait a Makronóm Intézet elemzője. Idén 2 százalék körül bővülhet a magyar GDP, ha a külső körülmények kedvezően
Noha számos olyan cikk jelent meg, melyek szerint tökéletes az Mbappé és a Vinicius Jr. közötti kémia a pályán, Mbappé most egy meglepő dolgot árult el kettejükről.
A Titanic Filmfesztivál örökségét viszi tovább a BIFF, ami a tervek szerint évente fog jelentkezni. Ír kultfilm Michael Fassbenderrel, queer felnövéstörténet az ezredfordulón, és cannes-i nagydíjas családi dráma az első bejelentett filmek között. Kihelyezett Telex Filmklub is lesz majd a fesztiválon.
Sikeresen elindult az új fizetési rendszer szeptember 1-jén: a "qvik" elnevezésű azonnali fizetési megoldás minden elemében hazai, erősíti Magyarország pénzügyi szuverenitását, digitális és biztonságos, valamint versenyképes, mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a qvik budapesti bemutatásán. Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Mini
Kamaszkoromban minden héten jártam egy kisebb közösségbe, ahol a sok tartalmas program mellett gyakran sort kerítettünk a kézműves foglalkozásokra is. Ott ismerkedtem meg a pompon készítés egyszerű, de annál sokoldalúbb mesterségével.
Október 1-jétől Budapest is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, a háziorvosok hétköznap délután 4 és este 10 óra között vesznek részt az ügyeletben – mondta az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Békássy Szabolcs közölte: vidéken több hónapos tapasztalat gyűlt össze az új s
Virginia Hillből, az alabamai farmerlányból a szervezett bűnözés egyik leghatalmasabb nőjévé vált. A nők gyűlölték és féltékenyek voltak rá, a férfiak fantáziáltak róla, a kormány pedig megfogadta, hogy börtönbe juttatja.
Katalin hercegné számára az elkövetkezendő időszak igazi érzelmi hullámvasút lesz, ugyanis az iskolakezdés miatt sokkal kevesebb időt fog eltölteni gyermekeivel. A walesi hercegné, aki jelenleg rákkezelés alatt áll, ellentmondásos érzelmeket él át gyermekei visszatérésével kapcsolatban.