Szereti a változást, de nem hajlandó siettetni azt, legyen a körülötte lévő világ bármilyen őrülten gyors is. A pszichológia viszont valósággal átalakította az életét. Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője nem csak rajong az önismereti munkáért, de beszél is róla, méghozzá érzékenyen és őszintén.
A csapból is a beporzók védelme folyik, de mit tehetünk mi magunk értük? Azt gondolhatnánk, hogy egyetlen kert mit sem számít. Azonban bebizonyították, hogy jelentős szerepe van a rovarok védelmében már egyetlen kertnek is.
Továbbra is 40 év jogosító idő, azon belül 32 év munkával szerzett kell ahhoz, hogy valaki nőként éljen a Nők 40 kedvezményes nyugdíjazással. Farkas András nyugdíjszakértő egy gyakori félreértést is eloszlat. Azt is leírja, hogyan lehet dolgozni nyugdíj mellett. Eszerint egy nő a 65 éves nyugdíjkorhatára előtt idén is akkor igényelhet nyug
Taroltak a kormánypártok a dombóvári központú körzetben, a második helyre a Mi Hazánk képviselője, Dúró Dóra futott be, a DK-s jelölt csak a harmadik lett, a Tisza Párt el sem indult.
Az új év kezdetén rendkívüli helyzet alakult ki a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ECMO Központjában, ahol mind a négy műtüdőt gyermekek kezelésére kellett használni. Ez a ritka és extrém eset azonban pozitív fordulatot vett, amikor az egyik kisgyermeket sikerült levenni a készülékről - jelentette a Blikk.
Ma tartották az időközi választást a dombóvári központú, Tolna vármegye 2. választókerületében, ahol fölényesen győzött Csibi Krisztina, a Fidesz-KDNP-jelöltje.
Czeider-Szemerédi Judit tizenévesként még rengeteg túlsúlyt cipelt, majd a fogyása utána súlyos étkezési zavarokkal küzdött. Hogyan lett mégis egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt a ma már háromgyermekes anyuka? Cikkünkből kiderül!
Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan a CNN egyik műsorában vasárnap arról beszélt, a felek "nagyon-nagyon közel" vannak a megállapodáshoz.
A Netflix A vadnyugat születése című limitált sorozata új életet lehelt a western műfajába, ahogyan brutálisan ábrázolja az 1800-as évek közepén zajló életet a gyarmatosítás, a háború és a családi drámák közepette. A visszatérőt jegyző Mark L. Smith által írt, Peter Berg által rendezett sorozat gyorsan népszerűvé vált.Ha te is megnézted már, biztos
"Jó, hogy Fico szlovák miniszterelnök végre hazatért a vietnámi luxusszállodában töltött nyaralásából" – vágott vissza a szlovák kormányfőnek az ukrán elnök.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 3-0-ra is vezetett a vendég DVTK Jegesmedvék ellen, mégis kikapott 7-5-re a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján.
Csibi Krisztina, a Fidesz-Kdnp jelöltje a leadott szavazatok többségének feldolgozása után a voksok csaknem kétharmadával vezet a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választáson a Tolna vármegyei 2-es számú, dombóvári választókerületben. A Nemzeti Választási Iroda 20 óra után közzétett adatai szerint Csibi Krisztina eddig 8941 szavazatot, az
Pillanatok alatt lángra lobbantotta az internetet egy videó, amelyben Katalin hercegné éles helyzetben mutatta meg anyai lélekjelenlétét. Sarolta hercegnő a hamburgi repülőtéren sírta el magát egy hivatalos körút végén, és bár ez jelenet bármelyik kisgyerekes család életéből származhatna, esetükben a világ szeme előtt zajlott.
A túlélési torzítás (survivor bias) egy gyakran előforduló gondolkodási hiba, amely során hajlamosak vagyunk csak a túlélők tapasztalataira hagyatkozni, miközben figyelmen kívül hagyjuk azokat, akik nem élték túl az adott helyzetet.
A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
A Mi Hazánk szerint az övék lett a legerősebb ellenzéki párt, a DK azt olvasta ki az eredményből, hogy nélkülük nincs kormányváltás. A győztes fideszes jelölt Brüsszelnek üzent. A Tisza nem indult el a választáson, de Magyar is megszólalt.
A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
Észtországban heves hóviharok következtében a hétvégén több mint 17 ezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül - közölte vasárnap a helyi áramszolgáltató.
Az al-Duvadimiben és környékén rendezett 478 kilométeres etapon az útikönyvnek egy hibás bejegyzése miatt többen is eltévedtek, és körbe-körbe haladtak. Ebből az útvesztőből Lategan volt az első, aki kitalált, de csak a 15. helyen ért célba, 20 perccel lemaradva a brazil szakaszgyőztes, Lucas Moraes mögött, aki vasárnap a 27. helyről rajtolt. Lateg
Tízévesen, 1997-ben, egy vidéki város a szocializmusban emelt lakótelepének játszótéren voltam általában fellelhető. A zsebpénzemből kólát és robbanós cukorkát vettem, görkoriztam, Spice Girls-t hallgattam vagy a húgommal veszekedtem. Nagyon szép gyerekkorom volt egy fejlett országban. És ti mit csináltatok tízévesen?
Elizabeth Blackwell akaratán kívül is azt tette, amit sok más kivételes nőnek sikerült a történelemben: borsot tört a férfiak orra alá. Bármennyire is igyekeztek megakadályozni, mégis ő lett az első nő, aki orvosi egyetemet végzett az Egyesült Államokban.
A decemberi költségvetési hiány a szokásosnál alacsonyabb lett, ami a vártnál jobb pénzforgalmi egyenleget eredményezett 2024-ben. Az eredményszemléletű hiány azonban magasabb volt a tervezettnél, ami még nehezebbé teszi a 2025-ös hiánycél teljesítését - értékelte a 2024-es államháztartási adatokat friss elemzésében Virovácz Péter, az ING Bank szen
Babérkoszorúval a fején, cézárként ábrázolta Orbán Viktort a holland Volkskrant szombati melléklete. A tekintélyes lap a felcsúti stadionról és a hatvanpusztai birtokról is képeket közölt.
100 perces podcastben mesélt az életéről a dagesztáni üzletember, akit megváratott Elon Musk, meginterjúvolt Tucker Carlson, leszerződtetett Dana White, megpuszilgatott Mike Tyson és megfenyegetett Conor McGregor. "Aki tisztel engem, azt tisztelem" – mondja a kaukázusi sztár.
Gondoltad volna, hogy az előbb említett két fűszeren, valamint a szerecsendión és a chilin kívül van még egy, igencsak aromás és ritkán használt finomság, amely segítségedre lehet a hasi zsír eltüntetésében, valamint a fogyásban, ha a reggeli kávédba reszelsz belőle egy keveset?